Több, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők a Pesti Vigadó épületében. Az Orcád világossága a görögkatolikus egyház kulturális sokszínűségébe enged bepillantást; a Legyetek tanúim a jelenlegi rendezvény történelmi előképét, az 1938-as budapesti katolikus világtalálkozót mutatja be; az Ezerarcú szeretet pedig a Katolikus Karitász segítő tevékenységét ismerteti meg a közönséggel.
Az Orcád világossága az épület ötödik emeleti kiállítóterében kapott helyet. A halkan szóló, méltóságteljes zene és a kissé gyenge, félhomályos világítás hamar áhítatos hangulatot teremt. A látogató e miliőben ismerkedhet meg a magyarországi görögkatolikus egyház történetének főbb pontjaival s az általa létrehozott műalkotásokkal.
A készítők idejekorán tisztázzák, miről is van szó: a „görög” ebben a szókapcsolatban nem nemzetiséget jelöl, hanem a „bizánci” szinonimája. A görögkatolikus egyházak hivatalos megnevezése tehát „bizánci rítusú katolikus egyházak”, amelyek – az úgynevezett kánoni egység révén – elfogadják a római pápa egyházfőségét, valamint a római katolikus egyház tanításait. (A görögkatolikus ugyanakkor nem a görögkeleti egyház szinonimája. Ez utóbbi – az 1054-es nagy egyházszakadás óta – a pápa főségét el nem fogadó ortodoxia része.)
A készítők röviden megemlékeznek hazai kegyhelyükről, Máriapócsról. A mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén található település annak köszönheti e státuszt, hogy görögkatolikus fatemplomának Istenszülő- (Szűz Mária-) ikonja 1696 novemberében könnyezni kezdett. A festményt ennek következtében – császári parancsra – Bécsbe szállították, és a rákövetkező évben a keresztény hadak győzelmet arattak a török seregek felett. Ezt követően már csak a másolata jutott vissza Máriapócsra, ám utóbb abból is könnyek kezdtek szivárogni.
A tárlaton megtekinthető a szóban forgó replika, számos egyéb ikonnal – bizánci alapokat mutató, de jellegzetes kelet-európai hatásokat is hordozó festménnyel – együtt, melyek közül talán Az utolsó ítélet című alkotás a legszemléletesebb. E jókora kép 15 jelenetben tárja a néző elé, mi vár az emberekre a végső megmérettetés idején: az Istennek tetsző életet élők a mennyországba jutnak, a bűnösök pedig a pokolba kerülnek – a festmény jobb alsó sarkában látható képkocka közvetlenül e helyet mutatja, a Gonosszal és az öt üsttel, melyekben a kárhozottak szenvednek. A XVII. század közepén keletkezett, Hajasdról (Kárpátalja) származó összetett alkotás – kivitelezésének színvonalát, kifejező erejét tekintve – semmiben sem marad el a hasonló témát tárgyaló nyugati társai mögött; felépítése és részletező előadásmódja pedig a képregények történetmesélésével állítható párhuzamba.