A luxus buktatta le Lollit

A múlt héten idős emberek megkárosítására szakosodott bűnszervezet egyik irányítóját vették át Ferihegyen a budapesti rendőrök. A férfit az Egyesült­ Királyságból szállították Magyarországra, ezzel az általa és másik három társa által vezetett banda minden tagja rács mögé került. A siker kulcsa, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2018-ban külön nyomozócsoportot hozott létre az elszaporodó unokázós csalások felderítésére.

Pámer Dávid
2021. 09. 05. 18:00
Untitled Fotó: User Forrás: Szerényi Gábor rajza
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az unokázós csalások arról ismertek, hogy a bűnözők rendszerint idős embereket hívnak fel telefonon, és a sokszor nagyothalló nagyszülőknek az unokájukként mutatkoznak be, majd azt állítják, hogy sürgősen pénzre van szükségük, például mert bajban vannak, vagy mert karamboloztak egy másik autóval. A pánikba esett nagyszülők sokszor nem is gyanakodnak, azonnal segíteni akarnak unokájuknak, így abba is belemennek, hogy a telefonáló javaslatára egy hozzájuk elküldött ismeretlen embernek odaadják a pénzt. Utólag derül ki, hogy a csalóknak semmi közük nincs az unokához, akivel természetesen semmilyen baj nem történt.

A nyomozók által kezdeményezett nemzetközi elfogatóparancs alapján Sheffieldben őrizetbe került 42 éves H. Ernővel 2021. augusztus­ 18-án landolt a gép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozásának adatai szerint a több mint húsztagú bűnszervezet, melyet a férfi három társával Angliából irányított, összesen mintegy 47 millió forintos kárt okozott idős embereknek Magyarországon. A szervezet minden tagját azonosították és elfogták a BRFK 2018 novemberében az unokázós csalások felderítésére alakult nyomozócsoportjának tagjai, az okozott kár közel ötödét pedig visszakapták a károsultak. A hatóság H. Ernőt huszonnégy rendbeli csalás bűntettével, kétrendbeli csalás bűntett kísérletével és tizenhét rendbeli pénzmosás elkövetésével hozta összefüggésbe. A férfit hazahozatala után büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, hogy megkezdje büntetései letöltését, hiszen H. Ernőt korábban már több unokázós csalási ügyben jogerősen elmarasztalták: a Békéscsabai Járásbíróság 2017 januárjában hat hónap, két év hat hónapra felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, 2017 nyarától kezdődően pedig már mint különös visszaesőre szabtak ki rá letöltendő szabadságvesztéseket: a Debreceni Járásbíróság egy év hat hónap, a Nyíregyházi Járásbíróság 2017 novemberében  két év, egy évvel később a Gyulai Járásbíróság másfél év, a Mezőtúri Járásbíróság 2019 májusában pedig két év hat hónap börtönre ítélte a bűnözőt. H. azonban egyik büntetését sem kezdte meg, még időben felszívódott a hatóságok elől. 

Visszatérve H. Ernő bűnszervezetes ügyére, ellene – mivel szökésben volt – távollétében emeltek vádat több társával együtt tavaly év elején. Az ügyészség vádiratából kiderült, hogy az unokázós csalásokra specializálódott, rokoni körből kiinduló bűnbandának négy vezetője volt: egy, az Egyesült Királyságban tartózkodó 41 éves férfi és élettársa, továbbá annak húga és sógora (H. Ernő) bűnszervezetet hoztak létre „csalárd” pénzszerzés céljával, míg a Magyarországon tartózkodó, utasításaik szerint eljáró, velük általában rokoni kapcsolatban álló személyek szervezték be a további társakat. A 2018 júniusától 2019 júniusáig tartó elkövetés módja tipikusan az volt, hogy egyikük Magyarországon élő idős személyeket hívott fel otthonukban, vezetékes telefonon, és magát a sértett közeli hozzátartozójának adta ki. Azt állította, hogy autóbalesetben nagy kárt okozott, és kiskorú sérült is van. A telefont a csaló ezután átadta annak, aki kiadta magát a balesetben részes személygépkocsi sofőrjének vagy a helyszínen tartózkodó mentősnek, és megerősítette a történetet. Az időskorú sértettek szeretteikért érzett aggodalmát kihasználva a telefonálók nagyobb összeget, illetőleg ékszereket kértek az okozott kár rendezésére azzal, hogy elküldenek valakit a pénzért, majd egy erre beszervezett ,,futár” érkezett meg az értékekért. Arra is volt példa, hogy a bűnbanda egyik tagja egy idős nőtől húszmillió forintot szerzett meg, őt a nyomozók a pénzátadás után elfogták, és a pénzt visszaadták a sértettnek.
A vádlottak a több mint negyvenmillió forintnyi érték jelentős részét pénzátutalási rendszer és banki befizetés útján osztották meg egymással.

A vádat emelő ügyészség azt is kiemelte, hogy a szövevényes terhelti kört a Budapesti Rendőr-főkapitányság eredményesen felderítette, majd tagjait elfogta, és az ügyészség irányítása mellett sikeresen nyomozott. Hozzátették: az ügyben intenzív együttműködés folyt külföldi társhatóságokkal, amelynek koordinációjában kiemelt szerepet vállalt a hágai székhelyű Eurojust magyar nemzeti tagja. A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség 22 fő – köztük egy fiatalkorú – ellen emelt vádat többrendbeli, időskorúak sérelmére, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, egyes vádlottakkal szemben pénzmosás bűntette miatt is 2020 februárjában a Fővárosi Törvényszéken. A szervezet négy vezetője,  N. Csaba,­ L. Mária, H. Ernő és H. Marina ügyében sokáig nemzetközi elfogatóparancs volt kiadva, ám 2020 őszén elfogták őket az Egyesült Királyságban, így hamarosan ők is a vádlottak padjára kerülhetnek. 

A rendőrség eredményes munkáját bizonyítja az is, hogy a H. Ernőék vezette szervezet és egy másik, ugyancsak Angliából irányított bűnbanda tagjai közül összesen 87 csalót, 66 futárt, 12 irányítót és 9 szervezőt fogtak el. Utóbbi bűnszervezet két vezetője, L. Attila és H. Anasztázia azonban továbbra is szökésben van. Ők a sorozatos elfogások után megpróbálták újraszervezni hálózatukat.  Ehhez az Egyesült Királyságban élő P. Dzsenifer külföldről, J. Barbara Budapestről szervezett be futárokat az idős emberek átveréséhez. Az új futárok, a 23 éves J. ­Csaba és a 22 éves Sz. Alexandra öt idős budapesti embertől vettek át pénzt a kapott instrukciók alapján. A sértetteket a szervezet egyik vezetője hívta fel egy angliai telefonszámról. A telefonáló rendőrnek adta ki magát, azt állította, az idős ember rokona balesetet okozott, a kár megtérítéséhez azonnal pénzre van szüksége.

A kicsalt pénzért, ékszerekért az álrendőr az idősek címére küldte a futárokat. J. Csaba, miután megkapta részesedését, a megmaradt összeget J. Barbarának adta át, aki a pénzt eljuttatta a szervezet irányítóihoz. A másik beszervező, P. Dzsenifer azt tervezte, hogy személyesen veszi át Sz. Alexandrától a pénzt, amikor hazautazik. A nyomozás adatai szerint a nő nemcsak a kicsalt pénzt, hanem Magyarországon élő gyermekét is ki akarta csempészni az Egyesült Királyságba.

Figyelemre méltó, hogy a hírhedt unokázós csalómaffia vezéralakját is a magyar rendőrség segítségével fogták el Budapesten néhány éve. A lengyel állampolgárságú, az alvilágban Marcin Kolompar, Lolli néven ismertté vált férfi Józsefvárosban került rendőrkézre, aki eurómilliókat keresett az unokázós átverős trükkel.

A csaló a bandájával osztrák és német idős embereket vert át. Marcin Kolompar csuklóján azért nálunk kattant bilincs, mert néhány napig a magyar fővárosban mulatott barátaival, de a Budapestről Hamburgba tartó gépen már kommandósok társaságában utazott. A Der Spiegel újságírói meg is szólaltatták a csalómaffia vezérének tartott Kolompart, aki csak annyit nyilatkozott, hogy „Ich hab nichts gemacht”, azaz „Nem csináltam semmit”.

A német hatóságoknak erről persze más volt a véleményük, hiszen például arra is volt bizonyítékuk, hogy Kolompar 2015 júliusában 640 ezer eurót „dumált ki” egy 82 éves osztrák asszonytól. A csalóvezér telefonon a nő háborús időkből ismert régi barátjának adta ki magát, és azzal vezette meg, hogy egy ingatlanvásárlási ügylethez lenne szüksége segítségre, majd a lakás bejáratához küldött valakit, hogy átvegye a pénzt az idős asszonytól. Ez volt a legmagasabb összeg, amelyet egyszeri trükkel valaha is kicsaltak embertől egész Ausztriában.

Azt, hogy a telefonos trükk jól fizet, Lolli életmódja is alátámasztotta. A Der Spiegel szerint Kolompar a Facebook-oldalán luxusszállodákban, illetve Ferrari, Porsche és Mercedes típusú luxusautók mellett feszített. Kolompart a rend­őrség Magyarországon is egy józsefvárosi luxus-apartmanhotelben fogta el, ahol pár napig lakott. A Lolli „búvóhelyének” szomszédságában lévő, meg nem nevezett szórakozóhelyen viszont szomorkodhattak a maffiózó letartóztatása miatt, ugyanis a férfi és baráti köre bőkezűen szórta a pénzt. A Der Spiegel által „Janosch” névvel illetett és idézett pincér szerint ugyanis a vendéglő be­vétele ötven százalékkal megugrott abban a néhány napban, amíg a trükkös csalók ott dorbézoltak.

Az eredetileg Varsóban és Gdańskban élő Lolli apja egyébként az unokatrükk értelmi szerzője. „Hoss”, ahogy nevezik az alvilágban, egy hatalmas roma klán vezére, amelyre már régóta feni a fogát a német és a lengyel rendőrség. Ő sokáig Hamburgban élt, de egy razzia során Varsóban elkapták, és néhány hónapot letartóztatásban töltött, majd 120 ezer euró óvadék megfizetése után szabadlábra helyezték, jelenleg szökésben van. Lolli azt a razziát még megúszta, kiugrott az ablakon, és megszökött.

Megrendítő telefonhívások

A rendőrség eredményes fellépéseinek köszönhetően az elmúlt években csökkent a 10-15 évvel ezelőtt megszaporodott unokázós csalások száma Magyarországon. Öt éve még új módszernek számított – ezért a bűnözők több sértettet is be tudtak csapni –, hogy idős embereket szólítottak meg az utcán kórház után érdeklődve, majd rávették őket, hogy üljenek be a kocsiba, és mutassák meg az utat. Közben előadták, hogy az idős sértett rokonának le kell vágni a lábát, hacsak nem fizetnek egy nagyobb összeget a kórháznak. Huszonhárom embertől ­sikerült kicsalni ilyen módszerrel pénzt, százezer és másfél millió forint közötti értékben. Ezek a trükkös átverések, unokázós csalások, noha az ország minden pontján előfordulhatnak, leginkább Budapesten és Pest megyében jellemzőek: éppen pár nappal ezelőtt számolt be arról a hatóság, hogy mobiltelefonján keresett egy 65 éves tárnoki nyugdíjas nőt egy fiaként bemutatkozó férfihang, aki előadta, kábítószeres ügybe keveredett, és nagyon nagy baja lesz, ha nem szerez pénzt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint egy csomagot kellett volna kézbesítenie, amelyet elhagyott, ezért 12 millió forintot követelnek tőle a fogvatartói, s csak így szabadulhat. Az asszony megrémült, segíteni akart, közölte, hogy egymillió forintot tud adni. Ezután közölték, hogy egy nőt küldenek a pénzért. A tömött boríték átadása megtörtént, az asszony pedig csak órákkal később szembesült azzal, átverték, csalás áldozata lett. A rendőrök az órákkal később tett bejelentés alapján minden lehetséges eszközt és módszert igénybe véve másnapra eljutottak két budapesti nőig. Józsefvárosban, a Baross utca és a Német utca kereszteződésénél szedték ki a forgalomból azt a gépkocsit, amelyben utaztak. A 21 éves U. Nikolettát és a 34 éves P. Edinát elfogták és előállították. Kihallgatásukon mindketten beismerő vallomást tettek, sőt több korábbi csalásban való részvételüket is jegyzőkönyvbe diktálták. A gyanú szerint együtt érkeztek a tárnoki ház közelébe, U. Nikoletta a kocsiban várt, míg P. Edina átvette a kicsalt egymilliót tartalmazó borítékot az áldozattól. A pénzt később továbbadták megbízóiknak. A rendőrség beszámolója szerint a két őrizetbe vett nővel szemben csalás megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az Érdi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya, egyben kezdeményezték letartóztatásukat. Az érdi rendőrök vizsgálják azokat a korábbi csalásokat, amelyekről a gyanúsítotti kihallgatásokon tett említést a két nő, de a nyomozás kiterjed arra is, kitől, milyen úton és hányszor kaptak megbízást a futárfeladatok elvégzésére.

Borítókép: Szerényi Gábor rajza 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.