Ne bántsd a magyart!
Anders Engman svéd fotográfus 1956-ban pályakezdő fiatalember volt, aki Budapesten találkozott először az erőszakos halállal.
Anders Engman svéd fotográfus 1956-ban pályakezdő fiatalember volt, aki Budapesten találkozott először az erőszakos halállal.
Az Alföld vízhelyzetén minőségileg az javítana, ha megépülne további három tiszai és két dunai vízlépcső.
Az Európai Unió tagállamai között német, francia és belga egyetemek mögött áll a Semmelweis a 64. helyen.

Az NDK utolsó kivégzettjének tragikus történetét Az utolsó küldetés címmel a filmtárakban elérhető alkotás is feleleveníti.
Itthon a kolerától nem kell tartani, de a klímaváltozás miatt a térségünkben korábban nem ismert betegségek jelenhetnek meg.
Az Egri csillagokban Gárdonyi saját magyarázatával 73 török szó, kifejezés szerepel.
Szombaton megjelenő, Lugas című mellékletünkből az alábbi cikkeket ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe.
Kovács Lehel István, a Heraldika Kiadó gondozásában idén napvilágot látott könyv szerzője az emlékmű történetének széthullott tükörcserepeit igyekezett összerakni az újságokban megjelent hírek közlésével és helyes értelmezésével.
Holec szerint végül is a nagyhatalmak geopolitikai és katonai érdekeinek megfelelően vonták meg az új határokat.
Rezeda Kázmér szerette a sóskát, nagyon, és a sóska s annak szeretete fölöttébb magányos műfaj.
Kétszáz éve született Ábrányi Kornél zeneszerző, zongoraművész, zenei író.
Szakértők szerint filmről filmre változik, hogy mi a jó megoldás: a valóság bemutatása vagy a biztonság előtérbe helyezése.
Az elmúlt évtizedekben egyre többen váltak idősebb korban szülővé.
Az angliai Stonehenge-ről sokan hallottak már, a Bretagne-ban lévő Carnacról azonban jóval kevesebben.
Jó tízéves történet ez már a magyar–osztrák határ túlsó oldaláról.
Becslések szerint a globális fegyverpiac mintegy hét százalékkal nőhet 2022-ben.
Tallai Gábor és Futaki Attila második közös munkája, az első, az 1956-os képregény a Budapest angyala volt.
Sokan nem tudják, mivel jár ez a munka. Húsvétra például több száz sonkát rendelnek tőlünk.
Három éve bővült Kassa látnivalóinak sora: megnyitotta kapuit a Márai Sándor-emlékkiállítás.
A művészet valójában a társadalom szélesebb rétegéről is szól, sőt rólunk szól igazán – de vajon figyelnek-e erre ma az alkotók?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Genfben általános rokonszenvet kelt Bethlen István felszólalása, aki szerint a béke nem biztosítható, amíg a szabadság és az egyenjogúság a nemzetközi életben is újból uralomra nem jut.
Kiállítás és könyv mutatja be a kard ötezer éves történetét.
Villányba került idén az Év pincészete díj, melynek kapcsán a nyertessel, Gere Attilával beszélgettünk.
Az út előtt eszembe sem jutott, hogy az Északi-sarkra menjek – mondta a 16 éves Varga Levente, aki mégis kitűzte ott a magyar zászlót.
A páneurópai piknik felgyorsította a folyamatokat. Keletnémet exodus.
Megkésett lehetőségként kezdődik a budapesti sakkolimpia.
A vonzáskörzetével 35 milliós Jakarta élhetetlenné vált. Az indonézek most váltanak.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Robert Lewandowski mesterhármast szerzett az Alavés otthonában.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Feltárulnak a Galimberti házaspár művészetének titkai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.