A klímaváltozás hatására növekvő vízhiány, a Kárpát-medencében megtelepedő új élősködők nyomán egyes gyümölcs- és zöldségfélék el fognak tűnni a termesztésből. A pár évtizede még európai hírű magyar málnát, szedret, fekete ribizlit, brokkolit vagy éppen karfiolt szinte sehol sem találni. Emellett az ágazat egyre súlyosbodó problémája a munkaerőhiány.
Egész Európa szenved az idénymunkások hiányától, ami évente ugyanannyi veszteséget okoz, mint az összes időjárási káresemény együttesen. A gyümölcstermesztés rengeteg munkaerőt igényel, mivel a folyamatok többsége nem gépesíthető.
A becslések szerint az ágazat közel negyedmillió embernek ad részmunkaidős vagy szezonális megélhetést, de csúcsidényben még így is kevés a munkáskéz.
Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetője szerint 15-20 évvel ezelőtt évente öt-tízezer külföldi, elsősorban erdélyi, vajdasági, kárpátaljai vendégmunkás érkezett Magyarországra. Mára azonban a nyugat-európai országok magasabb bérezése miatt az ottani gyümölcsösöket választják a vendégmunkások. A helyzet az elmúlt években tovább súlyosbodott, a koronavírus-járvány alatti korlátozások, valamint az orosz–ukrán háború hatására még kevesebben érkeznek szezonális mezőgazdasági munkavégzésre.
Ma megközelítőleg 140 ezer magyar számára jelenthet ideiglenes munkát a zöldségek és gyümölcsök betakarítása, a szomszédos országokból kettő-négyezer fő érkezhet, a Távol-Keletről pedig pár százan.
– Külföldi munkaerő alkalmazása a kettő-négy hónapos betakarítási munkákra nem gazdaságos, ezért az ágazat munkaerőhiányát külföldiekkel nem lehet megoldani. A vendégmunkások számára a folyamatos munkaviszony vonzó. Ilyen viszont kevés van az ágazatban, kivételt képeznek a hajtatásos kertészetek (olyan termesztők, akik magról sarjadó növényeket gondoznak) és a gombatermesztő üzemek, ahol tíz-tizenkét hónapig is tudják foglalkoztatni a külföldi munkaerőt – magyarázza Apáti Ferenc.
A mezőgazdaságban csak részmegoldások vannak, például intenzív ültetvényeket lehetne létrehozni, ahol alacsony és keskenyebb koronájú gyümölcsfák teremnek. Mindez növelné a munkaerő hatékonyságát, így egy kiló gyümölcs leszedéséhez kevesebb élőmunkára lenne szükség. Legalább ilyen fontos lenne a termelésbiztonság növelése jéghálóval, illetve a fagykárok elleni védekezés, ám ezek a beruházások gyakorta meghaladják a családi vállalkozások anyagi lehetőségeit.
Gyümölcsszedés a Dunántúlon
A Tolna vármegyei Bátaszékre vonattal érkezünk, a 88 éves termelő, Komonyi Orbán a vasútállomáson vár ránk. Gyümölcsöse festői vidéken, az Orbán-hegyen található. Innen belátható a Siómente, a megművelt táj és a térség két legjelentősebb városa, Szekszárd és Baja. A régi teherautó alatt gyorsan fogynak a földutak, dűlő dűlőt követ. Komonyi Orbán úgy ismeri a hegyet, mint a tenyerét. Mesél a régi időkről, amikor még apró tanyák sorakoztak mindenfelé, az Orbán-hegy történetéről, hogy a kollektivizálás tönkretette a családi szőlősöket. Sokaknak éppen a termelőszövetkezet vette el a kedvét a mezőgazdasági munkáktól, így máig nem népszerűek a hasonló szakmák. A hegyen ötven-hatvan éves gyümölcsfák is fellelhetőek, ám a versenyképes gazdálkodáshoz meghatározott időszakokban új barackfákat kell telepíteni. Ennek híján nagyon hamar veszteségessé válhatnak a gazdák. A barackfákból 20–25 év alatt sok kipusztult, és a ritkuló gyümölcsös ráfizetés. A kopasz barackok kifejezetten érzékenyek a betegségekre, egy fertőzéses időszak után akár évekig nem teremnek.
Ilyenkor az egyedüli orvosság a motoros fűrész
– mondja az idős termelő, de nem panaszkodik. Tudja, ez az élet rendje. Nagy tapasztalata van már olyan talaj létrehozásában, amelyben a fiatal fák hamarább termőre fordulnak. Igaz, még így is éveket kell várni arra, hogy munkája gyümölcse beérjen. Kesergésre azonban nincs idő, sok mindent szeretne bemutatni a hegyen, elsősorban azokat a bázispontokat, ahol huszonháromféle őszi- és tizenháromféle kajszibarackot termeszt.
Egyre csak kanyargunk a dűlőutakon, jobbról is, balról is gyümölcsfák sorakoznak. Az első bázisponton Komonyi Orbán átnyújt egy vékony héjú gönci magyar kajszit, mondván, „ilyet biztosan nem ettem a nagyvárosban!”. Körbenézve látjuk, érik a ceglédi óriás és a Bergeron is. Szüret lévén nem messze tőlünk három alak tűnik fel, akik reggel hat óta szedik a lekvárt főző asszonyok kedvencét, a kajszibarackot.
A három nyugdíjas Komonyi Orbán szomszédai, akik bejelentett napszámosként dolgoznak a gyümölcsösben.
Régről ismerik egymást, egykoron mind téesztagok voltak. Ők sem panaszkodnak, hogy dolgozniuk kell, hiszen egész életükben ezt tették, és csinálják, ameddig csak lehet. Sok beszélgetésre nincs idő, mert a nap hamar emelkedik, fél óra múlva elviselhetetlen lesz a hőség. Sietni kell, mert legalább harminc ládát tele kell szedni a barackokkal. Délután aztán jön a válogatás, majd végül a legfárasztóbb munka, a rakodás, hogy másnap piacra vihessék az árut.
– Lődörgők nem kellenek – horkan fel Komonyi Orbán, jelezve, hogy nehéz megbízható munkaerőt találni, aki nem ijed meg a fizikai munkától és a böglyök elhessegetésétől. – A könnyítések vonzóvá tehetnék a mezőgazdasági idénymunkát.
A kölcsönös segítségnyújtás mindig is a paraszti társadalom alapja volt.
Disznóvágásnál ma is áthívjuk a szomszédokat segíteni, jönnek is, de a gyümölcsszedés más lapra tartozik a megterhelő szabályok miatt. A másik probléma a fiatalok hozzáállása. Az ifjúság inkább kutyát sétáltat, de nem jön ki a hegyre dolgozni. Tíz unokám közül is csak egy él Bátaszéken, a többiek nagyobb városokban próbáltak szerencsét. A segítők a fiamon kívül nyugdíjasok. Titkom az erőltetett mozgás és a vitamindús táplálkozás, átlagban napi egy kiló gyümölcsöt eszem – teszi hozzá Komonyi Orbán, miközben fiatalokat megszégyenítő tempóban járja a határt.
Épp azt mutatja, hogy sok kár érte idén a fehér húsú barackost, amit a bogarak is megdézsmáltak. Tudja, minden szezon bizonytalan. Hiába minden szakértelem és tapasztalat, bőven akad nullszaldós év is. Ilyenkor meg kell elégedni a fák növekedésének élményével, azonban ez a szemlélet kihalóban van. A nagy, profitorientált szőlészetek, borászatok sem emiatt fogadnak munkásokat, hanem a bevételoptimalizálás a cél. Ennek érdekében szállást is biztosítanak az idegen munkaerőnek, akik költségcsökkentés okán szívesebben választják a szőlőszedést, mint hogy elszegődnének egy családi gyümölcsösbe, ahol a megélhetési költségeik elvinnék a keresetük egy részét.
– A csúcsborászoknak megéri külföldieket fogadni. A százforintos szőlőt borként sokszor százszoros áron lehet értékesíteni, így kifizetődő a határon túlról érkezők munkája. Mi csak a helyi, egyre szűkösebb munkaerőre számíthatunk – magyarázza Komonyi Orbán.
Hamarosan a Bátaszéktől északnyugatra fekvő Alsónyék felé vesszük az irányt. A fiatal szőlész-borász, Mirk Fanni a Nyéki-hegyen mutatja családi örökségét, amelyet öt évvel ezelőtt, édesapja halála után vett át, és számos nehézségen vitt keresztül. A közel tíz hektár szőlő felvirágoztatása folyamatos munkát igényel.
Ez olyan munkahely, ahol nincs hétvége, nincs ünnepnap. A szőlőtermesztés során mindennek egyszerre kellene elkészülnie, ám a mostani munkaerőhiányban ez nehezen kivitelezhető, kiváltképpen a kisebb gazdaságokban
– mondja el Mirk Fanni.
A szekszárdi borvidéken a munkaerő-közvetítő cégek igyekeznek segíteni a napszámoshiányon. A munkáskezekre nemcsak szüret idején lenne szükség, most van ugyanis a zöldmunkák, a bújtatás, a testtisztítás ideje. A Mirk szőlészet munkásai napi bejelentéssel, 1200 forintos órabérben dolgoznak, ami az országot tekintve átlagbérnek számít, hiszen északkeleten naponta nyolcezer, a Duna–Tisza közén és a Dunántúlon tízezer forint felett keresnek az idénymunkások, ugyanakkor a helyi nagy borászatok ennek többszörösét is kifizetik.
– A fiatalok még falun sem becsülik a mezőgazdasági munkát. Annak ellenére sem, hogy sokaknak semmilyen végzettségük nincs, inkább otthon ülnek és sírnak a pénzhiány miatt. További probléma, hogy a kistermelők nem tudnak kiemelkedő bért adni, ha egyes fajták felvásárlási ára alacsony. A szőlő kilónkénti hetvenforintos felvásárlási ára egyáltalán nem ritka. És mit kap ma az ember ennyiért? – tárja szét a kezét Mirk Fanni. – A termésért egész évben dolgozni kell, ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak. Alacsony felvásárlási áron nem éri meg leszedni a szőlőt, ezért tavaly másfél hektáron hagytuk a tőkén a szemeket. Idén 130–200 forint/kiló közötti árra lenne szükség, hogy értelmezhető szüretünk legyen, különben az idénymunkások bérét sem tudjuk kigazdálkodni.
A helyzet szöges ellentéte a pandémia alatti időszaknak, ám mindkettő a gazdákon csattan. A lezárások alatt attól szenvedtek a szőlőtermesztők, hogy a borászatok kevesebb szőlőt vettek, mivel kevesebb bort adtak el. A gazdáknak így a nyakukon maradt a termés. További probléma, hogy a klímaváltozás miatt évszázados szőlőfajták pusztulnak ki, ezért az állomány frissítésénél új megoldásokat kell keresni, ami viszont a megszokott borászatokkal való üzleti kapcsolatokat nehezíti meg. A borászatok ugyanis minden évben speciális fajtákat vásárolnak a portfóliójukba illő borok létrehozása érdekében.
Európa-szerte ismert probléma, hogy az agrikulturális munkák nem vonzóak a fiatalok számára, akik a társadalom öregedése miatt amúgy is kevesen vannak.
Az uniós kiadások 44 százalékát, évente 42,5 milliárd eurót kitevő közös agrárpolitika (KAP) egyik kiemelt stratégiai célkitűzése a fiatal gazdák segítése, hogy az uniós mezőgazdaság megfelelő módon elégítse ki a globalizált világ folyamatosan változó gazdasági, társadalmi és környezeti szükségleteit. A generációs megújulás ezért külön eredménymutatóként szerepel a KAP hatékonyságmérési rendszerében. A célkitűzések szerint a KAP támogatásával ebben a költségvetési ciklusban 380 ezer fiatal termelő tudja megkezdeni tevékenységét, akik gépesítésre is igényelhetnek támogatást.
A robotizálás azonban sem a gyümölcs-, sem a szőlőtermesztésben nem nyújt megoldást minden problémára. A XXI. században is szükség van a kézi munkavégzésre, főként, hogy bár a szőlőtermesztésben komoly lehetőség a gépesítés, azt csak a nagy gazdaságok tudják jellemzően finanszírozni. A magyar gyümölcstermesztők hatalmas munkája könnyen elfelejthető a boltok polcai előtt, ám a heti termelői vásárokon arc társulhat egy lédús barack mellé. Ha közvetlenül vásárolunk a gazdáktól, többet segítünk boldogulásukban.
Borítókép: Tóth Gábor fotója
