– Kezdjük valamivel távolabbról: mit lehet tudni a családodról?
– Szüleim mindketten a hazai kereskedelemben dolgoznak. Kezdetben szeszes italokat áruló webshopot működtettek, majd létrehoztak egy boltot is. Gin, rum, whisky importálásával kezdtek foglalkozni, aztán koktélbárt nyitottak Budapesten, amely immár ötödik éve működik, a Covid és a vendéglátó szektort sújtó egyéb nehézségek ellenére. Ők a példaképeim, mind a munkában, mind a magánéletben. Sokat köszönhetek nekik.
– Vannak testvéreid?
– Egy nővérem és egy húgom, tehát hárman vagyunk lányok. Édesapámnak ez olykor kissé sok, de tudunk alkalmazkodni, úgyhogy tapasztalatból mondom: az akciófilm-nézés kiváló apa-lánya program!
– Aki turizmussal, vendéglátással foglalkozik, arról az ember hajlamos azt gondolni, hogy szeret utazni. Te így vagy vele?
– Ó, igen! Fiatalabb koromban a családommal többször ellátogattunk Olaszországba, és mindig kellemes élményeket szereztem ott. Az utóbbi években viszont Ázsia felé fordult az érdeklődésem. Tavaly nyáron például Balin voltam, és bár a harmadik napon összeszedtem egy csúnya ételmérgezést, így az időm egy részét ágyban töltöttem, érdekesnek és izgalmasnak láttam az országot. Vonz az ázsiai világlátás, lenyűgöznek a távol-keleti kultúrák.
– Mit találsz vonzónak bennük?
– Mielőtt lehetőségem lett volna Ázsiába utazni, csak filmekben láttam, milyen ott az élet. Aztán amikor kijutottam,
rendkívül érdekes volt megtapasztalni, hogy a helyiek mennyire másként élik a mindennapjaikat. Az emberek hihetetlen kedvesek, segítőkészek és összetartók, a természet páratlanul gyönyörű, a légkörben érezni egyfajta nyugalmat.
– Amikor nem tanulsz, vagy nem vagy külföldön, mivel töltöd a szabadidődet?
– Korábban triatlonoztam, kosaraztam – sőt, egy évig még balettoztam is, aztán rá kellett jönnöm, hogy a tánc nem az én világom –; most futok, edzőterembe járok. De a konyhában is szívesen időzöm: a smooothie-nak nevezett, friss gyümölcsből készült tálak összeállítása például igazán jól megy, a testvéreim rendszeresen megkérnek, hogy lepjem meg őket egy-egy egyéni kreációval. De beszélgetni talán ennél is jobban szeretek: nem csak a barátaimmal, de akár idegenekkel is. Új nézőpontok megismerése, új világok felfedezése mindig nagy élmény számomra – talán az utazás is azért vonz annyira.
– És e beszélgetések során nyilván nem hátráltat a nyelvtudás hiánya...
– A Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumba jártam középiskolába – Óbudán van, a Kaszásdűlő HÉV-megállótól három percnyire –, ahol a történelmet, a biológiát és a kémiát angolul tanultuk. Második idegen nyelvnek a spanyolt választottam, amiből azóta megszereztem a középfokú nyelvvizsgát, még itthon. Amúgy két tanítási nyelvű érettségit szereztem, aminek az angolból tett része a magyar oktatási rendszerben emelt szintű nyelvvizsgának felel meg. De mert Angliában valamiért nem fogadják el, még érettségi előtt, tizenkettedikes koromban letettem az IELTS (International English Language Testing System – Nemzetközi Angol Nyelvű Vizsgarendszer) felsőfokú nyelvvizsgát. Az egyetemen aztán elkezdtem spanyolórákra járni, hogy továbbfejlesszem a tudásomat.
– És miért épp Angliában szerettél volna továbbtanulni?
– Középiskolás koromban többször megfordultam Londonban, nyelvtanfolyamon, az ottani nyelvvizsga megszerzése miatt. Addigra
eldöntöttem, hogy turizmussal és vendéglátással szeretnék foglalkozni. És mert Londontól alig 32 mérföldre eső Guildford egyeteme, a Surrey az egyik legjobb, ha e két tárgyról van szó, ide adtam be a jelentkezésemet,
az International Hospitality and Tourism Management, vagyis a nemzetközi vendéglátás és turizmus szakra.
– Ha jól számolom, felsőfokú tanulmányaid megkezdése épp a Covid-járvány elszabadulásának idejére esett. Nem lehetett egyszerű a helyzeted...
– Nem is volt. Az angol kormány 2020. szeptember 10-től korlátozta az beutazást az országba, ezért édesapámmal szeptember 8-án váltottuk meg a repülőjegyünket. Igazából tehát egy nap állt rendelkezésre, hogy kiköltözzek. Az első évben az egyetemen végig online oktatás folyt, csak a második évben kezdtek fokozatosan visszaállni a személyes képzésre. Úgyhogy az elején nem sok emberrel találkoztam a szak 120 hallgatója közül.
– Rajtad kívül volt még magyar a hallgatók között?
– Egyedüli magyar voltam. A hallgatók túlnyomórészt angliai fiatalok voltak, vagy ha mégsem, akkor valamelyik ázsiai országból érkeztek. A közép-kelet-európai régiót a románok képviselték.
Az angol hallgatók többségének nem volt érdemi tudása Magyarországról, nemegyszer azzal sem voltak tisztában, merre keressék a térképen. A tanárok persze tudták.
Ami pedig a legjobb barátnőmet, egy orosz lányt illeti: ő még a magyar belpolitika fontosabb eseményeit illetően is képben volt.
– Hogyan kaptad meg az Év tanulója elismerést? Milyen feltételeket kellett teljesítened hozzá?
– A modulvezető professzor tájékoztatott az ITT (Institute of Travel and Tourism – Utazási és Turisztikai Intézet) nevű szervezet Future You nevű programjáról, és arról, hogy e programon vagy kezdeményezésen belül a fiatal, feltörekvő szakmabeliek számára létrehoztak egy díjat, Student of the Year (az Év tanulója) néven. A professzor azt mondta, szerinte a Hospitality and Catering Student (magyarul nagyjából: vendéglátást tanuló hallgató) kategóriában volna esélyem, tehát ha megírom a jelölés feltételét jelentő, maximum 500 szavas esszét, ő elkészíti hozzá a hasonló terjedelmű indoklást, és jelöl az elismerésre. És néhány hónap múlva megkaptam az értesítést, hogy Angliában én lettem 2023 vendéglátást tanuló hallgatója.
– A professzor indoklásából kitűnik: az első évben tanulmányi eredményed 73,25 százalék volt (a 100-ból), a második évben 76,88 százalék. Ezek átlagon felüli, kiváló eredmények. A professzorod azt is kiemelte, hogy „A Surrey Egyetemen töltött ideje alatt Szonja motivált, céltudatos és példamutató diák volt”. Honnan e motiváltság, szenvedélyesség és céltudatosság?
– Ez valószínűleg családi vonás, mert az apukám és a nővérem is nagyon céltudatos. Nem szeretek rossz munkát kiadni a kezemből, ezért próbálok a lehető legjobban dolgozni, remélve, hogy az meghozza a gyümölcsét. Egyébként szerencsés vagyok, mert azt tanulhattam, ami tényleg érdekelt, és nem volt száraz, unalmas a tanagyag. Ez motiváló volt.
– Mit eredményez vagy eredményezhet, ha valaki egy ilyen díj birtokosa?
– Ezt egyelőre nem tudom megmondani.
Ha Angliában jelentkezem egy állásra, az önéletrajzomat olvasók tisztában lesznek vele, mi ez a díj.
Sőt: az egyik magyarországi egyetem rektora, aki értesült arról, megkaptam ezt az elismerést, szintén tisztában volt vele.
– Úgy tűnik, jól átgondolt terv szerint építkezel és haladsz előre az utadon. Vagy csak kívülről nézvést tűnik mindez tervezettnek?
– Igazából próbálom kihasználni az elém táruló lehetőségeket, de igen, valóban volt, van pár tervem a tanulmányaimat és a karrieremet illetően. Viszont nincs a fejemben szigorúan meghatározott életút, hiszen a világ változik, ahogy a személyes vágyaim is, és nem akarok csalódást okozni magamnak azzal, hogy kitervelek valamit, amit később talán nem is akarok megvalósítani. Ezért nem tervezek túlságosan messzire előre.
– A pályafutásodat például hol szeretnéd elkezdeni?
– Augusztustól egy thai luxusszállodalánc budapesti létesítményében fogok dolgozni, az Anantara New York Palace Hotelben. Recepciósnak vettek fel, de jelezték, hogy cégen belüli képzések keretében egyéb munkaköröket is megismerhetek. Ennek különösen örülök, hiszen korábban úgy gondoltam, a vendéglátásban fogok elhelyezkedni – egy bárban, esetleg egy kávézóban –, most viszont úgy érzem: jobban érdekel a szállodák világa.
Úgyhogy ha minél alaposabban megismerem, milyen egy luxusszállóban dolgozni, az nekem csak jó – így talán arra is lesz majd esélyem, hogy egy idő elteltével átkérjem magam ugyanezen szállodalánc másik létesítményébe, másik munkakörbe.
– Hadd tippeljek: az egyik ázsiai létesítménybe. Nemde?
– Boldog lennék, ha sikerülne kijutnom valamelyikbe, tényleg, de nem akarok ennyire előreszaladni.
– Ezzel azt is megválaszoltad, hogy középtávon hol képzeled a folytatást.
– Szeretem Budapestet,
mindig szívesen jövök haza ide – csodálatos hely, és itt vannak a szüleim, a testvéreim, a barátaim –, de úgy érzem, nem kivitelezhető, hogy hosszabb ideig itt maradjak.
A nemzetközi szállodaláncokban dolgozó ismerőseim mind-mind arra ösztönöznek, hogy külföldön dolgozzak, hiszen sokkal jobb fizetéseket lehet kapni, mint idehaza. Több olyan magyar barátom van, aki ugyanígy gondolja: később, ha idősebbek leszünk, és meglesz az egzisztenciánk, talán visszajövünk, de addig is: vár valamelyik külföldi ország, csak azt kell eldönteni, melyik legyen az.
NÉVJEGY
Szigeti Szonja 2000-ben született Szentendrén, három évet járt a University of Surrey képzésére, ahol most szerezte meg alapdiplomáját. Az ITT idei Student of the Year (az Év tanulója) díját a Hospitality and Catering Student (vendéglátást tanuló hallgató) kategóriában nemrég vehette át a londoni parlamentben.
