Kispest: NB I
David Seamant alaposan letörte Ronaldinho szemtelen szabadrúgásgólja, a világbajnokság után inkább bujdosni lett volna kedve, mintsem még egyszer a közönség elé állni. Ennek ellenére hosszas vívódás után úgy döntött, folytatja a pályafutását, és egy évvel
- Sportlövészet -
David Seamant alaposan letörte Ronaldinho szemtelen szabadrúgásgólja, a világbajnokság után inkább bujdosni lett volna kedve, mintsem még egyszer a közönség elé állni. Ennek ellenére hosszas vívódás után úgy döntött, folytatja a pályafutását, és egy évvel
- Sportlövészet -
Már a selejtezőket követően világbajnoki címet ünnepelhetett San Franciscóban Balogh Gábor, Horváth Viktor és Fülep Sándor, köszönhetően annak, hogy a magyar öttusacsapat volt az egyedüli, amelyik teljes létszámban kvalifikálta magát a harminckettes döntő
Elrontotta az időjárás a hangulatot a kajak-kenu Európa-bajnokság nyitányán. Szegeden hetek óta egy csepp eső sem esett, az emberek a kánikula elől a strandokra menekültek, aztán a sivatagi hangulatot éppen szerda késő este törte meg a városra zúduló vízá
Az idei atlétikai Európa-bajnokság vendéglátói csak nehezen jutnak a maguk által kijelölt út végéig. A német szövetség (DLV) százfős csapat indulását határozta el az augusztus 6-án kezdődő müncheni versenyen, ám az országos bajnokság végéig mindössze 47 v
-ÖTTUSA-
A világ legjobb röplabdázói között tartják számon Kántor Sándort, aki többszörös csúcstartó: a magyarok közül elsőként nyert Olasz Kupát, elsőként kapta meg a világ legerősebb bajnokságában az Aranylabdát, kétszer szerepelt a Bajnokok Ligája döntőjében, é
A kajak-kenu Európa-bajnoksággal folytatódik a nyári kontinensbajnokságok sorozata, amely után az úszók Berlinben, majd az atléták Münchenben vetélkednek érmekért. Természetesen magyar szempontból a legnagyobb siker a szegedi kontinensbajnokságon várható,
Nyolcadik mérkőzését is megnyerte a magyar válogatott a Világliga-sorozatban, az oroszok elleni 10-7-es győzelem pedig azt jelenti, hogy Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata már biztos résztvevője a négyes döntőnek, amelyet a görögországi Patraszban r
Szegeden gyülekeznek Európa legjobb kajakosai és kenusai, hogy a ma esti megnyitóünnepség után csütörtökön elkezdjék négynapos küzdelmüket az érmekért. A magyar válogatottból az elsők a nők voltak, akik már kedden a Maty-éri pályán edzettek, ahol egyelőre
Változtatott eddigi szokásán a magyar vízilabda-válogatott, hiszen amíg korábban a Világliga-találkozók második felében parádézott, kedden, az oroszok ellen az első két negyed telt el a hazai fölény jegyében. A csapat magabiztosan, 10-6-ra győzött, és ezz
Már csak tíz nap van az élvonalbeli futballbajnokság rajtjáig, s bizony jó lesz lassacskán átállítani a fejünket, a gondolatainkat arra, hogy nincsen mindig futballünnep. Nem Ronaldókat és Rüstüket, nem Oweneket és Klosékat fogunk látni jövő péntektől, ha
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Megrendítő videón mutatjuk, ahogy a Tisza Párt elnökének „zápora” leszakította egy üzlet tetejét.
Folyamatosak a helyreállítási munkák.
A hétfőn Magyarországon átvonult, rendkívül erős vihar az elmúlt 30 év legnagyobb kárát okozta az áramhálózaton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.