Esős kihívás
A sydneyi olimpia nullapontos szereplése óta a Magyar Atlétikai Szövetség felső vezetése kicserélődött, tavaly márciusban a leköszönő Schulek Ágoston helyett Héder Barna lett az elnök. Azt várták tőle, hogy az üzleti és a sportéletben szerzett tapasztalat
A sydneyi olimpia nullapontos szereplése óta a Magyar Atlétikai Szövetség felső vezetése kicserélődött, tavaly márciusban a leköszönő Schulek Ágoston helyett Héder Barna lett az elnök. Azt várták tőle, hogy az üzleti és a sportéletben szerzett tapasztalat
Dél-Korea és Japán már a pénteken kezdődő labdarúgó-vb lázában ég. Mindkét ország „tele” van, a szállodák foglaltak, s a két országban, amelyekben néhány évtizede jószerivel még azt sem tudták, hogy milyenek ennek a játéknak a szabályai, ma má
Néhányan már Kovács István hivatásos ökölvívói pályafutásával kezdik összehasonlítgatni a váltósúlyú Kótai Mihály karrierjét, hiszen a 25 esztendős versenyző honi öklözőink közül másodikként jutott el a kisvilágbajnoki címig. Kótai 12 menet után, egyhangú
Sorozatunkban bemutatjuk a világbajnokság nyolc csoportjának résztvevőit: azokat a válogatottakat, amelyek jogot szereztek arra, hogy Japánban és Dél-Koreában vendégeskedjenek. A H csoportban az orosz és a belga együttes továbbjutását ígéri a papírforma.
- Atlétika -
Sorozatunkban bemutatjuk a világbajnokság nyolc csoportjának résztvevőit. Azokat a válogatottakat, amelyek jogot szereztek arra, hogy Japánban és Dél-Koreában vendégeskedjenek. A F csoport toronymagasan a legnehezebb. A négy együttes közül bármelyik kettő
Egy-, illetve másfél éves eltiltásokat is kiszabott a Magyar Vízilabda-szövetség fegyelmi bizottsága a Domino-BHSE– Vasas férfi bajnoki döntő ötödik mérkőzésén történtek miatt a verekedésben vétkesnek talált játékosokra, illetve vezetőkre.
A klasszikus, történelmi sportágban, a vívásban az elmúlt hetekben több szó esett a nemzetközi szövetség hibás döntéséről, mint a versenyekről, a versenyzőkről. Április elején az Antalyában rendezett kongresszuson ugyanis furcsa döntés született, eszerint
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Weber a Néppártban mindenkitől megköveteli, hogy Ukrajna és a háború mellett álljon – jelentette ki Menczer Tamás.
Miközben Budapest közlekedése kedden összeomlott.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.