Hírgolyók
A balszerencsés körülmények között elveszített terembajnokság szombati döntője – kétmillió forinttal kevesebb került a klubkasszába – után jó hírt kaptak a Haladás vezetői: Selymes Tibor jelezte, mégsem fogadja el kínai ajánlatát, a szombathel
A balszerencsés körülmények között elveszített terembajnokság szombati döntője – kétmillió forinttal kevesebb került a klubkasszába – után jó hírt kaptak a Haladás vezetői: Selymes Tibor jelezte, mégsem fogadja el kínai ajánlatát, a szombathel
A német küldöttség minden idők legsikeresebb téli olimpiájára számít Salt Lake Cityben. Már a 161 versenyzőt magában foglaló delegáció létszáma is rekordot jelent, amely abban a reményben indul Amerikába, hogy sikerül felülmúlnia a négy esztendővel ezelőt
Szepesi Györgyöt nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték a Magyar Rádióban. Az ünnepeltnek elsőként Kondor Katalin elnök gratulált, majd sorra következtek a pályatársak, s azok közül néhányan, akik főszereplők voltak Szepesi örökké emlékezetes
Az alpesi sí története ugyan megközelítőleg sem nyúlik vissza olyan messzire, mint az északi versenyszámoké, ám a síelés népszerűvé válásával az érdeklődés iránta vitathatatlan. Várhatóan Salt Lake Cityben is megkülönböztetett érdeklődés kíséri majd a ver
Meglepetésre az NB I/B-s Siófok nyerte a 25 millió forint összdíjazású Borsodi Terembajnokság dunaújvárosi, hatos döntőjét, s az ezzel járó hat és fél milliót. A műfüvön rendezett torna idén is közönségsikert aratott, tehát folytatása következik. A szerve
Parádés játékkal kiütéses győzelmet aratott a Domino-BHSE a férfi vízilabda Bajnokok Ligája Piros csoportjának 2. fordulójában az orosz Dinamo Moszkva ellen (13-4). A Kupagyőztesek Európa Kupájában a Vasas, a LEN-kupában a BVSC jutott az elődöntőbe. A Fer
Négy klubcsapatunk szerepel ma és holnap az európai vízilabdakupákban. A Honvéd a Bajnokok Ligájában nagy lépést tehet a négyes döntő felé, a Vasas, a BVSC és az FTC pedig már kivívhatja az elődöntő jogát. Erre a KEK-ben induló Vasasnak van a legnagyobb e
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.