Márciusban kezdődik a futballjövő
Ahogyan azt várni lehetett: a Ferencvárosi TC rendkívüli, alapszabály-módosító és tisztújító közgyűlése az eddigi elnököt, Furulyás Jánost megerősítette tisztségében. Más jelölt ugyan nem volt, ám az FTC-nél dúló hatalmi harcok miatt váratlan, hogy a küld
Ahogyan azt várni lehetett: a Ferencvárosi TC rendkívüli, alapszabály-módosító és tisztújító közgyűlése az eddigi elnököt, Furulyás Jánost megerősítette tisztségében. Más jelölt ugyan nem volt, ám az FTC-nél dúló hatalmi harcok miatt váratlan, hogy a küld
A BEAC huszonnégy éves magasugrónője álomszerűen kezdte az idényt, vasárnap ez évi első fedett pályás versenyén 195 centiméteres kitűnő eredménnyel győzött. Győrffy Dóra, aki szabadtéren már ugrott két métert is, az elmúlt héten befejezte tanulmányait az
- Labdarúgás -
Két magyar tehetség játszotta a főszerepet a hétvégi ifjúsági asztalitenisz Top 12 viadalon Újvidéken: a lányoknál Póta Georgina, a fiúknál Zwickl Dániel diadalmaskodott. Póta ezzel Bátorfi Csila, Wirth Gabriella és Fazekas Mária örökébe lépett, akik vala
A magyar sport erőviszonyait jól tükrözi, hogy bár a Magyar Olimpiai Bizottság tegnapi tájékoztatójának témája a február 8-án kezdődő téli olimpia volt, először a sikeresebb nyári sportágakról esett szó. Aján Tamás főtitkár elmondta, hogy a MOB-nak nem fe
A hét végén elkészített röplabda Európa-bajnoki selejtezősorsolás ismeretében egyik magyar válogatott sem panaszkodhat, bár a férfiak helyzete egyértelműen nehezebb. Kántorék a tavalyi Eb-döntőn bizonyították: egyetlen riválistól sem kell túlzottan tartan
Harminchárom nappal az idénynyitó, március 3-i melbourne-i Ausztrál Nagydíj előtt már csak egy hely kiadó a Formula–1-ben: az Arrows-nál nem döntöttek még, hogy ki lesz a brazil Enrique Bernoldi csapattársa.
A női párbajtőrvívás egyik legendás egyénisége Szalay Gyöngyi, aki már a szakág első versenyein is részt vett, 1989-ben nyert először csapatban világbajnoki címet, azóta hatszor állhatott a vb-dobogó tetején, de az olimpiai aranyérem hiányzik a gyűjtemény
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.