Visszatérnek a Mount Everesthez
Rendhagyó, hogy a világ egyik legerősebb női kajakválogatottjába külföldről érkezik versenyző. A 21 éves szerb Natasa Janics tavaly igazolt a Démász-Szegedhez, a mostani idényben pedig már magyar színekben akar indulni a világversenyeken.
Rendhagyó, hogy a világ egyik legerősebb női kajakválogatottjába külföldről érkezik versenyző. A 21 éves szerb Natasa Janics tavaly igazolt a Démász-Szegedhez, a mostani idényben pedig már magyar színekben akar indulni a világversenyeken.
Fantasztikus mérkőzést hozott tegnap Melbourne-ben a nap rangadója, a Marat Szafin–Pete Sampras mérkőzés. Az ausztrál nyílt bajnokság férfi egyesének nyolcaddöntőjében a 9. helyen kiemelt orosz versenyző drámai csatában 6:2, 6:4, 6:7, 7:6-ra győzött
Újabb esélyes búcsúzott a további küzdelmektől férfi egyéniben a melbourne-i ausztrál nyílt bajnokságon: ezúttal a 6. helyen kiemelt brit Tim Henman nem bírt ellenfelével. A nyolcaddöntőnél járó tornán női egyéniben könnyedén jutott a negyeddöntőbe az ame
Három góllal nyert a Domino-BHSE Óbecsén, a Bajnokok Ligája Piros csoportjában – ez jó. Kovács István edző azon volt kénytelen keseregni a lefújás után, hogy csapat eddig még egyszer sem játszott igazán jól a BL-ben – ez nem éppen örvendetes.
Tim Henman már a 16 között várja társait az ausztrál nyílt teniszbajnokságon Melbourne-ben. A férfi egyéni verseny megmaradt kiemeltjei közül a legelőkelőbb (hatodik) helyen rangsorolt brit ezúttal honfitársát, Rusedskit állította félre az útból oly módon
Vitathatatlanul az atlétika legnépszerűbb és leglátványosabb szakága a rövid- és a középtávfutás, ezért is volt szégyen, hogy a tavalyi edmontoni világbajnokságon egyetlen magyar futó sem indult. Az elmúlt időszak legnagyobb ígérete Korányi Balázs volt, a
A Domino-BHSE vízilabdázói nekilátnak… Szombaton megkezdik szereplésüket a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között: a Piros csoport első meccsén, Óbecsén a VK Becsej ellen szállnak vízbe. A nyáron alaposan megerősödött bajnokcsapat – érke
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.