Fazekas Róbert pert nyert, de nem versenyezhet
Gyulai Márton szerint „tökéletes joghézag” keletkezett a diszkoszvető ügyében.
Gyulai Márton szerint „tökéletes joghézag” keletkezett a diszkoszvető ügyében.
Shane Tusup azt javasolta, hogy a korábbi évközi eredményeit is próbálja megdönteni.
Az olimpiai zászló alatt menekült versenyzők is részt vehetnek a nyári játékokon.
Gyulai Márton szerint „tökéletes joghézag” keletkezett a diszkoszvető ügyében.

Shane Tusup azt javasolta, hogy a korábbi évközi eredményeit is próbálja megdönteni.

Az olimpiai zászló alatt menekült versenyzők is részt vehetnek a nyári játékokon.

Új fegyverrel harcolta ki a részvételt a nyári játékokra légfegyveresünk Győrben.

A második helyen Cseh László végzett.

A hétvégi linzi nemzetközin már a riói tesztversenyért küzdenek a férfi tornászok.

Egyedüliként pályáztak, el is nyerték.

Az etióp születésű, de már svéd színekben versenyző Abeba önként visszalépett a viadaloktól.

A MÚSZ elnöke szerint ezért a magyar szurkolók „teherbíró-képességéhez” szabják a jegyárakat.

A WBA és a WBO nehézsúlyú világbajnoka kiosztotta a WBC-nél első Wildert és az IBF-övért bokszoló Joshuát.

Az új játékosról annyit már lehet tudni, hogy „robbanékony”.

Két góllal kapott ki a magyar csapat a macedón Vardar Szkopjétól.

Ferencváros–Győri ETO mérkőzés lesz a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Bacskai Balázs nagyon megverte ír ellenfelét a WSB-premierjén Venezuelában.

A szenzációs második félidőt produkáló Veszprém 29–28-ra győzött a Flensburg-Handewitt otthonában.

A zöld-fehérek hozták a Nagybánya elleni BL-meccset és biztosan jutottak a negyeddöntőbe.

A Nápolyban látott találat kísértetiesen emlékeztet Prosinecki 1998-as meglepő mozdulatára.

Zsinórban megvívott 17 döntő után egy szembetegség miatt már a negyeddöntőben kiesett a szerb világelső.

Bacskai Balázs a Caciques de Venezuela színeiben a riói kvótával rendelkező Steven Donnelly ellen bokszol.

51 pontot hajított, közte 10 hármast, utóbbival függ össze a mérföldkő átlépése.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

A hétvégi tüntetésen újra az olasz kormányt és Giorgia Melonit gyalázták a palesztinok.

A humanitárius válság, mára vészhelyzetté vált.

Napi hírösszefoglaló.

A Washingtonban elért eredmények önmagukért beszélnek.

A szlovák miniszterelnök szerint Európa elveszítette józan eszét, és csak azok az országok maradhatnak meg, amelyek megőrzik nemzeti hagyományaikat és identitásukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.