Lőrincz Viktor a legjobb kötöttfogású birkózó
Tavaly szintén magyar volt a nemzetközi szövetségnél az év kötöttfogású birkózója az azóta visszavonult Bácsi Péter személyében.

Tavaly szintén magyar volt a nemzetközi szövetségnél az év kötöttfogású birkózója az azóta visszavonult Bácsi Péter személyében.
Vasárnap három olyan csapat is pályára lépett a Premier League-ben, amelyek esélyesek a BL-helyek valamelyikének megszerzésére.

A Magyar Közlöny december 30-i számában a kormány határozatban megerősítette és támogatólag jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés november 27-i határozatait.

Nincs könnyű dolguk a sportújságíróknak, hogy az Év sportolója választáson a férfiaknál kiket szavazzanak be az első háromba, mert négyen is olimpiai számban lettek világbajnokok.

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség hagyományos év végi szavazásán Hosszú Katinka a negyedik, Milák Kristóf a nyolcadik helyen végzett, az élen Lionel Messi és Simone Biles zárt.

A hajdúsági klub elnöke elmondta: fél plusz két évre szóló szerződést kötöttek a trénerrel, akitől azt várják, hogy stabilizálja a csapat helyzetét.

A címvédő hosszabb cseresorának és a feljavuló kapusteljesítményének köszönhetően 28-27-re megnyerte a női kézilabda-bajnokság csúcsrangadóját a Ferencváros ellen.

Az elmúlt két évtized legsikeresebb magyar labdarúgó játékvezetője harmincéves pályafutást fejez be, hogy új kihívások elé tekintsen.

A nyári idényzáró pillanatfelvételhez képest jelentősen átalakult az erősorrend az európai topbajnokságokban. Angliában a Manchester City, Németországban a Bayern München trónfosztása lóg a levegőben.

Salzburg/Dortmund, 2019. december 29., vasárnap (MTI/APA) – A Borussia Dortmund labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását Szoboszlai Dominik salzburgi játékostársa, a norvég Erling Haaland.

Fehér Miklós tiszteletére egy négy csapatos emlék focigálát rendeztek Győrben. A szervezők a belépőjegyekből befolyt összeget jótékony célra ajánlották fel.

Befejezte pályafutását Kassai Viktor futballbíró, aki 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett.

Hihetetlen izgalmak után, büntetővel, kiállítással, rengeteg sárga lappal tarkított, de erősen közepes színvonalú a Rangers 2-1-re legyőzte a legutóbbi nyolc év bajnokát, a Celtics együttesét.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke minden idők legnagyobb csapatával, minden idők legjobb eredményét szeretné elérni a 2020-as tokiói paralimpián.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.