Bár simán nyert, óriási bajba került a Liverpool
A Vörösök 4-1-es győzelemmel gyűjtötték be a három pontot a Brentford otthonában.

A Vörösök 4-1-es győzelemmel gyűjtötték be a három pontot a Brentford otthonában.

A fővárosi gárda 1-0-ra maradt alul a Kecskemét vendégeként az NB I szombati játéknapján.

A Red Bull vizsgálatot indított a csapatfőnök ellen, aki illetlen üzeneteket küldhetett egy női alkalmazottjának.
A Vörösök 4-1-es győzelemmel gyűjtötték be a három pontot a Brentford otthonában.

A fővárosi gárda 1-0-ra maradt alul a Kecskemét vendégeként az NB I szombati játéknapján.

A Red Bull vizsgálatot indított a csapatfőnök ellen, aki illetlen üzeneteket küldhetett egy női alkalmazottjának.

A Liverpool edzője szerint az új generáció már ott van a nyakukon, és egyvalaki kiemelkedik.

A szemtanúk szerint összeszedetten úszik, öt hónap alatt is felkészülhet az olimpiára.

Ötméteresek után hetedik lett a címvédő férfi-vízilabdaválogatott a dohai vb-n, ez minden idők egyik legrosszabb eredménye.

Nem láttunk még olyat, ami a Hertha pénteki meccsén történt, de Dárdai Pál egyetértett vele.

Az éllovas Paks kikapott, Szappanos Péter nagyokat bakizott, de az edző szerint ez rendben van.

Az F1-es pilóták meg is irigyelték a kupát, amelynek elhódításával Báldi Gergő szerződést kapott.

Két magyar csapat sorsa már eldőlt, a Ferencvárosé azonban még bizonytalan a Bajnokok Ligájában.

A világbajnok Márton Luana és a vb-5. helyezett Márton Víviana Szófiában szerezheti meg a párizsi kvótát.

Az NB I-ben éllovas tolnaiaknak ez volt az első vereségük otthon a mostani szezonban.

Nyertek Dárdaiék, de közben olyan történt Berlinben, amit futballmeccsen még nem nagyon láthattunk.

Mihók Attila nehezen tud túllépni a csalódáson, Keszthelyi Ritát az MVP-díj sem vigasztalja.

Három negyed után még 5-5 volt az állás, végül 8-7-re kapott ki a magyar válogatott.

Schäfer András újabb meccset kénytelen kihagyni a Bundesligában.

A Liverpool edzője elárulta, mikor térhet vissza a sérült magyar középpályás, és nincs jó híre.

A sikeredző korábbi állásajánlatairól és a jövőjéről is szót ejtett Rio Ferdinand podcastjében.

Megismétlődik a 2022-es döntő szereposztása a dohai vízilabda-világbajnokság női fináléjában.

A háromszoros világbajnok holland pilóta a Red Bull idei autójának bemutatóján beszélt a jövőjéről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

A Szakály Sándor összeállította kötet igazi szellemi csemege. Recenziónk.

Schäfer András a Bundesligában, Keresztes Krisztián a skót élvonalban talált az ellenfél kapujába.

Cakó Ferenc jubileumi kiállítása január 15-ig tekinthető meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.