Műesések és igazi bukások

A régi idők focijának fakuló filmfelvételein nagyon kevés buktatást, szándékos lábakasztást, sunyi felrúgást láttam. A sportkrónikákból és öreg szakik – meg a papám – elbeszéléseiből szerzett ismereteim szerint a labdarúgás klasszikus korszakában olyan ritka dolog volt a durva, szándékos szabálytalanság, hogy néhány kirívóan súlyos esetet évtizedekig emlegettek elrettentő példaként. Gyermekkorom „legrosszabb” hírű magyar focistája Dalnoki Jenő volt, a Ferencváros amúgy kifogástalan jellemű, sportszerű és intelligens jobbhátvédje valóban elég szigorúan játszott, a B közép ráadásul „puha vagy, Jenő!” beszólásokkal hergelte kedvencét, ilyenkor az ellenfél balszélsője jobbnak látta áthúzódni a másik oldalra. Idővel, amint felgyorsult és keményedett a játék, kezdett divatba jönni a csontzene, szaporodtak a nagy felvágások, megakasztások, az úgynevezett taktikai faultok. De végképp nem emlékszem látványos műesésekre, meg nem történt gáncsolást követő, élethűen eljátszott hasra esésekre, szívszaggatóan röhejes fetrengésekre. Ezek újabb keletű kísérőjelenségei a futballnak.Amilyen elképesztő fejlődésen ment keresztül az utóbbi tíz-húsz évben ez a csodálatos csapatjáték, olyan látványos előrehaladás mutatkozik a szimulált szabálytalanságokban is. A tucatnyi kamerával rögzített, majd lelassított jelenetek utólagos szemrevételezésekor látható csak, hogy minő rafinált technikával tévesztik meg egyesek a játékvezetőket. (Akiknek természetesen csak utólag van alkalmuk mindezt megnézni.) A bíráktól elvárják az objektív ítélkezést, hiszen döntéseiken óriási dolgok, világraszóló sikerek vagy bukások, megnyert vagy elveszített dollárszázmilliók múlnak. A jegyzetíró ennél sokkal könnyebb helyzetben van: aránylag csekély kockázattal teheti közzé szubjektív véleményét e jelenségről. A (szemmel láthatóan ok nélkül) vonagló, „haldokló” focisták láttán minden alkalommal elcsodálkozom, hogy felnőtt, ivarérett, abszolúte közismert személyek, kvázi sportemberek hogyan viselkedhetnek ilyen alávalóan? Nem szégyellik ennyi ember – a világ! – szeme előtt eljátszani a lerúgott Lear király nagyjelenetét? Megpróbálni átverni az ezerfejű cézárt, a mindent árgus szemmel figyelő publikumot? Úgy látszik, nem. De a szemérmesség e kóros hiányát végül megelégelte a játékvezetés: szigorúan büntetni rendelik a nyilvánvalóan csaló, jogtalan szabadrúgásra, tizenegyesre játszó csatárokat. A román–olasz negyeddöntőben, amikor a már leszálló ágban lévő Hagi a tizenhatoson belül minden ok nélkül földhöz vágta magát, a játékvezető felmutatta neki a piros lapot. Jó lenne, ha e sportszerűtlen játékossal együtt maga a jelenség is végleg eltűnne a labdarúgópályákról.