Sípszóig, fiúk!

Legalább ötszázszor hallottam atyámtól az alábbi történetet sráckoromban, könnyen lehet, hogy a sok ismétlés torzított valamennyit a valóságon, de a lényeg még így is aktuális. Az öreg mindig nagy totós volt. Kollektív szelvénnyel játszott, kevés pénzzel és sok fixet. Nagy meglepetéseket, mert: „Abban van a lóvé, fiam!” Az 1958-as évadban totómeccset játszott a Fradi Csepelen. Akkoriban nagyon futott a munkáscsapat szekere (tolták is egy picit hátulról), bajnokságot nyertek a vasgyáriak, a zöld-fehérek meg örültek, hogy éltek, nem sokkal az OSE (Októberi Sajnálatos Események) után. Papa fix kettesre vette a meccset, egyrészt az említett játszási elve miatt, másfelől „von Haus aus”, miután franzstadti gyerek volt. Számtalanszor elhangzott monológja szerint a nyolcvanadik percen túl járt már a mérkőzés, amikor az FTC még mindig 1-0-ra vezetett, a legutolsó pillanatban egyenlített a Csepel. Elszállt a totója, ráadásul hamarosan kiderült a rádióból, hogy a többi tizenegy meccset megfogta! – Ha az a ... Fradi nem kap gólt az utolsó percben – hallom az öregtől azóta is. Való igaz, akkoriban az a félmillió körüli pénz, amit a 12-es fizetett, hatalmas vagyonnak számított, 120 ezerért kétszobás öröklakást lehetett venni soron kívül, de még a 11 találattal nyerített huszonvalahány-ezer forintból is meg tudtak venni minden akkoriban létező háztartási gépet a szüleim, s jó ideig nagy kanállal ettük a rántott húst. Hiába, a meccs a sípszóig tart – dörmögte atyám, amikor húsz esztendővel később belenyugodott a történtekbe. De lényegében ugyanerről írt sportszerkesztő kollégám is lapunk tegnapi számában a szerdán Szaúd-Arábia ellen kivívottt döntetlenünk kapcsán. Válogatottunk a rendes játékidő 90. percében még két góllal nyerésre állt, a fiúk lélekben már a zuhany alatt dölyfösködtek, amikor arab barátaink gyors egymásutánban kétszer beköszöntek. Güle-güle, zuhanj Rózsa, 2-2 – a javunkra, miután Király kapus kivédett egy gólgyanús harmadikat. A jelek szerint legjobb labdarúgóinkkal nem sikerült a szakvezetésnek megértetnie, hogy a játékidő vége felé, ha netán véletlenül nyerésre állnának, figyeljék a pályán az embert a síppal, és csak akkor hagyják abba a játékot, ha az illető két rövid szignál után egy harmadik, hosszan elnyúló füttyszót hallat. Akkor van lefújva a mérkőzés. Ha azután gólt szerez valamelyik csapat, az már nem ér, nem számít bele az eredménybe. És főként nem olyan dühítő, mint például ’94-ben a török effendiktől a hajrában bekapott két találat vagy egy évre rá – és ’97-ben újra – a svájciak egyenlítése a végjátékban, majd a norvégoktól az utolsó hét percben begyűjtött kínos hármas, és a japánok feljövetele 1-2-ről3-2-re az utolsó percben az atlantai olimpián.Tehát érdemes lesz ma este is fejben tartani, fiúk, hogy a játék a sípszóig tart!