Új futball(t)rend

Javíthatatlan futballrajongóként és rendpárti emberként a Magyar Hivatásos Labdarúgó-alszövetség legnagyobb szurkolója szeretnék lenni a tizenkét csapat részvételével elkezdődött reformbajnokságban.Demján Sándor elnöktől és Muszbek Mihály gazdasági igazgatótól, a szervezet vezetőitől – már bocsánat – elvárom, hogy a jövőben is az eddigiekben látott magatartást tanúsítsanak, s a hivatalba lépésük óta eltelt rövid időben részükről tapasztalt ellentmondást nem tűrő hozzáállással még szigorúbbak legyenek, s ha a helyzet úgy kívánja, tűzzel-vassal tegyenek rendet a magyar labdarúgásnak nevezett izében. A reformkísérlet persze csak akkor járhat sikerrel, ha nem számítanak a régi érdemek, az évtizedes, érdekeken alapuló szövevényes kapcsolatok, nem lesznek tekintettel senkire és semmire, egyszer s mindenkorra felszámolják a múlt századi időkre emlékeztető öcsécském-urambátyám világot, s a változásokat hozó intézkedéseiket a legkeményebb szembenállás ellenére kivétel nélkül végrehajtják, illetve végrehajtatják. Demján és Muszbek urak minden téren követeljenek rendet és fegyelmet, a pénzügyekben működjön az ellenőrzés, és kőkemény legyen a számonkérés.Ne szépítsük a fordulatot, vállaljuk a stílustalanságot: a magyar futballon élősködő, azt közben módszeresen tönkretevő hozzá nem értők, sötét lelkű szerencselovagok tűnjenek el örökre nemcsak az öltözők, a pályák környékéről, hanem a sportágból, s a nyilvánosság előtt bélyegeztessenek meg, mint ahogyan erre nemrég már akadt is példa. Mert a honi fociban elsősorban nem gazdasági és szakmai, hanem súlyos erkölcsi válság van, nyakig járunk a fertőben. Nincsen olyan mosópor, súrolószer a világon, amellyel kitisztítható lenne az idehaza is milliók által imádott sportág. A szennyest, akarom mondani a szennyet ki kell dobni.Csak nehogy csalatkozzunk ismét: mert emlékezzünk csak, hányszor és hányan csaptak már be valamennyiünket a szemünk láttára, a milliók pedig közben folytak a kulisszák mögött megbúvó, a szálakat a háttérből mozgató, magukat sportvezetőknek hazudó gazfickók zsebeibe. Régóta vallom, a magyar labdarúgásban kialakult siralmas helyzetért nem a játékosok a hibásak, hanem a klubok irányítói, akik a „jut is, marad is” hamis elv alapján megfelelő teljesítmény, gondolkodás nélkül kifizették a futballistákat a produkciójuk alapján különben nem megillető százezreket. Ennek azonnali hatállyal gátat kell szabni, s amint Muszbek hangsúlyozza, a költségvetések készítése során a szerény bevételekhez kell igazítani a kiadásokat, nem pedig fordítva, ahogyan ez eddig mifelénk a dilettantizmus szellemében divatban volt. Egyébként éppen az utóbbi pénzügyi tervezés következtében mentek csődbe sok helyütt az országban az amúgy is kevés pénzből gazdálkodó egyesületek. Az persze önmagában nem baj, ha megszűnik egy-egy klub, még ha oly’ fájó is – ha ugyanis a vég sportszerű versenyben következik be, nincs mit tenni. Ez az élet rendje, az afrikai szavannán is az erősebb mutáns marad életben, a gyengébb elpusztul, pedig ott elég természetesen zajlik az élet.