Császári aggodalom

Franz Beckenbauer kimondta, ami nyilvánvaló, csak éppen az egymást követő meccsek forgatagában mindig az aktuális történések vannak szem előtt, és nem a lényeg. Ő persze könnyedén belekiabálhatja a világba, hogy meztelen a király, elvégre nemcsak korának kiemelkedő futballistája volt, hanem játékosként és kapitányként egyaránt világbajnoki címet is szerzett, s üzletembernek sem utolsó. Hiteles figura tehát ott, ahol a futball, és persze a pénz az úr.
Nos, Beckenbauer azt állítja, hogy a fáradt, kifacsart sztárok világbajnoksága a mostani. „Túl nagy a terhelés a legjobbakon, ami árt a színvonalnak. Ha a legjobbak, például Zidane, Figo vagy Beckham nem, vagy csak félig egészségesek, gyengébbek a meccsek, mint lehetnének” – állítja, s vitathatatlanul igaza van, elvégre a folyamatos készenlét, a bizonyítás kényszere az átlagosnál jobban megviseli azokat, akiket azért szerződtetnek, hogy a hátukon vigyék a csapatukat. Olyannyira, hogy eljön az a pillanat, amikor már képtelenek arra, hogy maradandót alkossanak.
Hogy a Beckenbauer által említetteknél maradjunk, aligha véletlen, hogy Figót és Beckhamet úgy foltozták össze a világbajnokságra, Zidane-t pedig még most is foltozgatják. A fáradt izmok, meggyötört lélekkel (győzelmi kényszer) párosulva igencsak megnövelik a sérülés veszélyét. Fáradtan csökken az összpontosítás, kevesebb az esély arra, hogy a folyamatos attaknak kitett sztár el-elkapdossa a lábát, könnyedén szlalomozzon a skalpjára pályázók között, és persze a produkciója sem lehet folyamatosan az igazi.
Ám mielőtt felállva megtapsolnánk Beckenbauert, hogy múltját nem feledve kiáll a futballistákért, jó, ha tudjuk, hogy nem minden érdek nélkül kért szót. Azért híve a legjobbak kímélésének, mert „különben 2006-ban, a nálunk sorra kerülő világbajnokságon sem lesz más a helyzet”.
Ez is egy szempont, a főszervezőnél érthetően talán a legfontosabb.