Sárfalvi Péter tovább tusakodik

A szokottnál is nagyobb csendben készülnek férfi öttusázóink az idei zsúfolt versenyidényre, amelyben júliusban világbajnokság, augusztusban Európa-bajnokság lesz, decemberben pedig Világkupa-döntő Athénban. Itthon két kimelkedő nemzetközi viadalt rendeznek: április végén a női Vk-versenyt Székesfehérváron, május elején pedig a férfi Világkupa-viadalt Budapesten. Az utóbbi eseményen a harminchárom éves Sárfalvi Péter megpróbálja kiharcolni, hogy az idei világversenyek valamelyikén a válogatottban indulhasson.

Már-már élő történelem a sportágban Sárfalvi Péter, hiszen első nemzetközi sikerét még 1987-ben, a szófiai Ifjúsági Barátság Versenyen érte el. A csepeli öttusázót tehetsége és szorgalma alapján legendás nagy elődjéhez, Balczó Andráshoz hasonlították, de eredményességben nem sikerült megközelítenie példaképét.
– Eddigi pályafutásom lehetett volna sikeresebb, de így sincs bennem keserűség – magyarázta Sárfalvi Péter. – Az éremgyűjteményem négy világbajnoki, hat Európa-bajnoki aranyérem. S amire nagyon büszke vagyok: egyéniben hatszor sikerült győznöm a magyar bajnokságon, amely a hazai erős mezőnyben számomra különösen értékes teljesítmény.
Sárfalvi Péter pályafutása legfontosabb versenyein – például 1996-ban az atlantai olimpián – hiába nyújtott a fizikai és a technikai számokban kitűnő teljesítményt, gyengébb lovaglása miatt nem került a dobogóra. A sydneyi olimpián és a tavalyi világbajnokságon is hasonlóan járt. A múlt évi vb-n három versenyszám után az összetettben az élmezőnyhöz tartozott, amikor a negyedik tusában a lába kicsúszott a kengyelből, s ezután lova már sorra verte az akadályokat.
– Mindez azért érthetetlen és bosszantó, mert szeretek lovagolni. Ez a versenyszám sohasem volt a mumusom. Kedvelem az állatokat, s a versenyeken általában jó teljesítményt nyújtok a lovaglásban. Utólag is úgy ítélem meg, a felkészülésemmel nem volt gond. Valószínűleg nem volt szerencsém. Ezért a tavalyi vártnál gyengébb vb-szereplésem után úgy gondoltam, hogy vége, nincs tovább, befejezem. Azután mégis úgy határoztam, hogy plusz egy évet adok még magamnak. Az idén megpróbálok görcsös akarás nélkül, a magam örömére öttusázni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem edzek komolyan. Önmagamhoz képest százszázalékos a felkészülésem.
A csapatban négyszeres világbajnok öttusázó hűséges típus, 1979-től a Csepel versenyzője, és jóban-rosszban is kitartott édesapja, Sárfalvi Béla mellett, aki gyerekkora óta irányítja edzéseit. Apját, az edzői pályán is követhetné, hiszen 1998-ban elvégezte a Testnevelési Egyetemet, de jelenleg úgy néz ki, hogy a kollégánk lesz…
– Eddig a sportról szólt az életem. Édesapámmal már kisgyerekkoromban versenyekre jártam. Balczó András nálunk kedves vendég volt, s milyen érdekes, most fiával, Barnával készülök egy szakosztályban. A sport annyira belém ivódott, hogy mindenféleképpen olyan hivatást szeretnék, amelynek köze van hozzá. Két éve próbáltam ki magam először a médiában, s nagyon tetszett a riporterkedés. Legújabban az új televíziós csatornán szoktam szerepelni, amely nagyon izgalmas feladat. Tehát elképzelhető, hogy riporter leszek. Az idén azonban még az öttusa az első.
Világbajnok öttusázóinkat a szokottnál nagyobb csend veszi körül, az utóbbi hónapokban kiszorultak a médiából. Kíváncsiak voltunk, Sárfalvi ezt hogyan viseli, s mint jövendőbeli kollégának, mi erről a véleménye.
– Az öttusa még Magyarországon is idénysportág. Négy évvel ezelőtt például a budapesti világbajnokság ideje alatt rendkívül népszerűek voltunk. A jelenlegi csendért mi is felelősek vagyunk, mert a tavalyi világbajnokságon egyéniben gyengébben szerepeltünk. Ráadásul ebben a sportágban nincsenek verekedések, botrányok, mert az öttusa egy olyan nehéz, összetett sportág, hogy a linkek már az elején elmenekülnek.