Gellei: Nincs mese, hat pont kell

A Lettország elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőre Tatán készül a magyar válogatott. Kedden még az a hír érkezett, hogy minden rendben, mindenki egészséges. Tegnap azonban már rossz hírek jártak. A kapus Szűcs Lajos nem vállalta a szereplést, Tokody Tibor pedig sérülés miatt hagyta el az edzőtábort. Így megfogyva, de – amint Gellei kapitány fogalmazott – nem megtörve készül a válogatott a fontos Eb-selejtezőre.

-LABDARÚGÁS-
Edz a csapat. Ideális környezetben, gyönyörű – a hőmérőre nézve túlságosan is gyönyörű – időben gyakorolnak a füvesen. Az egyik oldalon a mezőnyjátékosok, a másikon a két kapus – Szűcs és Király – egy harmadikkal, a mesterré őszült egykori egyessel, Tamás Gyulával. Az utóbbi dobja, gurítja, lövi a labdát, hol közelről, hol távolabbról. A „fiatalok” pedig mennek a lasztiért, vetődnek, röpülnek, mintha csak azért küzdenének, kié legyen a címeres mez. Pedig ez, legalábbis a szombati találkozót illetően, már tegnap, e bizonyos edzés előtt eldőlt. Királynak nincs ellenlábasa, ő áll a kapuba a lettek ellen.
Szűcs ugyanis megköszönte – inkább nem… A Fradi kapusa reggel jelentette be ezt a kapitánynak, aki tudomásul vette, nem kesergett – nem mutatta… –, hanem lépett. Telefon Végh Zoltánnak, a Videoton kapusa pedig már ott is volt Tatán a délutáni edzésen.
De mi történt Szűccsel, miért mondta le a szereplést, amikor a keddi csapatértekezleten – amikor Gellei arra kérte az „érintett” futballistákat, hogy a következő napokban vagy temessék el magukban a pénteki eseményeket, vagy inkább most álljanak fel – még úgy érezte, hasznára lehet a csapatnak.
Az edzés után a kapus elmondja, miért hagyja el Tatát.
– Megpróbáltam, mert tényleg azt hittem, túl tudom tenni magamat azon a szörnyű estén. Tegnap aztán jöttek nyomozók, jól megforgattak minket, annyit kérdeztek, mintha én balhéztam volna… A lényeg, hogy jelenleg nem érzek magamban annyi lelki erőt, hogy a hasznára lehessek a csapatnak. Azt hiszem, most jobb így – mondja, aztán megy a szobájába, hogy öszszecsomagoljon, s hazautazzon.
Letargikus hangulatában, mondja, szerepet játszik az is – s nem is kicsit –, hogy a Fradi szinte már megnyert bajnoki elsőséget vesztegetett el. De erről igazából nem ő tehet.
S hogy ne maradjon egymagában a rossz hír, Tokody is bedobta a törölközőt. Már az is „gyanús” volt, hogy nem a többiekkel edzett, s nem is edzett, csak futott egy keveset.
– Egy régebbi sérülésem újult ki, néhány hete szenvedtem el a Debrecen elleni meccsen. Későn rúgtam a labda felé, s a védő stoplisát találtam el. Pénteken is sérülten játszottam, akkor még valahogy ment, de most már nagyon fáj – mondja az újpesti focista, akinek a távozásával Gellei végső soron nem vesztett újabb játékost, mert Tokodyt tartaléknak hívta be.
Ő is csomagol, utazik, legalább lesz társa Szűcsnek…
Gellei sem vidám – mitől lenne az? –, de jobb híján tudomásul veszi: ilyen az élet.
– A lényegen az sem változtat, hogy két olyan játékos ment el, aki csereként juthatott volna szóhoz. A magyar foci jelen állapotában mindenkire szükség van, ha másért nem, hát azért, hogy legalább a hangulat rendben legyen. Kevesebben lettünk, megfogytunk, de meg nem törtünk. Abban bízom, azt szeretném hinni, hogy szombaton végre örömöt szerez a labdarúgás a szurkolóknak – mondja a kapitány, aki persze a szakmáról is beszél, s elmondja, hogy a szombati és a szerdai, San Marino elleni meccsen „nincs, nem lehet mese”, hat pontot kell szerezni, s közben azért is szurkolni, hogy jó legyen nekünk a jövő heti svéd–lengyel eredménye. „A legjobb az lenne, ha ikszelnének, bár erre nem építhetünk, nekünk a mi feladatunkat kell teljesíteni.”
A csapat hangulata érthetően most visszafogottabb, mint a svédek elleni selejtező előtt volt. A nagy fogadkozásnak vereség lett akkor a vége, távolabb került a csapat a portugáliai Eb-döntőtől. A lettek ellen – tán még nem késő – behozható a lépéshátrány.