Ha a közönség nem is, az időjárás a kegyeibe fogadta a tegnap délután rendezett Magyarország–Észtország barátságos válogatott mérkőzést. Az Üllői úti találkozón talán ha hatszázan voltak a lelátókon, pedig a tavaszt idéző november akár többeket is kicsalhatott volna a pályára, a két válogatott első hivatalos találkozójára, amely után a szövetségi kapitány, Gellei Imre elbúcsúzott a csapatától.
Poénkodni lehet, szomorkodni azonban kell, de legalábbis illik azon, hogy az Üllői úti pályára kilátogatók kis túlzással külön-külön is köszönthették volna egymást, oly kevesen voltak. Pedig a magyar szövetség figyelt arra, hogy a szurkolók hazaérhessenek a „komoly” meccsre, a Hollandia–Skócia Eb-pótselejtezőre. Ez sem hatott jótékonyan a nézőszámra, s talán csak a B közép hallatta a hangját – szerényen.
A kapitány, amint ígérte, újoncokat próbált ki, megkönnyítve utódja helyzetét, hátha neki is megtetszenek a kiszemeltek. A hátvédsorban a belga Beerschotban futballozó Bodor, a középpályás sorban pedig az újpesti Simek húzhatta először magára a címeres piros mezt. Az ország címere azonban mintha a vendégeket lelkesítette volna jobban, az észtek bátran kezdtek, s ha az 5. percben egy kiugratást követően Viikmäe csak egy kicsivel gyorsabb, máris Király kapujába kerülhetett volna a labda.
A magyar csapat – akárcsak az utolsó Eb-selejtező mérkőzéseken – nem kapkodott, az első helyzetre, legalábbis ami labdarúgásra emlékeztetett, a 18. percig kellett várni. Ekkor Szabics–Gera–Szabics kényszerítőzés után állította meg a partjelző zászlaja a Stuttgart csatárát, aki az NBI.hu internetes újság által meghirdetett szavazáson az első helyen végzett, elnyerve a magyar Aranylabdát, amelyet a futballistának a himnuszok előtt adtak át.
Sok jót nem lehetett elmondani az első félidőről, terjedelmet csak Lisztes és Szabics lövése érdemel, meg az, hogy az észtek lelkesen, sokat futva könyvelhették el a számukra értékesnek is nevezhető döntetlent az első negyvenöt perc után.
A második játékrészben nyújtott teljesítményre pedig akár életük végéig büszkék is lehetnek majd, ugyanis csupán az ő produkciójuk láttán mondhattuk el, hogy labdarúgó-mérkőzésen vagyunk. A magyarokéról nem állítható ez. A meccs legnagyobb helyzete – még nulla-nullánál is – a vendégeknek adódott az 52. percben. Ekkor Lindpere adott az ötösön álló Oper elé, aki toronymagasan a kapu fölé bombázott, majd öt perccel később ugyanő Végh kapujának jobb alsó sarka mellé lőtt. Magyar helyzetről nem beszélhettünk, de még arról sem, hogy épkézláb támadásokkal eljutottak volna csatáraink a Sunderlandben védő Poom kapuja elé.
A mérkőzés 86. percében aztán beteljesült a szétesett, ötlettelen magyar csapat sorsa. A csereként beállt Rooba 12 méterről úgy találta el a keresztlécet, hogy arról a gólvonal mögé vágódott a labda (0-1).
Az észtek a tizenhatosukon ölelkeztek, mi pedig elgondolkodhattunk azon, hogy vajon hová, meddig, milyen mélyre süllyed még a magyar futball, amelyik akkora pofont, ütést kapott tegnap este az Üllői úton, hogy abból nehéz lesz felgyógyulni.
A közönség dühéről, hangulatáról csak annyit: kifütyülte a cseh bírót, Sedivyt, aki nem ítélt tizenegyest az észteknek, amikor Végh elhúzta a kitörő Oper lábát…
A csepeli stadionban kritikán aluli játékkal búcsúzott el a közönségtől az U21-es válogatott. A távirati iroda jelentése szerint Róth Antal együttese csapnivaló teljesítmény után végzett 0-0-ra Észtország ellen. A találkozót – talán jobb is – mindössze 300-an tekintették meg.
Washington
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
