Ötven százalék

Senki se győzte még le az időt, a magyar futball se lehet képes rá. Holnap a Margitszigeten randevúzik a válogatott, hogy még az este elrepüljön Ciprusra, ahol már nem lesznek elegendőek a szavak, az ígérgetések, jön az utóbbi időben oly sok gondot okozó labda. Meccselni kell, nincs mese.
Az elmúlt hetek olyanok voltak, mint egy szép álom. Lett végre világklasszisa a honi futballnak. Importból – ami azért nem véletlen. Mondják, messziről jött ember azt mond, amit akar, ám van, amikor a távolság csak földrajzilag érdekes, mert az illető igencsak jól ismert. Ilyenkor más hangsúlyt kapnak a közhelyek, az álmok is rózsaszínűbbek, mint egyébként. Így aztán Lothar Matthäus szűzbeszédei az ambícióról, a tudatosságról, a nemzet képviseletének fontosságáról komolyan vehetők, elvégre több mint száz német válogatottság, világ- és Európa-bajnoki cím ad annyi hitelt, mint a világ összes licence A-tól Z-ig. Biztos vagyok benne, hogy vadonatúj, világhíres szövetségi kapitányunk komolyan gondolja, amit mond, arra viszont már nem tenném le a nagy esküt, hogy az általa kiválasztottaknál is hasonló a helyzet. És még csak hibáztatni sem lehet őket, hiszen legalább annyiszor etették meg őket szavakkal, mint ahányszor ők próbálták meg megmagyarázni a bizonyítványt, ahelyett, hogy rendesen felkészültek volna a vizsgákra.
Hiszik, nem hiszik, Herr Matthäus töretlen optimizmusa még bennem is reményt ébreszt, még úgy is, hogy tudom, a személyének szól a hitem, és nem annak a közegnek, amelyről beszél. Tamáskodásra csak az indít, hogy mást és mást ért a fogalmak alatt ő, és azok, akik kénytelenek ki tudja, már mióta végignézni a magyar futball mélyrepülését. A valódi profizmust maga mögött hagyva mást érthet például a válság alatt Matthäus, s mást mi. Ő arra gondol(hat), hogy az alapok biztosak, csak épp a produktum nem az igazi (mint például a Bundesligában tavaly a Leverkusennél vagy az idén a Herthánál), mi pedig tudjuk: fenn az ernyő, nincsen kas. Ő, Németországban felnőve azt tart(hat)ja, főként lelki okai vannak annak, ha a futballisták képtelenek az első perctől az utolsóig pörögni, összpontosítani, mi látjuk, hogy az alapok hiányoznak. Ő a világelitbe tartozva okkal remélheti, hogy elegendő lesz edzésen odaszólnia, hogy „Gyorsan átveszi a lőtt passzt, és azzal a lendülettel máris robog a szélen”, eszébe se jut, hogy már a labda megszelídítésénél gondok lehetnek, és akkor hol van még a robogás…
Ezért lehet, hogy Ciprus előtt csak félig bízom a kapitányban és a csapatban. Ebből száz százalék Lothar Matthäusé, a többi a játékosoké. Istenem, láttam őket játszani, persze külön-külön.