A bukaresti tatami keményebb volt, mint a feje

C S E L G Á N C S A Bukarestben megrendezett cselgáncs Eb-n a magyar válogatott csak egyetlen érmet, egy ezüstöt szerzett, köszönhetően a 100 kilós Kovács Antalnak. A barcelonai olimpia aranyérmese négy győzelem után csak a döntőben szenvedett vereséget.

Kovács Antal valóban csak „dolgozni”, pontosabban dzsú-dózni ment Bukarestbe. Hétfőn reggel ugyanis azt az információt kaptuk róla a román fővárosból, hogy már a hajnali repülővel elutazott. Így itthon, Pakson értük utol a 32 éves sportolót, akinek jó oka volt arra, hogy igyekezzen haza: „A döntőért vívott meccsen megsérültem, fejjel érkeztem a tatamira a német Jurack egyik akciója után. Hangyási László ekkor még nem szólt, de a döntő után azért megjegyezte, hogy rossz rám nézni…”
Az izraeli Zeevi elleni döntőről szólva Kovács elmondta, hogy akkor is nagyon nehéz lett volna, ha teljesen egészségesen léphetett volna tatamira. „A küzdelmünk előtt az öltözőben toldoztak-foldoztak, hogy talpra tudjak állni. Akkor ugyanis már nemcsak a térdem, a könyököm és a hátam fájt, de a fejem is. Azt mondta a csapatorvos, hogy enyhe agyrázkódást szenvedtem, s ilyenkor sétálni sem illik, nemhogy cselgáncsozni. Ilyen állapotban ennyire futotta, bár el kell mondani, Zeevit akkor is nehéz lett volna legyőzni, ha egészséges vagyok.”
A finálét megelőző négy győzelem – ebből három ippon – jelzi, hogy bő három hónappal az athéni versenyek előtt Kovács egyben van. „A negyedik olimpiámra készülök, s ez nemcsak amiatt marad emlékezetes a számomra, mert az utolsó lesz, hanem azért is, mert én vihetem a magyar zászlót a megnyitón. Azt talán mondani sem kell, mekkora megtiszteltetés ez. Az Európa-bajnokság előtt többször is eszembe jutott, hogy legalább egy éremmel illene megköszönni a bizalmat. Ezüst lett, amivel nem vagyok elégedetlen, bár a csoportmeccsek után már hittem az aranyban. A tatami-lefejelést nem kalkuláltam…”
A csoportmeccsek során olimpiai bajnokot, Eb-elsőt és -ötödiket legyőzve jutott el a fináléba, s úgy tűnt, semmit sem vettek ki belőle a csaták. „Ez azért nem így volt, négy meccs az négy meccs, még ha három ippon is volt közte. Reggel tűnt csak fel igazából, hogy itt is fáj, ott is sajog. Ha ma rendeznének egy újabb versenyt, azon biztos csak néző lennék. Hiába, nehezebben regenerálódom már, de az biztos, Athénra kipihenem a bukaresti fájdalmakat és fáradalmakat. Az lesz a búcsú, széppé, emlékezetessé kell tennem.”
Az edzőjével közösen két hét pihenőt szavaztak meg Athén előtt, ami arra lesz jó, hogy Anti újra igazolja lokálpatriotizmusát. „Az idén huszonöt éves a klubom, a Paksi Atomerőmű SE, s mivel kettőnk karrierje szinte egy időre tehető, illik segítenem abban, hogy méltó módon ünnepelhessük meg.”