
A folytatásban sem igazán hagyott alább az iram. Felelőtlen védelmi pontatlanságok után akadtak az igazán nagy ziccerek, de Neuer és Pitarch hibája után is megmenekült a saját együttesük. A Real Madrid inkább kontrákkal próbálkozott, egy ilyen végén Mbappé éles szögből leadott lövésénél a Bayern negyvenéves kapusa nyújtózkodva hárított. Harminc perc után összesen tizenhárom (hét, illetve hat) lövésnél jártak a csapatok, a labdát valamelyest a bajorok birtokolták többet.
A szünet előtt Luis Díaz szerzett vezetést
Az első sárga lapra a 36. percig kellett várni, a Kimmichet felrúgó Tchouaméni a kapott kártya miatt nem játszhat a jövő szerdai visszavágón. Ezután viszont még rosszabb hírrel szembesült a spanyol gárda: a 41. percben Gnabry ugratta ki Díazt, aki 12 méterről Lunyin mellett a kapuba lőtt (0-1).
Az első félidő utolsó perceiben a Real Madrid próbált egyenlíteni, de egygólos Bayern-előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok, akik kilenc, illetve nyolc kapura lövéssel próbálkoztak a játékrész során.

Harry Kane gyorsan megduplázta a müncheni előnyt
Fordulás után mindkét együttes változatlan felállásban folytatta a találkozót. Mindössze húsz másodperc telt el a madridiak középkezdése után, amikor Olise középre gurított labdáját Kane 18 méterről, középről a bal alsó sarokba lőtte (0-2). A Real a következő percekben még nagyobb bajba kerülhetett volna, de Olise és Stanisic lövésénél is védett Lunyin.
A Bayern kétgólos előnyben látszólag megnyugodott, ennek köszönhetően pedig a hazai csapat kezdte átvenni a játék irányítását. Emiatt azonban jobban kinyílt a Real, vagyis a vendégek kontrázhattak – Olise, Kane és Upamecano is kihagyott helyzetig jutott egy-egy ilyen végén. A madridiak a 61. percben jártak a legközelebb a szépítéshez, akkor Upamecano hibája után Vinícius rávezethette a labdát Neuerre, de a kapus kicselezése után a brazil támadó az oldalhálóba lőtt. Az elpuskázott ziccer után Arbeloa kettőt cserélt: Jude Bellingham és Éder Militao lépett pályára.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!