Baróti Lajos kilencvenéves

Ő az örök kapitány. Nálam mindenképpen. Ha másért nem, hát azért, mert akkor dirigálta a futballválogatottat, amikor beleszerettem a futballba. Nyilván, mert bele lehetett szeretni – itthon is. De a számok is őt igazolják: 117 meccsen ült a válogatott kispadján, s – nem mellesleg – mindössze huszonnyolcszor kapott ki a csapata. És közben az Újpest – még Dózsaként – a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársorral, meg a Benfica és a perui válogatott.
Kilencven esztendőbe sok fér bele, minden azonban nem. Chilében lesgóllal esett ki a csapata a nyolc között, Angliában pedig azért, mert a ziccerek ziccerét sem lőttük be a világbajnokságon. De közben ott a liverpooli magyar–brazil…
Nem volt szerencsém – mondja. Ő tudja. Én szerencsésnek tartom magam, mert láthattam a csapatait, és főként, mert néha mesél nekem. Felelősséggel. A játékosai iránt. Megemlékezve azokról is, akik hiába voltak klasszisok, csak kevés sót ettek meg nála. Megérti, hogy mindmáig sértettek, de ma sem tenne másként. Azt viszont nagyon sajnálja, hogy nem jutott eszébe jobb, mindenki számára megnyugtató megoldás.
Az örök edző ma 90 esztendős, de mert örök, nem számítanak az évek. Csak az, hogy ünnep van: Isten éltesse, Lajos bácsi!