Amikor tizenkét évvel ezelőtt megszüntették a sportágat a Bp. Honvédban, az éppenséggel nem bölcs – tegyük hozzá, forintokban sem dúskáló – döntéshozók olyan szakosztály kezét engedték el, amelyik az egyik legeredményesebbje volt a katonaklubnak. A versenyzők szétszéledtek, nem volt más lehetősége a szakmailag kiváló edzőgárdának sem.
„Kemény, kegyetlen és szomorú időszak volt – emlékezett vissza Bakonyi Nándor –, szinte egyik napról a másikra megszűnt minden, amit felépítettünk, amit anynyira szerettünk. A bunyóból persze nem szerettem ki, ez elképzelhetetlen, de kellett egy kis ringmentes idő. Ezt használtam ki arra, hogy a tervemet megvalósítsam. Rengeteget dolgoztam, szinte minden forintomat félretettem, hogy létrehozzak egy önálló, saját klubot. Amikor már összejött a pénz, leültünk a családdal, s döntöttünk: megcsináljuk.”
Az önkormányzat – amelynek csupán az volt a kikötése, hogy sport, ökölvívás legyen a Határ úti, 1800 négyzetméteres telken – segítségének köszönhetően pontosan két évvel ezelőtt nyílt meg az edzőterem, amelyről az egyik sokat tapasztalt edző azt mondta: ilyet legfeljebb Amerikában lehet látni. Ezt a bizonyos „Amerikát” úgy alakította ki a Bakonyi család, hogy a létesítmény nemcsak viszi a pénzt (mert bizony a sport, a boksz már csak ilyen), de hozza is.
„Azzal tisztában voltam, ha csak az ökölvívásra építek, gyorsan lehúzhatom a rolót, mert sztárokat, különösen profikat, nem nevelhetek egy-két év alatt. Az edzőterem mellett megnyitottunk egy éttermet, s az abból befolyó haszon egy részét a klubra fordítjuk. Sajnos nem megy minden gondtalanul. Nem szívesen beszélek erről, mert végső soron ez is családi ügy, csak éppen homlokegyenest más, mint amikor összefogtunk a klub, a bokszterem miatt. A lényeg, hogy a kétharmados tulajdonommal nem egyedül vagyok döntési helyzetben, s már oda jutottam, hogy nem mindig tudok bejutni a házban lévő saját irodámba. Pedig testvérem, aki gáncsoskodik, kellemetlenkedik, s valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ellene van a szakosztálynak, nem tartozik éppenséggel a nincstelenek közé. Elkeserítő, hogy az ügyvédein keresztül vitázik velem, ahelyett, hogy inkább azt tartaná szem előtt, hogy nem egyebet, csak jót akarok tenni, egészséges, ügyes srácokat nevelni.”
Ami a nevelést, hogy pontosak legyünk, az utánpótlás-nevelést illeti, az elmúlt két év eredményei Bakonyi Nándort igazolják. A serdülők, a kadettek és a juniorok között is van már bajnoki ezüstérmese az erzsébeti klubnak, diákolimpiai elsőségnek is örülhettek, négy legényt pedig meghívtak a korosztályos válogatottakba.
Öcsi bácsi, a sztáredző. Szántó Imre is – mert róla van szó – az erzsébeti csapat edzője lett. Csaknem két évtizeden át volt a válogatott szövetségi kapitánya, olimpiai aranyig vitte Kovács Istvánt, hogy aztán profi pályáját is egyengesse a jó tanácsaival. Szeptemberben megvált a kapitányi széktől, s a barát, Bakonyi Nándor hívó szavára ment az erzsébeti kis egyesülethez. Öcsi bácsi nem visszalépésként éli meg ezt, ellenkezőleg. „A legkisebbekkel dolgozom, akiktől annyi örömöt és élményt kapok, amit sosem hittem volna.”
