A pingpong nem foci

Egy hete a dániai Herningben rendezett asztalitenisz Európa-bajnokságon Tóth Krisztina immár a huszonhatodik Eb-érmét szerezte.

– Herningben nem sokkal a 3:0-ról, majd 3:2 után két meccslabdáról elveszett párosdöntő után azt írta ki a Facebookon az üzenőfalára, hogy mindjárt megőrül, másnap viszont már azt, jobb lett volna az arany, de az ezüstnek is nagyon örülnek. Egy éjszaka elég volt ahhoz, hogy túltegyék magukat a történteken? – indítottuk a beszélgetést Tóth Krisztinával.
– Természetesen nem jó elveszíteni egy Eb-döntőt, de oda bejutni sem könnyű, így ez a második hely is nagyon értékes eredmény. Az Európa-bajnokság előtt aláírtam volna előre az ezüstöt. Éppen ezért rosszul is esett, hogy a meccs után akadt olyan magyar újságíró, aki rögtön letámadott a telefonban, mondjam meg, hogyan lehet kikapni 3:0-ról. Mert szerinte onnan illett volna nyernünk. Visszakérdeztem, hogy az illető járt-e már asztalitenisz mérkőzésen, és igyekeztem elmagyarázni neki, hogy a pingpong nem olyan, mint a foci, ahol 3-0 után elég bekkelni, arra építeni, valahogy majd csak kihúzzuk a végéig. Nálunk minden szett 0-0-ról indul, és bizony nem egyszerű behúzni a győzelemhez még hiányzót. Főleg akkor, ha a túloldalon, mint jelen esetben egy világklasszis páros, a verseny első kiemeltje áll.

– Számon tudja tartani, hogy a pályafutása során hány érmet szerzett már az Európa-bajnokságokon?
– Hogyne, a mostani volt a huszonhatodik. Hét aranyam, tíz ezüstöm és kilenc bronzom van.

– Hétszeres Európa-bajnokként azért könnyebben megemészthette, hogy nem jött össze a nyolcadik aranya, Pótának viszont csak két Eb-címe volt, és maradt is ennyi neki.
– Kettőnk közül mégis Gina volt a nyugodtabb a döntőben, és utána is. Amikor az egyik meccslabdánál úgy éreztem, hogy ziccert rontottam, egyből mondta, hogy nem baj, jót akartam. Én viszont néha tényleg majdnem megőrültem. Abban a bizonyos hatodik játszmában hárítottunk két szettlabdát, ezután jöttek a mi meccslabdáink, utána viszont rendre úgy lett egál az állás, hogy Dodean csuszát ütött, vagy a háló segített neki. Eszembe jutott, az olimpián is úgy kaptam ki egy tajvani lánytól egyesben, hogy a döntő játszma végén kétszer is hatalmas mázlija volt az ellenfelemnek. És nem akartam elhinni, hogy ez ilyen év De még egyszer mondom, ez az ezüst is nagyon értékes érem.

– Kétségkívül, főleg ha azt nézzük, hogy a tizenhat és a nyolc között, majd az elődöntőben is csak a döntő játszmában kerekedtek felül a soros ellenfelükön.
– Ezért is mondtam, hogy a fináléba jutást is értékelni kell. A nyolcaddöntőben, ahol még csak három nyert szettre játszottunk, az első játszmát elbuktuk, és a másodikban az ellenfelünknek öt labdája is volt a 2:0-hoz. Nem tudom, ilyen hátrányból fordítottunk volna-e.

– Egyetért azzal, hogy az igazán kínos mégis az elődöntő elvesztése lett volna? Elvégre női csapatunk legfiatalabb tagja, a tizenkilenc éves Madarász Dóra és alkalmi, még fiatalabb holland partnere az Eb talán legnagyobb meglepetését okozva keveredett el a legjobb négyig. S ott is közel álltak a még nagyobb szenzációhoz.
– Inkább azt mondom, kétségkívül bosszantó lett volna kikapni tőlük, azzal együtt, hogy egy Eb-elődöntőben már bármi megtörténhet. Tény, majdnem ki is kaptunk. Dóriék annyira kellemetlen stílusban játszottak és olyan pontosan, hogy egyszerűen nem találtuk a játékuk ellenszerét, csak a meccs legvégén. S azt mindenképpen jegyezzük meg, hogy a magyar asztalitenisznek nagyon jól jött Dóri bronzérme is, amit a hozzáállása, az edzésmunkája alapján meg is érdemelt.

– A Tóth, Póta páros pedig, amely 2008-ban már volt Európa-bajnok, a tavalyelőtti és a tavalyi bronza után feljebb lépett egyet a dobogón. Jövőre megint meglesz az arany?
– Harmincnyolc évesen ennyire egyelőre nem nézek előre. Annyi biztos, hogy jövő májusig a válogatott rendelkezésére állok, mert a világbajnokságon mindenképpen szeretnék indulni egyesben, és persze Ginával párosban is.