– Létezhet elfogadható magyarázat arra, hogy az FTC-Rail Cargo Hungaria bő fél éven belül kétszer veri ugyanúgy agyon a Volgogradot? Hiszen tavasszal, a KEK dabasi elődöntőjében 5-0-lal, 7-1-gyel, 10-3-mal, ezúttal pedig 8-0-lal rajtolt a Fradi?
– Nagyon nehéz mérkőzésre számítottam, annak ellenére, hogy tudtuk, a Volgograd belső hármasának két tagja és egyik kapusa sem játszhat. De most is kiderült, hogy rossz irányba megy az orosz kézilabda. Két beállóssal kezdtek a hazaiak, ami szerintem eleve hibás döntés volt, egyébként is csak tették, vették a labdát, aztán valaki ellőtte. Mi viszont szenzációsan indultunk, így a maradék kedvüket is elvettük, rögtön a meccs elején. Bár túl sok kedvük mintha addig sem lett volna, mert az orosz kézilabda másik nagy baja, hogy nem az örömről, nem a játékról szól.
– Régen sem arról szólt, de akkor legalább a félelem elegendő ösztönzőt jelentett. Mára az is elpárolgott?
– Igen, úgy néz ki, működni kezdett a demokrácia. Most már nem lehet vasfegyelmet tartani, mert akinek elege lesz belőle, az elmegy külföldre vagy szülni, esetleg magasról „tesz” az egészre. Így egy ideje a küzdés jelét sem látom az oroszokon.
– Ez persze legyen az ő bajuk, méltassuk a Ferencvárost!
– Az első negyedórában fantasztikusat produkáltunk. Úgy kezdtünk, ahogyan kell, ez sem véletlen. Mert amióta tudjuk, hogy a BL-ben indulhatunk, a lányok ezzel a gondolattal kelnek és fekszenek. Most mindez kirobbant belőlük.
– Grit Jurack, a Viborg és a német válogatott közelmúltbeli klasszisa a minap kijelentette, szerinte a BL C csoportjában a Ferencváros zár majd az élen, a többiek a második helyért küzdenek. Mostantól valóban ez a realitás?
– A vasárnapi meccs után tovább kell jutnunk, mert a svéd Sävehofnál papíron és mindenképpen jobbak vagyunk. A Larvikban sok a klasszis, egy év után visszatért Hammerseng is, de tulajdonképpen mi is a magyar válogatott kezdősorával állunk fel – igaz, „Görbe” (Görbicz Anita – a szerk.) nem nálunk játszik –, nekünk senkitől sincs félni valónk. Ha elkerülnek minket a sérülések, akár a négy közé is bekerülhetünk; bár egy mérkőzés után kissé talán messzire szaladtunk.
– Azért maradjunk még itt néhány gondolat erejéig. A BL-címvédő montenegrói Buducsnoszt Podgorica idénre jelentősen meggyengült, a talán a legerősebb keretet felvonultató román Oltchim Valcea az anyagi csőd szélén ingadozik, a korábbiakkal ellentétben nincs sem bombaerős orosz, sem német csapat, a Hypo is csak önmaga gyenge mása. Az ETO persze az ETO – de kijelenthetjük, hogy hígabb a BL-mezőny, mint tíz-tizenöt esztendeje?
– Az tény, hogy ha most végignézek mondjuk a Valceán, azt látom, mindenféle nációból alakul ki a kezdőhetese, ezért soha nem lehet olyan egységes, mint a Ferencváros. Az egység a mi fő fegyverünk. A Győr persze nagyon erős, és bennünk ki is alakult egy ETO-fóbia, de ezt le kell vetkőznünk, közelebb vagyunk egymáshoz, mint voltunk mondjuk egy éve. Szóval nincs verhetetlen ellenfél a mezőnyben, míg korábban például a Bojana Popovics-féle Slagelsét annak tekintettem. Persze, egészen más lett, nagyon felgyorsult a játék, igazán nagy egyéniségből viszont szerintem kevesebb van. Ma könnyebben kikiáltanak valakit világsztárrá, korábban ezzel a minősítéssel nem nagyon dobálóztak.
– Mintha a játékvezetés is kalkulálhatóbb lenne, mint másfél-két évtizede. Emlékszik például arra, 1995-ben, éppen Volgogradban mit műveltek a svéd bírók a Fradival?
– Hogyne emlékeznék. Akkoriban Oroszországba, de a Hypóhoz is úgy jártunk, hogy eleve tudtuk, a bíróktól nem sok jóra számíthatunk. Ma viszont már minden meccset közvetítenek a tévéadók, nem lehet láthatatlannak maradni. Szerencsére minden kiderül.
– A szezon végére esetleg az is, hogy igaza volt Dragan Adzsicsnak, a Buducsnoszt edzőjének, amikor titkos esélyesként említette a Ferencvárost?
– Maradjunk ennél: esetleg.
