Karl Erik Böhn szövetségi kapitány együttese jól kezdett, a 17. percben még vezetett 9–7-re. Azonban az északiak a sok csere után megtalálták az ütőképes sorukat, onnantól pedig nem adtak esélyt a sokat hibázó riválisnak. A magyarok hét éve nem tudtak tétmérkőzésen nyerni a norvégok ellen, sorozatban kilencedik alkalommal kaptak ki tőlük.
Mérkőzés utáni nyilatkozatok
Karl Erik Böhn szövetségi kapitány: „Az eltervezett támadó játékot nem sikerült megvalósítanunk, így aztán nem is lehetett más a vége. Csak az első negyed órában voltunk jók, utána rengeteg hibánk volt. A norvégok könnyű gólokat szereztek. Ők voltak az esélyesek, de nincs ekkora különbség a két csapat között. Nem szabad megállnunk. Az érem a cél, ehhez vasárnap nyerni kell.”
Szucsánszki Zita: „Demoralizáló volt, hogy nemcsak a norvég csapatot, hanem a francia bírópárost is le kellett volna győznünk. Erővel kell bírni a bronzmeccset.”
Herr Orsolya: „Nagyon akartunk, nagyon készültünk, és lehet, hogy ez volt a baj. Ma így sikerült.”
Tomori Zsuzsanna: „Húsz percig méltó ellenfelek voltunk, utána viszont sok hibánk volt, és a bírók sem voltak következetesek. A norvégok jók, de most legyőzhettük volna őket.”
Eredmény, elődöntő:
Norvégia–Magyarország 30–19 (16–11)
Belgrád, 4000 néző, v: Ch. Bonaventura, J. Bonaventura (francia)
Norvég góldobók: Koren-Riegelhuth, Edin 6-6, Herrem 5, Breivang, Alstad 3-3, Löke, Gosse 2-2, Frafjord, Kr. Lunde, Sulland 1-1
Magyarország: Kiss - Kovacsicz, Tomori 3, Görbicz 6/2, Szamoránsky 2, Szucsánszki 2, Vérten 4, cserék: Herr (kapus), Szekeres, Triscsuk, Bódi, Kovacsics, Klivinyi, Bulath 2
A magyar–norvég elődöntő percről percre
Vége: Norvégia 30–19-re verte Magyarországot az Európa-bajnokság elődöntőjében. Válogatottunk vasárnap a másik elődöntő, a Szerbia–Montenegró mérkőzés vesztesével játszhat a bronzéremért.
56. perc: Kis statisztika: 22–7 az eladott labdák száma a javunkra; a norvégok kilencszer indítottak le bennünket, melyből hetet kaptunk (mi erre egyszer sem voltunk képesek). Közben feljöttünk tíz gólra (18–28)