Bevallom, nem sejtettem 2006 júniusában, a brazíliai szárazföld belsejében, Cascavel városában, hogy sportágtörténeti jelentőségű mérkőzést látok. Mert bár női válogatottunk 28-25-re legyűrte a házigazdát, ez akkoriban még természetesnek tűnt, sokkal inkább amiatt bánkódtunk, hogy az Európában már elfeledett betonborítású pályán kapusunk, Sugár Tímea keresztszalag-szakadást szenvedett. Kilenc meccsből az volt a brazilok elleni kilencedik magyar győzelem; ám a mérleg azóta két döntetlen, három vereség. A pekingi olimpián például Tomori utolsó másodperces bűvészmutatványával sikerült 28-28-cal pontot menteni, legutóbb pedig az októberi Provident-kupán, Szombathelyen 28-26-ra nyertek a vendégek.
Csakhogy a magyar csapatnál hétfő este remélhetőleg új időszámítás kezdődött. Addig mintha inkább a múltban és a jövőben, a Böhn-érában létezett volna a társaság – az természetes, hogy a súlyos betegséggel küzdő, kedvelt szövetségi kapitányt hiányolják és aggódnak érte, de háborúban, roham esetén soha nem üdvözítő a hátországi sebesültek lajstromozása –, a spanyolok feletti, 28-21-es diadallal viszont talán visszatért a jelenbe. És remélhetőleg nem csak átmenetileg. Hisz momentán ott akad dolga.
Hajdu János szövetségi kapitány sem hozta már szóba, hogy itt és most ő vendég lenne – a lányokkal együtt ő is visszanyerte a szokásos formáját. A meccset követően azt üzente kritikusainak, hogy időt is kért, cserélt is, hatvanéves korára talán mindkettőt megtanulta, majd komolyabb témák is szóba kerültek. Például az, vajon mennyire véletlen, illetve mennyire tervszerű, hogy a 2008-as pekingi olimpia után az idei vb-n is az egyenes kieséses szakasz első meccsén, a kulcsmérkőzésen rukkolt ki a legjobbjával a csapat. Hajdu e felvetésre azt válaszolta: „Pszichológia kérdése. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a csoportban kötelező volt kétszer kikapnunk, hanem azt, hogy a vereségből nem csináltunk tragédiát. Hanem mentünk tovább, bíztunk egymásban, és megőriztük az energiáinkat a legélesebb helyzetekre. Eddig a hatodik mérkőzésünket, a nyolcaddöntőt tekintettük annak, mostantól viszont már a hetedik az.”
Valóban, ne áltassuk magunkat azzal, hogy együttesünk készakarva rontotta el a románok és a németek elleni hajrát, az ellenben vitathatatlan, hogy a lehető legegészségesebben dolgozta fel a két fiaskót. Ezt Szucsánszki Zita gesztusai és szavai is fényesen igazolták: „Amikor kicsit megfeneklik a hajónk, mindig van valaki, aki továbblökje, így tudjuk magunkat minden szorult helyzetből kihúzni valahogy. Nem féltünk a spanyoloktól, mint ahogyan nem félünk a braziloktól sem.”
A szerdai negyeddöntő teljes beharangozóját a Magyar Nemzet szerdai számában olvashatják!
