Valamennyi sportágat tekintve az első világbajnoki címünket Kronberger Lili 1908-ban, első Eb-aranyunkat pedig Földváry Tibor még 1895-ben nyerte a sziléziai Troppauban – ma Opova Csehországban –, illetve Budapesten, és mindketten műkorcsolyázók voltak. Akkoriban nagyhatalomnak számítottunk a jégen, és a státuszunk megmaradt a következő évtizedekre is. Párosban 1931-ben, Berlinben született meg az első vb-aranyunk, itt a Rotter Emília, Szollás László duó győzött (az Orgonista Olga, Szalay Sándor kettős végzett a második helyen), amely 1932-ben Montrealban ezüstérmes lett, a következő három évben azonban újfent a világ legjobbjának bizonyult: Stockholmban, Helsinkiben és Budapesten is. Az 1932-es Lake Placid-i téli olimpián, három héttel a vb előtt a harmadik helyen zárt, de ezt az akkoriban még világbajnokként is csak feltörekvőnek számító páros nem élte meg traumaként. Az olimpiák első magyar női éremszerzője, Rotter Emília a nála egy évvel fiatalabb Szollás Lászlóval csak 1930-ban, 24 évesen került össze.
„Az édesapja, az én apámnak a testvére, Rotter Károly mérnökember volt, hozzátartozott az összes magyarországi vasúti híd felügyelete, ő felelt a műszaki állapotukért. Károly bácsi szeretett korcsolyázni, és kislányként Babi néni is így keveredett a jégre. Akkoriban Budapesten a mai műjégpálya, a Városligeti-tó és a Keleti pályaudvar közötti területet összefüggő vízrendszer borította, ott lehetett korcsolyázni. A polgárság képviselői közül rengetegen jártak ide társadalmi életet élni, s Babi néniről hamar kiderült, hogy van tehetsége. Szollás doktorral aztán bejárták a világot, a versenyek mellett még Londonba, a milliomosok klubjába is meghívták őket” – mesélte múltidéző sorozatunkban az unokaöccse, Rotter Ervin, aki feleségével a 2003. január 28-án 97 esztendős korában elhunyt Babi néni támasza volt öregkorában.
„Jómagam 1941-ben születtem, és emlékszem, a világháború után kisgyerekként még én is korcsolyáztam vele, megmutatta a kadettugrást, de aztán már egyre ritkábban járt le a jégre. Akkoriban a Műegyetemhez tartozott az Állatorvosi Főiskola, ott dolgozott a rektori hivatalban, intézte az adminisztrációt, és ott is minden hallgatónak segített, aki elmulasztott valamiféle határidőt betartani. Mert áldott jó ember volt, a szeretet az egész életét áthatotta.”
Rotter Emília a férjétől, Szmolár Páltól hamar elvált – „olyan féltékeny volt, hogy hat hét után kidobtam”, így mesélte –, de utána ötven évet együtt élt Némedi Gézával, a MÁV-kórház urológus és sebész főorvosával. „Géza bácsinak a Balatonnál volt nyaralója, Babi néninek Nagymaroson, de inkább Nagymaroson éltek, csodálatos szeretetben egymás mellett.”
Rotter Ervin ugyanakkor keserűen említette meg, hogy nagynénje jóindulatával, szeretetével időskorában többen is visszaéltek. „Nem volt szenilis, csak szórakozott, ám ez éppen elég volt ahhoz, hogy ne vegye észre, ha a lakásában nyoma vész néhány ezüstserlegnek vagy ezüst étkészletnek. És sajnos több érme is eltűnt, az 1936-os olimpiai bronza sincs már meg. A legborzasztóbb az egészben pedig az, hogy olyanok lopták meg, akikben megbízott, akiknek régebben ő segített. De az is megesett, hogy magukat a Vöröskereszt munkatársainak kiadó szélhámosok vittek el tőle serlegeket és készpénzt.”
„Az 1934-es prágai Eb-n nyert aranyéremnek, ami színaranyból készült, nem kelt lába, és ennek különös a története. Babi néni gyakran hangoztatta, még több trófeája is lehetne, de nem indultak el minden versenyen, hogy mások is nyerjenek. A prágai Európa-bajnokságra sem akartak kimenni, de előtte nagyon felbosszantotta őket, hogy a csütörtöki lapokban az jelent meg, megijedtek. Így egyből megvették a vonatjegyet, pénteken kiutaztak, és szombaton megnyerték az Eb-t.”
Ugyanebben az évben győztek a helsinki vb-n is, ahol a német Maxie Herber, Ernst Baier kettős végzett a harmadik helyen. Az 1936-os, garmisch-partenkircheni téli olimpián viszont már a németek lettek az elsők, és azt semmiképpen sem mondhatjuk, hogy botlábúak voltak, mert ezután négy vb-t és négy Eb-t nyertek meg. Az „őrségváltást” pedig megalapozta a hazai pálya. A IV. téli olimpiát Adolf Hitler több mint hatezer SS-katona és 60 ezer néző előtt nyitotta meg. A nemzetiszocialista rendszernek kellettek a sportsikerek is, és a horogkeresztes zászlók alatt a falakat a német korcsolyázópáros plakátjai borították.
A férfiaknál az osztrák Karl Schäfert, a nőknél a norvég Sonja Henie-t nem lehetett megverni, gyorskorcsolyázásban egy másik norvég hérosz, Ivar Ballangrud verte tönkre a mezőnyt, és a házigazdának addig csak két aranya volt, alpesi síben. Herberék megszerezték a harmadikat, és a Rotter, Szollás páros elé végül még behozták az osztrákokat is, amihez azért adalék lehet a következő történet. Még mielőtt a versenyzők Berlinből leutaztak volna az olimpia színhelyére, az egyik pontozó mindenáron el akart menni Babi néniékkel ebédelni. Az étteremben aztán látványosan benyúlt a belső zsebébe, kivett onnan egy arany cigarettatárcát, és elújságolta, hogy ezt most kapta ajándékba. Amire Babi néni úgy reagált: „Hát, tőlünk nem kapsz semmit!”
Jelen sorok írójának még 1999-ben volt alkalma személyesen is beszélni Rotter Emíliával, és akkor megkérdeztem tőle, találkozott-e Adolf Hitlerrel, amire az a válasz érkezett, nem, mert az államot Franz von Papen, a korábbi kancellár képviselte. Ennyiben maradtunk. Így meglepetés erejével ért, amikor Rotter Ervin erre megingatta a fejét:
„Én is majdnem kiestem a cipőmből, amikor Babi néni egyszer minden átmenet nélkül kibökte, mennyire restelli, hogy kezet fogott Hitlerrel. Úgy szégyellte, hogy nem akart róla beszélni. Emlékszem, egy televíziós interjúban is kibújt a válasz alól. Holott ez a kézfogás semmiképpen sem az ő szégyene. 1936-ban az átlagember nem tudhatta, mi történik Németországban, és főleg hova jut el Hitler, hogy népirtás, holokauszt lesz. Ami Babi nénit is majdnem utolérte Megvannak a papírok, amiket vásároltunk, hogy kikerüljön a slamasztikából ”
Rotter Ervintől megtudtuk még, hogy az utóbb hollywoodi filmcsillaggá vált Sonja Henie édesapja az 1936-os olimpia után jégrevüs fellépéseket szervezett, és a Rotter, Szollás párost is hívta a turnéra. Ők azonban nemet mondtak az invitálásra, mert világ életükben amatőrök voltak, és nem tudták összeegyeztetni azt, hogy azért, mert korcsolyáznak, pénzt vagy más ellenszolgáltatást kapjanak.
A majdnem egy évszázadot leélt Rotter Emília Nagymaroson nyugszik a családi kriptában, ahol 2007-ben avatták fel az indiai gránitból készült síremlékét, a Magyar Olimpiai Bizottság hagyományőrző bizottsága jelenlétében.
