Még szombat délelőtt, betoppanva a szállodánkba, a recepció előtti fotelban ránézésre közepes alkoholmérgezéssel hortyogó úrra lettünk figyelmesek. Estére egy mobillal készült képet is láttunk róla, amint az asztal alatt szundikál, és mérsékelt büszkeséggel nyugtáztuk, hogy egyébként magyar szurkoló az illető. Hiába, a tét, a nagy hajsza és a Kieltől elszenvedett 29-26-os vereség egyaránt megviselte honfitársainkat, legalábbis az amatőröket.
Mert a profik nevében Nagy László kijelentette: „A bronzmeccsre megpróbálunk megfelelően rápihenni és felkészülni, motiváltak vagyunk, szeretnénk győzelemmel búcsúzni Kölntől.” Ekkor azonban még nem sejthette, hogy e sikert egykori klubja, a Barcelona ellen kellene elérni, hisz a második elődöntőt a katalánok lélek- és idegölő módon, hatgólos vezetésről, büntetőpárbajban veszítették el a Flensburg ellen.
„Vezérszurkolójuk” így is hű maradt hozzájuk: a közelmúltban visszavonult emblematikus labdarúgó, Carles Puyol szombaton Tomás, vasárnap pedig Karabatic mezében feszített az első sorban, és állta az autogramkérők, fotósok ostromát.
Nála jobban már csak a harmadik helyért zajló derbi két kapusa dacolt a rohamokkal. Az Alilovic helyén remeklő Fazekas Nándor kéztöréséből páratlan gyorsasággal felgyógyulva szünetig 50 százalékos hatékonysággal védett, 24 percen át csupán egy ellenfél tudott neki gólt lőni. Méghozzá Rutenka, igaz ő hatot is. A túloldalon Sterbik Árpád egyre mackósabb, és olykor úgy tűnik, a Lanxess Aréna húszezer „lakója” közül őt érdekli legkevésbé, mi zajlik a pályán – jókat mosolyog, poénkodik, szórakozik mindenkivel –, de nincs mese, Sterbiknek születni kell.
Persze Dzsamalinak is. Személyében vasárnap bemutatkozott a Final Four történetének első ázsiai játékosa, és magunkban nem e ténynek adóztunk rövid ünnepséggel, hanem inkább annak, hogy eszerint a Veszprémben is fennáll az átmeneti átlövő cseréjének lehetősége. A félidei 10-9-es vezetés azért azt mutatta, ezúttal nem sorozatvetőkkel tüzelnek, de sokkal üdvösebb 1-0-ra nyerni, mint 100-99-re kikapni.
A szombati piros lapja után eltiltott Sulic nélküli MKB-MVM Gulyás gyors kontráival így is megugrott 13-9-re, de azt azért gyanítottuk, ha sikerülne is térdre kényszeríteni a Barcelonát, az nem a 35., hanem a 60. percben válhat csak végérvényessé. Lám, a 47. percben, 19-19-nél már azt találgattuk, most ki kér lapot, és az milyen lehet. A Terzic ellenében vívott ádáz közelharcban Rutenka kezdte elveszíteni a maradék eszét, egyre vörösebb fehérorosszá színeződött át. Chema pedig – elnézést a bevett jelzős szerkezetért, mi sem gondoljuk komolyan – „őrült spanyollá”, mert irányítóból nem először vedlett vissza magányos harcossá.
Az utolsó percben pedig legszívesebben mindent letarolt volna, ekkor már a játékvezetők és a zsűri miatt. Hisz egyszer másodpercekkel tovább pörgött az óra holt időben is, majd a sportág történelmének talán leghosszabb passzív játékát engedélyezték az ellenfélnek, egészen 26. góljáig és végül 26-25-ös győzelméig.
„Egy csalódás után még egy csalódás – összegzett frappánsan Gulyás Péter. – Természetesen nem két vereségért jöttünk, de a történtek tanulsága óriási. Megmutatja, hogy a végletekig kiélezett helyzetekben ilyen ellenfelekkel szemben mire kell felkészülnünk.”
Iváncsik Tamás, aki utolsó mérkőzésén szerepelt veszprémi színekben, e szituációnak is megfelelően mondta: „Szombaton magunkat vertük meg, ennyi indításgólt nem lehet kapni. A Barcelona ellen inkább lelkileg volt nehéz újra felépülni, nem fizikailag. Azért örülök, hogy Final Fourral búcsúzhattam.”
Fazekas Nándor is örülhetett volna csodás gyógyulásának és annak, hogy egyáltalán védhetett Kölnben, ehelyett azt felelte érdeklődésemre: „A legfontosabb sajnos az, hogy nem nyertünk, hanem kikaptunk, ez határozza meg az érzéseimet. Sokan mondják, hogy ez az első Final Fourunk, és ez a tanulási folyamat része, de szerintem már most jobb eredményt érhettünk volna el, mert több volt a csapatunkban.”
Carlos Ortega a sajtótájékoztató kissé puskaporos felvezetése – a veszprémi vezetőkben felvetődött, hogy hivatalos vizsgálatot kérnek a játékvezetés miatt – dacára fegyelmezte magát, és beérte annyival: „A vasárnapi mérkőzés inkább a motivációról szólt, nem a taktikáról a technikáról, ezért büszke vagyok a csapatra. Jövőre pedig még többet fogunk dolgozni, hogy ismét itt lehessünk Kölnben.”
Hátha akkor már a tanulási folyamat is átcsap tanítási folyamatba. Akár csak egy mérkőzés erejéig is.
A Flensburg-Handewitt nyerte a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjét, mivel a vasárnapi német házifináléban 30-28-ra legyőzte a THW Kiel együttesét.
BL-döntő:
Flensburg-Handewitt (német)-THW Kiel (német) 30-28 (14-16)
A Veszprémen keresztül döntőbe jutott Kiel végig irányította az első játékrészt, a rivális futott az eredmény után. A szünet után erőre kapott a Flensburg - amely szombaton hosszabbítást játszott -, és az 50. percben már négy góllal vezetett (26-22). Keményen küzdött a Kiel, nem adta fel, a hajrá szoros lett, de a végén a flensburgi kapus, Mattias Andersson fontos pillanatokban védett remekül. A Flensburg – amely először volt tagja a négyes döntőnek – fennállása legnagyobb sikerét érte el.
A BL gólkirálya a veszprémi Momir Ilic lett 103 találattal.
