Ez a csütörtök az aranyos csütörtök néven vonul be a magyar úszósport történetébe, elsősorban Hosszú Katinka jóvoltából, de kijár a dicséret a többi érmesnek: Biczó Bencének, Kapás Boglárkának, Jakabos Zsuzsannának és Verrasztó Evelynnek is. A britekkel együtt (4-4 arannyal) vezetjük az éremtáblázatot.
Az úszásnak valójában két Vasladyje van, de csak egyikük nevezi magát annak. Természetesen Hosszú Katinka a „hivatalos” Iron Lady, le is védték a nevet, gőzerővel – és érmek gyűjtésével – folyik a márkaépítés, ma például 40 perc leforgása alatt szerzett két aranyat a bajai hölgy, ami az úszósport történetében alighanem példa nélküli, a magyaréban mindenképpen az.
No de amit a szintén számhalmozó Mireia Belmonte García művelt, az túlmegy a józan ész – és az emberi teljesítőképesség – határain. A 23 éves badalonai lány 18.07 órakor elkezdte úszni a 800 méteres gyorsot, másodiknak ért célba, kipattant a vízből, s két és fél perccel később már egy másik gyilkos versenyszámban, a
Kapás Boglárka címvédőként vágott neki a
„Ha megúszom a legjobb időmet, akkor egy századdal lehagyom Belmontét, és most ezüstérmes vagyok, kár érte – mondta a BVSC 21 éves, örökké mosolygós gyorsúszója. – Gyorsabban kellett volna kezdenem, sajnos, hagytam meglépni az angolt és a spanyolt. Lehet, hogy címvédőként érkeztem, de ez sokkal erősebb mezőny volt, mint a debreceni, úgyhogy nem lehetek elégedetlen.”
A