„Nagy örömmel számolhatok be arról, hogy két-két és fél év múlva végleg elköltözhetünk a XII. kerületi Alkotás utcai épületeinkből, és egy most körvonalazódó zöldmezős állami beruházásnak köszönhetően egy-egy hegyvidéki, illetve Duna-menti létesítményben találhatunk új otthonunkra. Munkatársaim közreműködésével, illetve az egyetemi szenátus és kari tanács egyetértésével modern, európai mérce szerint is versenyképes, emellett a külföldi vendéghallgatók számára is vonzó új egyetemmé szeretnénk átalakítani az immár 90 éves múltra visszatekintő intézményünket, természetesen az igazi értékek megóvásával” – kezdte Mocsai Lajos, aki azonnal meg is indokolta, hogy miért vált időszerűvé a költözés.
„Tavaly nem betoppantam, hanem visszatértem oda, ahol egykor tanultam és hosszú éveken át tanítottam is, és bizony azt tapasztaltam, hogy alig változott valami is azóta, hogy 37 esztendővel ezelőtt ugyanitt tanári diplomát vehettem át. Valójában most is pályakezdőnek számítok, de az akkori és a mostani felelősségem súlyát nem lehet egy napon említeni. Régóta dédelgetett tervek látványos megvalósulása következik, de most nem csupán a költözködésről, hanem tevékenységünk tartalmának gyökeres átalakításról és kibővítéséről van szó. Egyszerre akarjuk a TF hírnevét helyreállítani és olyan reformokat végrehajtani, amelyek eredményeként napjaink kihívásainak jól megfelelve az egyetemes magyar kultúra tudásközpontjaként működhetünk. És hogy egy aktuális témát is érintsek: legjobb tudásunk szerint igyekszünk majd bekapcsolódni a most útjára indított magyar olimpiai pályázat munkálataiba, amelyet sok hozzáadott értékkel gazdagíthatunk” – nyilatkozta Mocsai Lajos, aki válogatott- és klubedzőként is hallatlanul sokat tett le az egyetemes magyar sport asztalára.
Mocsai tavaly köszönt el a magyar férfikézilabda-válogatottól, amelynek vezetőjeként csaknem 400 mérkőzésen vállalt felelősséget a nemzeti színeket képviselő csapat szerepléséért.
„Amikor a döntésemet meghoztam, nagyon nehéz időszakot éltem át, hiszen nemcsak pályát, hanem életformát is változtatnom kellett, negyven év szokásait a hátam mögött hagyni. Mint célorientált ember azonban egyre inkább tudtam azonosulni az új célkitűzésekkel, a TF megújulásának hatalmas feladategyüttesével. Sportnyelven szólva azt is mondhatom, hogy a pályázatom megírásának hónapjai jelentették számomra a szellemi és érzelmi akklimatizálódást a korszakzárás, illetve a korszaknyitás közötti úton. Hatvanévesen olyan korban vagyok, amikor az ember egy kis szorongással megy bele a nagy változásokba, de most már elmondhatom, hogy megnyugodva és belső lelki egyensúllyal végzem a munkámat, hozom meg a döntéseket. Az aktív sporttól pedig nem búcsúztam el, továbbra is a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia vezetője vagyok, ott is kiváló segítőtársak tudására támaszkodva. Az egyetemi munkám annál is színesebb és tartalmasabb, mint amilyennek elképzeltem, kitölti a napjaimat, reggel háromnegyed 7-től, nemritkán 12 órán át. Mindennapjaim elmaradhatatlan része lett a kora reggeli 30 perces torna és esténként egy rövidebb ráadás. Leadtam 10 kilót, szépen lefogytam, így jobban is érzem magamat. Ha majd kardiózni is fogok, 5 kilóval még lejjebb mehetek, és akkor már igen közel kerülhetek az egykori 87 kilós versenysúlyomhoz.”
Az önállósult Testnevelési Egyetem első embere végül arról ejtett szót, hogy milyennek is képzeli a jövő friss diplomás pályakezdőit: „Nem az, illetve nemcsak az jelent dicsőséget egy egyetem számára, hogy hány oklevél, serleg és plakett kerül a vitrinekbe, hanem sokkal inkább az, hogy az ott végzettek milyen értéket képviselnek a hazai és a világpiacon. Mi olyan tudással akarjuk felvértezni a hallgatóinkat, amely a legjobbak és a legértékesebbek közé juttathatja őket” – jelentette ki Mocsai Lajos.
