Olasz csapatban számít nyerőembernek a magyar hátvéd

A szicíliai kisvárosban gyors játék és kötelező olaszórák vártak Perl Zoltánra, aki hamar kinőtte magát.

– Nagyon fiatalon, húszévesen elkerült külföldre, ráadásul addig a szülővárosában élt.
– Szerettem otthon, Szombathelyen lenni és ott játszani, úgyhogy nehéz volt eljönni. De nagy lehetőséget kaptam, és úgy döntöttem, belevágok. Gyorsan beilleszkedtem itt, összehaverkodtam az új társakkal.

– Korban passzolnak egymáshoz?
– Vannak tapasztaltabb játékosaink, harmincháromtól negyvenéves korig, vannak amerikai légiósaink, akik a középső réteget képviselik, és vagyunk mi, fiatalok. De nincs széthúzás, közvetlen a kapcsolatunk az idősebbekkel, sokat segítenek nekünk.

– Miben más elsősorban az olasz bajnokság?
– Sokkal nagyobb az iram, gyorsabban csinálnak mindent a játékosok, ezért gyorsan is kell reagálni mindenre, ami szellemileg rendkívül fárasztó. Ha viszont üresen hagyok egy embert, azt azonnal megbünteti az ellenfél.

– Az edzésmunka is más?
– Nem edzettünk kevesebbet Magyarországon, csak rövidebb ideig tartott. Itt délelőtt kondizunk, utána mindenki egyéni feladatot végez, dobásokat gyakorol, mindez fél tíztől délig tart. Esténként együtt edz az egész csapat fél hattól nyolcig. Általában pénteken és szombaton csak egyszer edzünk, mert vasárnap tartják a meccseket.

– Hát nincs sok szabadnapjuk
– Ha idegenben játsszunk, elutazzuk őket. Nincs repülőtér a közelben, Palermóig ezért két és fél órát buszozunk felszállás előtt, a meccs után pedig Cataniában tesz le a repülő, ahonnan három óra a buszút vissza Capo D’Orlandóba. Szombat délután már elmegyünk a vasárnapi meccsekre, és csak hétfő délelőtt jövünk vissza.

– Nem szerződött viszont rossz helyre Szicília tengerpartján.
– Ez egy üdülőváros. Amíg jó volt az idő, többször kint jártam a strandon, most viszont az edzések között lehetőleg alszom, tévét nézek vagy elmegyünk egy étterembe. Ez egy kisváros, tizenháromezren lakják, ismerik a kosarasokat. A meccsekre kijönnek háromezren, a hangulatra nem lehet panasz, de bárhol járunk, nagy élmény pályára lépni.

– A tanulással hogy áll?
– Még Szombathelyen elkezdtem a Nyugat-magyarországi Egyetem sportszervezői szakát, az első évet el is végeztem, de a másodikat passziváltam.

– Az idegen nyelvekkel nyilván előrehaladhat.
– A csapaton belül angolul beszélünk, nem sok olasz játékosunk van. A fiatal légiósoknak viszont kötelező olaszórára járniuk. Én amúgy is meg akartam tanulni a helyi nyelvet, a heti két óra ugyan nem sok erre, de jelent valamit.

– Mikor jöhet haza?
– Jó esetben január végén egy pár napra, különben csak májusban. Karácsonykor sem jöhetünk el, mert nem szünetel a bajnokság, huszonharmadikán is játszunk.

– A felnőttválogatottban mikor látjuk?
– Kedden hívott fel Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány, hogy a nyári Eb-selejtezőkön számít rám, és nagyon örülök neki.