– Mindig akkor hívják, ha nagy a baj?
– Ilyen az edzősors, egyszer fent, másszor lent. Nekem nagy öröm, hogy itt dolgozhatok, már gyerekként arról álmodoztam, hogy egyszer a Szolnok vezetőedzője leszek, és ez megint valóra vált.
– Azért csak egyszerűbb lenne mindjárt tíz évre kinevezni...
– Az a jó, ha minél tovább dolgozhat folyamatosan az ember. Amikor először betöltöttem ezt a tisztséget, évről évre felépítettünk egy rendszert, a 2007-es bajnoki cím ennek lett a gyümölcse. Aztán 2011-ben és 2012-ben megint a miénk lett az arany és mellé a kupagyőzelem is, az EuroChallenge-ben pedig be tudtunk jutni a négyes döntőbe.
– Szakmai vagy morális változásra van most elsősorban szükség Szolnokon?
– Először is fel kellett rázni a társaságot. Egy edzőváltás után mindenki nagy elánnal lát neki a munkának, új impulzusokat kap, és tiszta lappal indul. Ezt a lendületet lehet kihasználni a szakmai változtatásokhoz, de ott csak kis lépésekkel lehet haladni, mert sűrűn vannak a meccsek. Egyik pillanatról a másikra nem lehet átalakítani mindent, de nem is kell. Dragan Alekszics, az elődöm jól végezte a dolgát, persze valamennyire minden edző a saját filozófiát követi.
– Ahhoz kell ragaszkodni, vagy inkább a játékoskerethez igazítani?
– Nem szabad a saját gondolatvilágát erőltetni az embernek, kivéve akkor, ha én válogathatom össze a keretet. Különben figyelembe kell venni a csapat tudását, az egyéni képességeket.
– Azért most már mondja el, mi a filozófiája?
– Nekem mindig is az volt a lényeg, úgy nyerjük meg a meccseket, hogy egy ponttal kevesebbet kapunk, mint amennyit dobunk. Ez majdnem ugyanaz, mintha azt mondanám, dobjunk egy ponttal többet az ellenfélnél, csakhogy nálam a védekezésre építünk. Az alacsony pontszámú, küzdelmes, brusztolós meccsek híve vagyok, így is nyertünk korábban bajnoki címet. Ha a támadójátékra építenénk, benne lehetne a félelem a csapatban, mi van, ha nem jönnek be a dobások, ezért fontosabb a stabil védelem. Csatákat meg lehet nyerni jó támadójátékkal, a háborút viszont csak jó védekezéssel.
