A Gripen-pilóták módszerével

Rédli András a párbajtőr-válogatott kulcsembere lett, miközben szimbiózisban él a hadsereggel.

– Nagyon fáradt a hangja. Az átállás nehézségei?
– Öt óránál többet nem aludtam, amióta kedden hazajöttünk. Nagyon sok volt az élmény Vancouverben, és nem lehet ilyen hamar feldolgozni őket. Ahogy sok mindenkinek elmesélem, újra átélek mindent. Már a repülőtérre is kijöttek kamerákkal, délelőtt az egyik rádiónál jártunk Imre Gézával, délután a sporttévé vár. Most pedig itt vagyok Szentendrén a laktanyában, és még nem is beszéltem a kommunikációs tiszttel.

– Megy a katonaság és a vívás egyszerre?
– Csak köszönhetek a hadseregnek, és amíg bírom erővel, addig szolgálni fogom. Nagyon büszkék rám, és boldogok azért, amit elértünk. Szimbiózisban élünk, hiszen úgy érzem, én is tettem a honvédségért. Testnevelő tiszti beosztásban vagyok, de a gyakorlatban ez a feladatom redukálódott, hiszen jelenleg a vívás teszi ki a mindennapjaimat, a kollégáim is sokat segítenek.

– Másfél éve nem volt benne biztos, hogy kijutnak az olimpiára
– Később már nagy hittel vágtunk neki a kvalifikációs időszaknak, és soha nem mondtunk közben olyasmit, hogy elúszott a hajó. A négy közé jutást többször csak balszerencsén múlott a világkupákon vagy a moszkvai vb-n, de éreztük, hogy előbb-utóbb jóra fordul minden. Jó teljesítményt nyújtottunk az utóbbi időben, ezért magunk miatt nem aggódtunk, legfeljebb amiatt, hogy összefognak ellenünk. Fontos volt, hogy kijutó pozícióból vágtunk neki a sorsdöntő csapatvilágkupának. Vancouver már nem hiányzott, jobban jártunk volna mindannyian, ha meg sem tartják, mert csak az idegeinket koptatta, az önkéntes nyugdíjpénztárat nyugodtan felmondhatom. Dráma és horror volt egyszerre.

– Amire nyilván nem csak vívással készült.
– Az egyik erényem, hogy fejben nagyon erős vagyok. November óta pedig péntekenként eljárok a kecskeméti repülőkórházba, hogy pszichológus is foglalkozzon velem, a Gripen-pilótákhoz hasonlóan fejlesszék a koncentrációs képességemet, tűrjem a monotóniát, és egy perc alatt le tudjak nyugodni bármikor. Mindez biztos, hogy segített, ahogy a heti két erőnléti edzés is.

– És a szakmai stáb?
– Nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy Vancouverben a csapatverseny előtt nem indultam egyéniben. Ezt Udvarhelyi Gábor, a szövetségi kapitány hozta meg, aki egyben az edzőm is. Arra nem voltunk felkészülve, hogy a kazahok is vetélytársak lesznek az olimpiáért, viszont Csampa Zsolt, a szövetségi elnöke is ott volt velünk, bátorított, és hozzá fordulhattunk, ha bármi gondunk volt. Amikor egy tusra vívtunk, az edzők is csak izgulni tudtak, mi mást tehettek volna? Ilyenkor már nem az ő kezükben van a döntés.

– Jól alakult a kapcsolata az edzőjével?
– Szeptember óta többet enged nekem Udvarhelyi Gábor, és odafigyel arra, amit kérek. Ezért mehetek le péntekenként Kecskemétre a vívás helyett. Addig nekem ötször kellett vívnom egy héten, a többieknek csak négyszer. Egy éven át utáltam az egész sportágat, mert agyonvívattak. Tavaly nyárra ment el az egésztől a kedvem, pedig én voltam egyéniben az Európa-bajnokság címvédője.

– Most viszont már a csapat legfontosabb pozíciójában, befejezőemberként lép pástra. Ezt ki találta ki?
– Először egymás között beszéltük meg, majd a szakvezetéssel teljes egyetértésben meghoztuk a döntést. Boczkó Gábornak nem könnyű megélnie, de próbál segíteni, én pedig figyelek rá. Tapolcán és az ifjúsági válogatottban is betöltöttem már ezt a szerepkört, nem idegen. Mély a víz, de tudok úszni.

– Alighanem csak úgy megy, ha szereti is az ember.
– Lehet szeretni, és kell is. A 2020-as tokiói olimpiára is készülök, és nagyon sokat profitálhat majd az akkori csapat az elmúlt egy évemből. A legutóbbi világkupa olyan volt, mintha vb-t nyertünk volna, itt minden megtörtént, ami egy sportoló pályafutásában megtörténhet. Még Imre Géza is a hatása alatt van, pedig negyvenegy évesen, olimpiai ezüstérmesként, egyéni világbajnokként sok mindent átélt már. Ahogy a rádióban egymás mellett ültünk, szinte vívni kezdett, annyira felidézte a mozdulatokat. Évtizedes mumusaink, a franciák legyőzése után azt hittük, nyerő helyzetben vagyunk, de kiderült, hogy az észteket is feltétlenül le kell küzdenünk. Az egyéni világbajnok Novosjolovval kellett megvívnom egy tusra. És még csak utána jöttek a kazahok, mert az ukránok lefeküdtek nekik. Ez valahol érthető, hiszen könnyebb dolguk lett volna velük az olimpián, mint velünk, úgy meg különösen, hogy az adósaik lettek.

– Így viszont önök készülhetnek Rióra. Milyen más lesz ezek után egy hónap múlva a budapesti grand prix!
– Ha a csapat elbukott volna, Boczkó Gábornak és Imre Gézának egymás ellen kellet volna itthon harcolnia az egyéni kvótáért. Ettől megkíméltem őket, meg ők is önmagukat.