Budapesté lehet az olimpia

Muszbek Mihály sportközgazdász úgy véli, Magyarország igenis képes megrendezni egy olimpiát.

– Magyarország nem először száll harcba egy olimpia rendezési jogáért, de adódik azonnal a kérdés: vajon képesek vagyunk-e megrendezni a világ legnagyobb sporteseményét?
– Ötödször jelentkezünk, és eddig az 1960-as, végül Rómának adott nyári játékok esetében voltunk a legközelebb a rendezés elnyeréséhez, hiszen a végső döntésnél bejutottunk a második körbe, de sajnos az olasz főváros lett a végállomás. Most talán még az akkorinál is jobbak az esélyeink, ugyanis mára megdőlt az a tétel, hogy csak a legfejlettebb és gazdaságilag nagyon stabil országok képesek vendégül látni a világ legjobb sportolóit. Ma az a helyzet, hogy a világ összes országából legalább száz képes gazdaságilag olimpiát rendezni, és szerintem Magyarország köztük van.

– Mi alapján dönthet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) majd 2017 szeptemberében arról, hogy esetleg Budapest legyen a befutó?
– Manapság két szempont létezik, amiért egy ország olimpia vagy más nagy formátumú világesemény rendezésre pályázik. Az egyik szigorúan üzleti szempont, ezt figyelembe véve Budapestnek semmi esélye sincs. A másik szempont egy fejlődő országé, amely presztízskérdést csinál abból, hogy megmutassa a világnak, létezik, és képes nagy tettek – például egy olimpiarendezés – végrehajtására. Az elmúlt évtizedekben például az 1968-as mexikói, az 1988-as szöuli és a 2008-as pekingi ötkarikás játékoknak is ez volt az üzenetük. Szintén idesorolhatók azok a volt szovjet tagköztársaságok vagy a volt diktatúrák, amelyek politikai presztízsből rendeznek nagy sporteseményeket, és tökéletesítik Churchill mondását a valóságban, amely szerint a cél elérése érdekében semmi sem drága. Erre jó példa a 2014-es, Szocsiban megrendezett téli olimpia, vagy Azerbajdzsán, Katar és Kazahsztán szerepvállalása a sportban és a kultúrában egyaránt – Európa Játékok, Formula 1, különböző világbajnokságok, Eurovíziós Dalfesztivál.

– Kitalálom, Budapest kandidálását az utóbbi szemponthoz sorolhatjuk
– Ez elég egyértelmű. Magyarország az országimázs és a politikai presztízs miatt szeretne egy nyári olimpia és paralimpia házigazdája lenni, hogy megmutathassuk, kik vagyunk, hova jutottunk az 1990-es rendszerváltozás óta. A kormány hangzatos szlogenjeit – „Magyarország jobban teljesít” és „A reformok működnek” – nyugodtan odaírhatnánk a pályázatunk alá. Ez egyébként nem baj, az ország hírnevét is építeni kell, de ismerjük el, hogy a mi olimpiánk célja nem az üzleti haszonszerzés, a többletturizmus és az ebből származó előnyök kiaknázása; mi azt akarjuk üzenni az olimpiával, hogy Kelet-Közép-Európa legjobbja, az Európai Unió fejlődési motorja vagyunk.

– Bármit el lehet ismerni, ám mindenki a költségekre kíváncsi: azt firtatja, vajon megéri-e ez Magyarországnak. Tényleg, mennyi lehet az annyi ebben az esetben?
– Egy olimpia költségvetését nem lehet általános elvek alapján megfogalmazni. Tudomásul kell venni, hogy bárhol rendezik meg az ötkarikás játékokat, 1000-2000 milliárd forintba kerül a rendezéshez szükséges sportlétesítmények megépítése, valamint az esemény lebonyolítása. Ám ez nem a tényleges összes költség, mert számolni kell az eseményre elkészülő infrastrukturális beruházásokkal is. Sajnos Magyarország a közlekedési infrastruktúra tekintetében gyengén fejlett ország, így az elkészített tanulmányok helyesen mintegy 4500 és 6000 milliárd forint közötti összegben határozzák meg az olimpia rendezési és az eseményre feltétlenül elkészítendő fejlesztések összköltséget. Ez ma az ország éves GDP-jének 17 százaléka, az éves költségvetésnek mintegy harmada. Ennek a hatalmasnak látszó pénzügyi tehernek a kigazdálkodására azonban a döntés után lesz hét évünk, így az éves tervek szociális megszorítás nélkül, a GDP-növekedésből finanszírozhatók.

– Reális ez?
– Igen, a megismert sport- és közösségilétesítmény-fejlesztések reálisak, úgy az olimpiai falu, mint például egy új Duna-híd, a különböző autópályák, a gyorsvasutak vagy gyorsforgalmi utak tekintetében is. Az is lényeges szempont, hogy időtálló, később gazdaságosan üzemeltethető létesítményeket építsünk, és ne Potemkin-falut, amely látszatra szép, de haszontalan. Azt is tudni kell, hogy a sportlétesítmények és a rendezés a teljes költségek mintegy húsz százalékát adják, azaz a nyilvánosságra került 774-900 milliárd forintos tétel csak erre elég. Ám ne felejtsük el, hogy ezekből a sportlétesítményekből ma nagyon kevés van meg, és azok is olyanok – például a Papp László Sportaréna, a Syma csarnok, a debreceni Főnix Csarnok, a győri, a veszprémi vagy a szombathelyi új aréna –, amelyekben legfeljebb selejtezőket, esetleg középdöntőket lehet rendezni. Ebből is látszik, hogy a legfontosabb és a nagy közönséget vonzó helyszíneket még meg kell tervezni és építeni. Jelenleg egy ilyen létesítmény épül 58 milliárd forintos költségvetésből: a 2017-es vizes világbajnokság uszodája.

– Mi lesz a fő szempont a rendezést odaítélő döntésnél? Azt tudjuk, hogy a három vetélytárs, Párizs, Róma és Los Angeles anyagilag és a sportdiplomácia területén is sokkal jobban áll
– Úgy vélem, egyáltalán nem számít az, hogy nekünk most milyen létesítményeink vannak. Egyedül az számít, hogy a NOB 2017 szeptemberében sportpolitikai, vagy gazdasági döntést hoz-e. Ha a szervezet az üzleti szempontokból kiindulva közelít a rendezés felé, akkor azt nézi elsősorban, hol lesznek a sportolók, a nézők, mennyire érvényesülnek a turizmus érdekei. Ha a sportpolitika mellett dönt, akkor az Agenda 2020 „olcsó olimpia” szlogenje alapján büszkén fogja hirdetni, íme, itt van egy olyan ország, amely az ötvennyolcadik helyen áll az egy főre jutó nemzeti jövedelem rangsorában, és ennek ellenére képes megrendezni egy nyári olimpiát és paralimpiát. A NOB ebben az esetben büszkén mondhatná, ígértük, és íme, megvalósítjuk az olcsó olimpiát. Ha a döntés szempontja mégsem ez, hanem a gazdasági lesz, akkor a negyedik helyen végez Budapest. Erősnek érzem a magyar esélyeket, arról nem is beszélve, hogy a nagy botrányoktól kissé megtépázódott a nemzetközi sportszervezetek tekintélye, és igencsak elegáns lenne a közvélemény előtt, ha egy közepesen fejlett tízmilliós kis ország kapná a rendezés jogát, amely egyébként a sport terén a legjobb tízbe tartozik.

– Ez mind szép, de például több város népszavazással döntött a pályázásról, Budapest esetében erre nem került sor, a főváros közgyűlése a referendumot mellőzve határozott róla.
– Örültem volna, ha jól előkészített népszavazás megerősítette volna a pályázatunkat, de sajnos ez álságos indokok miatt nem valósult meg. Ráadásul nem a népszavazás megléte vagy nem léte a fő gond, hanem az, hogy a képviselők egy igen nagy, 1500 oldalas tanulmány kivonatolt száz oldalát megismerve döntöttek. Ez a valós költségek húsz százalékát tartalmazta, azaz csak a sportlétesítményekre költendő milliárdokat, így akik ezt elolvasták, azt gondolhatták, 774 milliárd forintból megrendezhető az olimpia. A már említett 4500-6000 milliárd forint sem biztos, hogy elegendő lesz, hiszen az elmúlt évek olimpiáinál a tervezett és a tényleges költség jelentősen eltért egymástól. Gondoljunk csak arra, hogy a legkisebb, 2,6-szeres túlköltekezés a 2012-es londoni játékokkal kapcsolatban vetődött fel, míg Szocsi esetében ez elérte a 10-szeres szorzót, azaz az 50 milliárd dollárt. A költségtúllépés az infrastruktúránál jelentkezhet – autópálya, metró, repülőtér, gyorsvasút és városrehabilitáció –, azaz olyan beruházásoknál, amelyek már tegnap is kellettek volna, de még nem volt rá pénz. Ebben a tekintetben Budapest jelentős hátránnyal indul Párizzsal, Los Angelesszel vagy Rómával szemben, az azonos szintre hozni is sokba kerül.

– Erre mondják az ellenzők, hogy nemcsak az olimpia, hanem már a pályázat horribilis költségeit is inkább másra kellene fordítani.
– Mondok néhány példát arra, hogy az olimpiára szánt pénzből mi mindent lehetne megvalósítani, ezeket az olimpia ellenzői is hangoztatják. Minden nyugdíjas kaphatna másfél évi nyugdíjnak megfelelő összeget, minden megyeszékhelyen épülhetne egy-egy háromszáz ágyas új, modern kórház, létrejöhetne négyezer kilométer autópálya, esetleg két paksi beruházás is megvalósulhatna. A döntésnél nyilván mérlegelték, hogy az esemény és annak költségvetési terhe, az országimázs és társadalmi öröme találkozik-e a választók értékítéletével és jövőbeni voksolási támogatásával. Mindenesetre ritka, amikor ugyanaz a politikai erő pályázza meg és nyeri el egy olimpia rendezési jogát, és kormányzó erőként lehet ott a megnyitón is. Pedig a rendezéssel kapcsolatban van két olyan mondat, amelyeknek a presztízse mindennél magasabb: egy adott állam- vagy kormányfő azt mondja a világ szeme láttára és füle hallatára, hogy az olimpiát megnyitom, illetve amikor hetek múlva a NOB elnöke kijelenti, ez volt minden idők legjobb olimpiája.

– Jól érzem, hogy ezért semmi sem lesz drága?
– Ha Budapest elnyeri a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogát, akkor biztosan nem számít majd, hogy hány ezermilliárd forintba kerül ténylegesen az esemény, a lényeg a siker elérése lesz. Semmi sem lesz drága, ugyanakkor az olimpia rendezése és költségvetési terhe – ésszerű kereteket feltételezve – ez esetben sem fogja a jóléti vívmányokat megnyirbálni, és az eddigi eladósodást sem növeli. Nagyon remélem, hogy a közakarat is odaáll az olimpia ügye mellé, hiszen ha elnyerjük a rendezési jogot, már nincs visszaút. Az olimpia ugyanis nem csereszabatos: ha megnyerjük, meg kell csinálni. Nincs lemondás, mint volt egy világkiállítás esetében.

– Eddig nem sok szót ejtettünk az olimpiával járó paralimpia megrendezéséről. Ez további terheket róhat majd a rendezés költségeire, hiszen ezen a téren hihetetlen az elmaradásunk.
– A sérült emberek életminőségéhez kapcsolódó infrastruktúra szerényebb mértékű Magyarországon, mint a világon máshol. Sajnos ebben nincs megfelelő kultúránk, de úgy is mondhatnám, mélyről jövünk, és eddig csak rengeteg hangzatos ígéretet tettünk ennek leküzdésére. Éppen ezért valóban többszörös gazdasági erőfeszítés szükséges annak érdekében, hogy a létesítményeink megfeleljenek egy ilyen kihívásnak. Ki kell mondani, a paralimpia terén még nagyobb hátrányban vagyunk, mint vetélytársaink, hiszen ha tetszik, ha nem, jelenleg egyetlenegy sportlétesítményünk sem felel meg egy paralimpia előírásainak.

– Rendezhetünk gazdaságilag nyereséges olimpiát?
– Ez sosem fog feketén-fehéren kiderülni, ugyanis egy olimpiának egyszerűen nem kell nyereségesnek lennie. Mindössze az 1984-es Los Angeles-i ötkarikás játéksorozat volt ilyen. Ráadásul a tényleges költségek összege sem derülhet ki, mert például a legtöbb olimpia esetében az infrastrukturális beruházások mértéke mindig rejtve marad, illetve a visszabontás költségei sem válnak ismertekké. És akkor még ott vannak a létesítmények fenntartási, utóhasznosítási költségei; ezzel is kalkulálni kell, hiszen például egy stadion fenntartási költsége éves szinten 200 millió, míg egy sportcsarnoké 50 millió forint.

– A sikeres pályázat rengeteg új munkahelyet teremtene. Ez tényleg fokozná Magyarország gazdasági növekedését?
– Igen, lesznek konkrét gazdasági előnyök is. Tény, hogy sikeres pályázat esetén körülbelül negyvenezer munkahely jön létre, de ez nem eredményez tartós, csak mintegy egyszázalékos foglalkoztatásbővülést a meglévő rendszerbe beépülve, és az olimpia után feleslegessé válhat. A konjunkturális szakaszt visszaesés követi majd, amit kezelni kell. Ha az olimpiai létesítményeket magyar cégek fogják építeni, egy-két százalékos GDP-növekedést és jelentős költségvetési bevételt is hozhat. Az olimpia legnagyobb értékét nem a gazdasági, hanem a társadalmi hatásaiban látom. Az összefogás, a közös siker növeli nemzeti büszkeségünket, önbecsülésünket, és az is valószínűsíthető, hogy a személyes élmények hatására a gyermekek nagyobb százaléka fordulna a verseny és sport felé.