Április 14-ig kellett várnunk, hogy megismerkedhessünk az olimpiai logóval, mellyel Budapest pályázni kíván a 2024-es olimpiára. A győztes egy piros-sárga-kék-zöld vonalakból összerakott, a Citadellát központba állító alkotás lett. A budapesti olimpia hivatalos oldalán már látható is a margón.
A bejelentésre Budapesten, a Citadella közvetlen közelében került sor, ahol megjelent többek között Fürjes Balázs a pályázat vezetője, Tarlós István főpolgármester, Borkai Zsolt MOB-elnök, Chris Mattheisen, a pályázat szponzora, a Magyar Telekom vezérigazgatója, Kovács Ágnes egykori olimpiai bajnok úszó és több paralimpikon is. Mivel Fürjes a szabadság eszméjét említette központi gondolatként, már sejthető volt, hogy a Szabadság-szobor rajta lesz a logón.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által meghirdetett pályázatra minden 18. életévét betöltött magyar küldhetett be anyagot. A tervezés során csupán a MOB és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bizonyos technikai és tartalmi kikötéseit kellett figyelembe venni. A győztes szimbólumról egy nyolctagú bizottság döntött.
A közönségszavazás is lezárult, a több mint száz beküldött terv közül egy magyar motívumokkal tűzdelt logó győzött.
A magyar pályázat utolsóként mutatta be logóját, Róma, Los Angeles és Párizs már túl van ezen a körön.
Közben már megtekinthető a budapesti olimpiai hivatalos reklámfilmje is:
Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sajtófőnöke portálunknak elmondta, a logó kiválasztása nyílt pályázaton történt, több mint ezer pályamű érkezett hozzájuk. A győztes munka megálmodója 1 millió forintot kap, tulajdonképpen ennyibe került Budapest számára a hivatalos embléma elkészítése. Siklós kérdésünkre kitért rá, a MOB jobb megoldásnak tartotta lehetőséget adni fiatal magyar tervezőknek, mint megbízni egy méregdrágán dolgozó céget.
Arról is érdeklődtünk nála, miért mi mutattuk be utoljára a logót? Válaszában elmondta, a pályázati anyag első körös leadási határideje február 17. volt, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem írta elő feltételként, hogy már a hivatalos emblémát is csatolják az induló városok. Mivel nemzetközi szinten csak jövő februártól lehet majd elkezdeni lobbizni a rendezésért, a logó bemutatása sem volt sürgető.














