– Milyen idő lehet elég az olimpiai bajnoki címhez? London előtt Széles Sándor, az egyik edzője azt mondta, hogy 2:08-on belüli kell, azaz világcsúccsal lehet nyerni. Igaza lett, 2:07.28-as rekordot úszott.
– Szerintem idén is világcsúcs kell az olimpiai aranyéremhez, 2:06-tal kezdődő időeredmény, én azt sem tartom kizártnak, hogy már a májusi Európa-bajnokságon megdől a jelenlegi rekord.
– Ez motiválja?
– Egyedül az motivál, hogy elvégezzem a megfelelő edzésmunkát, ha erre képes vagyok, és érzem, hogy a hasznomra válik, akkor sokkal nagyobb biztonságban érzem magamat, mintha nem mennének jól az edzések, de év közben úsznék egy 2:07 körüli időt. Ha visszanézzük az évközi időeredményeimet, mindig azt látjuk, hogy nem annyira kiemelkedők, de a nagy versenyeken nekem mindig jobban megy.
– Tavaly, a kazanyi világbajnokság előtt egy gyorsúszó, Csontos Kristóf segítette az edzésein. Ő még a felkészülés „tartozéka”?
– Az ő segítségével modelleztük, milyen az, amikor a harmadik vagy a negyedik hosszon hátrányból kell hajrázni. Vele megpróbálunk előidézni olyan versenyhelyzetet, amelyet szeretnénk megoldani az olimpián.
– A tavalyi kazanyi vb után azt mondta, a vereség, a bronzérem után le kell vonni a következtetéseket. Ez megtörtént?
– Egyik edzőmmel, Virth Balázzsal alaposan végigrágtuk magunkat a dolgokon, s arra jutottunk, annyira tökéletes felkészülés volt, hogy nincs okunk azon változtatni. Kivéve az utolsó két hetet.
– Mi történt? Ma már lehet erről nyíltan beszélni?
– Persze, ez eddig sem volt titok, a formába hozáson ment el a jó eredmény. A világbajnokság előtt azt nyilatkoztam, hogy soha nem voltam még ilyen jó formában. Azzal nem számoltunk, hogy egy sokkal keményebb, komolyabb, minőségi felkészülés végén ugyanolyan szigorúan kell vennünk a formába hozást.
– Az is változott, hogy 29,4-es idővel kezdi az első ötvenet? Kiszámolja magában, és pontosan akkor érinti meg először a falat.
– Igen, ebben is van változás. A tavalyi vb-döntőn 28 másodperc körül kezdtem az első ötvenet, nyilván a mezőny mozgása, minősége, irama befolyásolt engem is. El kell találni az arányt, hogy az a bizonyos kezdés ne menjen át egy őrült rohanásba. Konkrét eredményt most nem mondok, de ebben benne van az erősebb kezdés.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!