„A politikusok jönnek-mennek, az uszoda marad”

Kemény Dénessel a politikai befolyásolásról, színészkedésről és Biros Péterről is beszélgettünk.

– Szombathoz két hétre tisztújító közgyűlés, ahol eldől, hogy folytathatja-e még négy évig. Izgul?
– Egyelőre nem tudok más elnökjelöltről, de ez változhat. A klubok szavazatai majd eldöntik, hogy jó-e a sportágnak, hogy én vagyok az elnök, megvan-e a kellő lobbierőm, hogy kifelé is megfelelően képviseljem a magyar vízilabdát. Az elnökség tagjai tudják, hogy szívesen folytatnám a munkát, mert az elmúlt négy évben kitanultam a szakmát, jobban teszem a dolgomat, mint az elején.

– Milyen elvárásokat támasztott saját magával és az elnökséggel szemben 2012-es megválasztásakor? Sikerült-e őket teljesíteni?
– Fontos célom volt, hogy kifelé erőteljesen tudjam képviselni a sportágat. Szintén kiemelt feladat volt, hogy a társasági adóból vízilabdára fordítható összeget hasznosan tudjuk felhasználni. Ennek érdekében két dolgot támogattam nagyon: növelni a vízfelületet, vagyis uszodát építeni, és tökéletesíteni a szakemberképzést. Ez alatt nemcsak az edzőképzést értem, hanem a sportvezetőképzést is, melyet a PwC-vel végzünk karöltve. A szövetség állja a tandíj költségeit, az ország bármely vízilabdaklubjából elfogadtuk a jelentkezőket, akik sportvezetői ismereteiket akarták növelni. Ezenfelül ott vannak azok a szabálymódosítások, amelyeket a nemzetközi szövetség, a FINA kezdeményezett, mi pedig élesben kipróbáltuk a Komjádi-kupán. Ők is tesztelték, de azt sem tudom, készült-e erről videóanyag például. Sebaj, mi készítettünk itthon, ebből pedig statisztikai értékelést készítettünk, és elküldtük a FINA-nak. A támadóidőt és a kiállítási időt ez alapján már változtatták is a fiataloknál: előbbit 30-ról 25, utóbbit 20 helyett 15 másodpercre.

– Mi az, amiben úgy érzi, hogy akad még javítanivaló?
– A társasági adó felhasználásában például. Ez jelenleg úgy zajlik, hogy a legjobb klubok a játékosok után tudnak pályázni. Mi azt szeretnénk elérni, hogy a taó még inkább a játékos tehetségének a gondozását szolgálja.

A cél, hogy ne 17 éves korban kezdjenek el az edzők olyat tanítani, amit 15 évesen már tudnia kellene a gyereknek. Most sajnos van ilyenre példa.

Magyarra fordítva: anyagilag is motiválni szeretnénk az egyesületeket, hogy a kiemelkedő tehetségekkel kiemelten foglalkozzanak, és ne az legyen a céljuk, hogy 20 helyett 25 gyereket nevelhessenek a több támogatás reményében.

– A jelenlegi politikai vezetés kitűzött célja, hogy minél több sportszövetség élén álljon politikus elnök. Önt próbálta bármilyen módon befolyásolni a politika?
– Pozitív befolyást érzékeltem. Olyan megkereséseim voltak, amelyek célja az adott politikus részéről az volt, miképp lehetne még inkább növelni a vízilabda-szövetség büdzséjét pályázati úton vagy szponzoron keresztül. Illetve parlamenti politikusok és polgármesterek kerestek olyan ügyekben, hogy mondjuk az ő kerületükben hogyan lehetne nagyobb vagy új medencére pályázni a taókeretből. Az elnökök jönnek-mennek, a politikusok is jönnek-mennek, a felépített uszoda viszont marad, és ez a lényeg.

– Picit kanyarodjunk még vissza az olimpiára. Benedek Tibor Rio után azt mondta, ő abban biztosan hibázott, hogy a negyeddöntőben nem tudta eléggé felhergelni a játékosokat Montenegró ellen. Ön is látott motivációs problémát?
– Kívülről könnyű okoskodni, ezt én nem teszem. Ahhoz együtt kell élni a csapattal, hogy pontosan fel lehessen tárni a problémát. Az első percekben úgy vettem észre, hogy tényleg nagyobb volt a tűz az ellenfélben, szóval egyetértek Tibor önkritikájával. Ahogy a lelátóról láttam, a tűz, amely egy ilyen meccs megnyeréséhez kell, csak a térfélcsere után lobbant fel nálunk, és ezért jutott tovább a szerintem gyengébb csapat.

– Rio után a fél válogatottat megszólaltatták a Montenegró-meccsről, de egyik játékos sem tudta megfejteni, mi lehetett a kudarc oka. Ez is probléma?
– Azon a mérkőzésen volt egy jó csapat, amely a második félidőben mutatta meg valós tudását, és volt egy akaratos, amely az elejétől hatalmas erővel küzdött. A meccs alakulása a magyar csapaton állt: amíg rosszul játszottunk, Montenegró érvényesült, amint feljavultunk, már nem. Rettentő nehéz dolog ez: négy évig készülsz, és tudod, hogy egy negyeddöntőn áll minden. Ha nyersz, éremért játszhatsz, ha nem, elbuktál. Hogy más sportágból hozzak példát: a norvég női és a francia férfi-kéziválogatott két olimpiai arannyal a zsebében érkezett Rióba. És ugyanennyivel ment haza – pedig egyik sem volt rossz csapat. Ahhoz hogy hárommal térjenek haza, zsinórban a harmadik negyeddöntőt, elődöntőt és döntőt is meg kellett volna nyerni. Nem tudták. Mert nagyon nehéz.

– A Varga testvérek játékáról mi volt a véleménye Rióban? A korábbi és a jelenlegi csapatkapitányról van szó.
– Teljesen biztos, hogy több van bennük, ez látszott, de annak okát, hogy miért nem teljesítettek jobban, csak a stáb tudná megmondani. Sajnálatos, hogy így történt.

– Benedek Tibor jövőjét hogy látja? Jövő szombaton mindenképp eldől a kérdés.
– Az új elnökség dönt erről. Tibor szerződése az év végéig szól. A szerződésben rögzített elvárás a világversenyeken elért elődöntő, de amikor Tibor hatodik lett a tavalyi vb-n a férfiakkal, az elnökség nem szeretett volna változtatni, mivel a legjobb tudása szerint dolgozott.

– Ha a mostani elnökségnek kellene dönteni az ön vezetésével, mit mondana?
– Ha kellene foglalkoznom a kérdéssel, foglalkoznék, de mivel nem kell, mert az új elnökség dönt majd, nem foglalkozom.

– Tiszta sor. Térjünk át egy sportszakmai kérdésre. A szövetség szakmai testülete Rio után összeült, és két fontos hiányosságról is szót ejtett. Az egyik, hogy az erősebb vízilabdás nemzetektől eltérően idehaza az edzők nem fordítanak kiemelt figyelmet arra, hogy a játékosoknak fejlesszék a „színészi képességeit” a vízben, vagyis hogy egy szabálytalanságot érzékletesebben adjanak pólósaink a bíró tudtára. A másik, hogy Magyarországon teljesen leállt a bekkek képzése. Hogy látja, ezek valós problémafelvetések?
– Nem hiszem, hogy kellene tanítanunk a színészkedést.

Volt olyan olimpiai bajnokom, aki tudott színészkedni, de nem tudom, hogy edző tanította ezt neki, vagy elleste. Én magam lenézem azokat az ellenfeleket, akik színészkednek.

Az a színészkedés, amikor az ellenfél hozzád sem ér, gusztustalan. Az, amikor történt szabálytalanság, és a játékos azért mutatja ezt a kelleténél jobban, hogy a bíró biztosan észre is vegye, ötven százalékig elfogadható, mert a játékvezető így biztosabban lefújja az egyébként nyilvánvaló faultot. Én legfeljebb olyan tanácsot adtam a játékosaimnak, hogy kivédekezett emberhátrány után „mutassuk” a támadószabálytalanságot, mert a bíró ilyenkor automatikusan a védekező csapatot szokta már inkább segíteni. De ez nem színészkedés. A bekkek képzése: az utánpótlástrénerek nem szoktak külön foglalkozni az állóbekkek munkájával, mert ezen a poszton mindenkinek jól kell tudni játszania, bárki kerülhet oda egy meccs alatt. Kiss Gergőt én a válogatottban tanítottam meg normálisan bekkelni, mert korábban vagy egyből kiállították a centerről, vagy szórták róla a gólokat. Más válogatott játékost szintén képeztem, amikor bekerült a keretbe. Ha én erre képes voltam egy felnőtt játékossal, ráadásul a válogatottban, akkor az edzőknek a hétköznapokon ez a tennivalójuk. Általánosan precízebben működő tehetséggondozásra van inkább szükség, én így látom.

– A visszavonult Kis Gábor helyét ki foglalhatja el Hárai Balázs mellett a válogatott centerposztján?
– Sok jó center van idehaza, Bedő Krisztián vagy Tóth Márton remekül játszott például a legutóbbi Eger–Fradin. De nem akarok külön bárkit is kiemelni, jó néhány játékosnak van erre esélye.

– Vasárnap Biros-gála, visszavonul a korábbi világklasszis. Mi az első emléke, ami beugrik, ha azt mondom: Biros Péter?
– Amikor elszakadt a combizma, és nem tudta folytatni a játékot a pekingi olimpiai döntőben. Az első két negyedben három gólt lőtt.

Amikor kijött a partra, megkérdeztem tőle még egyszer: biztos, hogy nem tudsz játszani? Ez volt a válasza: „sajnos nem. De ha le kell tépni az egyik amerikainak a fejét, akkor visszamegyek…” Szóval ez volt a Peti.

Vannak játékosok, akiket csak a komoly tétmeccsek inspirálnak, a többi púp a hátukon. Ő nem ilyen volt. Egyesek azon csodálkoztak, hogy tud egy bajnoki döntőben ilyen lazán csillogni, én inkább azon, hogy aki ilyenekre képes, az hogy tud komolyan venni egy találkozót tízgólos előnynél.

– Származhatott abból előnye a medencében, hogy kézilabdásként kezdte?
– Ezt nem tudom, nem értek a kézilabdához. Abból viszont biztosan, hogy úszóként indult, és utána kezdett pólózni. Szerencséje, hogy remekül úszott. A másik szerencséje az, hogy nagyon kicsi a fajsúlya, így átlagos lábtempóval sokkal magasabbra ki tud emelkedni a vízből, mint a többiek. A lövőmozdulatai szintén nagyszerűek, ami szintén adottság. A medencés sportágakhoz teljesen más típusú ízületi felépítésre van szükség, ezért úgy gondolom, Biros más sportban nem lett volna olyan sikeres, mint a pólóban. Vízilabdára született. De a döntő mindig a feje volt. Nagyon nyugodt volt, a kudarcélményeket is remekül kezelte. Fordulópontot jelentett, hogy válogatott lett, mert 21 éves korában a határán volt, hogy abbahagyja a pólót, a klubjában nem voltak sikerélményei.

– Volt valaha olyan vitájuk, amely nyomot hagyott volna önben vagy benne?
– Nem emlékszem ilyenre. Olyan volt, hogy valamiért figyelmeztetni kellett őt is, ahogy bárki mást. A kapcsolatunk a kölcsönös tiszteletre és bizalomra épült, ez pedig bármilyen, normális hangvételű vitát elbírt.

– Kellett őt egyáltalán motiválni? Volt, hogy meg kellett mosni a fejét?
– Volt egy eset, amikor nem éreztem benne azt az alázatot, amely szükséges lett volna a válogatottsághoz, ezért kihagytam a keretből jó néhány hónapra a kapitányságom elején. Megkérdeztem a pályabeosztást az Újpestnél, ahol akkoriban játszott, és úgy kértem az edzésidőt a medencében, hogy amikor az újpestiek edzésének vége, mi jöjjünk a válogatottal. A cél az volt, hogy szembesüljön azzal: amikor ő épp felveszi a lila-fehér köpenyt, mi épp levesszük a piros-fehér-zöldet.

– Számított rá, hogy rossz néven fogja venni?
– Pont nem érdekelt. Biztos vagyok benne, hogy nem volt kellemes érzés, de abban is biztos vagyok, hogy motiválta a helyzet.

– Azért volt benne rizikó, hogy rosszul sülhet el a dolog.
– Ha rosszul sült volna el, nem is lett volna szükség a játékára soha többet a válogatottban. Nem sülhetett el rosszul. Végül elértem vele a célomat, biztos vagyok abban, hogy ő ezért hálás.