Mindenki tudja New Yorkban, hogy november első vasárnapján megáll az élet a metropoliszban. Ez a nap minden évben a maraton napja, amelyet a világ legnagyobb utcai futóversenyének hirdetnek. Évente ötvenezer ember fut végig valamennyi híres városrészen Brooklyntól Bronxon át Manhattanig.
„Az első versenyen, 1970-ben még csak a Central Parkban futottak négy kört, aztán nagy harc tört ki az öt nagy kerület között, hogy mindenhová eljusson a maraton – idézi fel a kezdeteket Kárai Kázmér mesteredző, a maratoni futások televíziós szakkommentátora. – Ez lett az első igazán nagy utcai futóverseny a világon, a hatására alapították meg a London-maratont. Hallatlan varázsa van, minden más városi maraton eltörpül mellette Chicagótól Bostonig. Mindenkinek az álma, hogy egyszer itt elinduljon.”
Pedig a pálya rendkívül nehéz. A rajt után mindjárt felfut a mezőny a négy kilométer hosszú Verrazano–Narrows függőhídra, majd az ezernyi öbölre, félszigetre épült New Yorkban hídról hídra járnak a futók egészen a Central Park-i befutóig. Egyéni csúcsot, világcsúcsot elérni itt képtelenség, a magyar szakember elmondása szerint az emelkedők fejenként 81 másodperces többletet jelentenek összesen. És mégis mozgásba lendül a föld Argentínától Japánig, hogy a szenvedélyes maratonisták ott lehessenek. Akiket boldogan fogadnak.
„Velünk, budapestiekkel szemben a New York-iak megbékéltek vele, hogy a maraton napjára megáll az élet – mondja Kárai Kázmér. – Ez a futás ünnepe, itt nyolc és fél órát is várnak egy amatőrre, hogy befusson, nincs ötórás limit. Személyesen is azt láttam, hogy akik nem indulnak, ha más nem, kávézókba ülnek be, és tévén együtt nézik a versenyt. A csiprendszerrel nyomon követik rokonaik, barátaik részidejeit. Ezt a napot egészen a maratonra szánják a New York-iak, nem üzletelnek, nem rohannak. Másnap aztán folytatódik a hajsza, de aki a versenyen célba ért, az érte kapott éremmel a nyakában megy be a boltba is.”
A viadalnak Magyarországon is óriási a vonzereje. A budapestin kívül ez az egyetlen olyan utcai futóverseny, amelyről a hazai sporttársadalomban közismert, kik futottak már végig rajta, Kovács Kokó Istvántól Miklósa Erikáig. Azt is számon tartják, hogy 2001-ben Mikulás Dzurinda, Szlovákia miniszterelnöke is célba ért – mi több, elismerésre méltó idővel, 3 óra 42 perccel teljesítette a 42 kilométert.
A Pegazus külön sportutat szervezett a nézőknek, futóknak, utóbbiak számára azt is felajánlva, hogy segítséget nyújt a benevezéshez, amely még nehezebb, mint végigfutni a New York-maratonit. Az indulók közé az ötszörös-hatszoros túljelentkezés miatt rendkívül nehéz bejutni. A mezőny egy része a sorsolás szerencsés nyertesei közé tartozik, húsz százalék az esélye, hogy valaki így rajtlehetőséget kapjon. A sorsolásra februárig kellett jelentkezni. Egy másik út a jótékonyság, pontosabban a New York-maraton alapítványi partnereivel való együttműködés. Aki legalább tizenötször végigfutotta már a versenyt, újra rajthoz állhat, másoknak kvalifikációs időt kellett teljesíteniük tavaly. A 35–39 éves férfiaknak például 2.55 volt a szintidő, vagyis 15 perccel szigorúbb, mint a patinás, csaknem 120 éves Boston-maraton esetében.
