NHL-szintű terhelést kapnak Sofronék

Az ünnepekkor 10 nap alatt 5 meccs, évente akár 80-100. Nem unatkozik az ember, ha volános hokis.

A szentestét megelőző nap Dél-Morvaországban, karácsony másnapja Linzben, a két ünnep között salzburgi és klagenfurti vendégek fogadása a Városligetben, Újév napja Bécsben. Mindez nem egy különlegesen szép advent és karácsony programja, éppen ellenkezőleg, ez a megszokott Volán menetrend. Mármint a fehérvári Alba Voláné: amióta évekkel ezelőtt a szakmai előrelépésért vállalta a részvételt  az osztrák bajnokságban, azt is vállalta, hogy a csapat ebben az időszakban is két (három) naponta meccset játszik, nincs megállás. A liga kiírása pedig december 23. és január 1. között öt mérkőzést jelent, embertelen, és alighanem istentelen is.

– Nagyon sok ilyenkor az utazás, ezer kilométereket megyünk, nem egyszerű, mert keveset vagyunk itthon, a családdal. De profi sportemberek vagyunk, ez a munkánk – mondta a Magyar Nemzetnek Sofron István, a fehérváriak válogatott támadója, akinek a hangjából is érezni, már hozzászokott ahhoz, ami ilyenkor is vár rá. – December 24-én hajlani kettőkor érünk haza Csehországból, Znojmóból, de ez a nap a családé, a barátoké. Huszonötödikén átmozgató edzés vár ránk, arrébb kell tennünk ilyenkor minden mást. Jól megy a játék a csapatnak, folyamatosan pontokat gyűjtünk, lépkedünk felfelé a tabellán.

Az újságcikk kedvéért örömmel vettünk volna olyan letaglózó mondatokat, mint: „Micsoda kegyetlen világ ez!”, „Borzasztó, hogy így széthajtanak minket”, de ilyenek nem hangzottak el. A csíkszeredai Sofron Istvánból, a kemény profi hokisból azért egyre inkább előjött a családszerető ember.

– Sok lemondással, fáradsággal jár az életünk, de azt csináljuk, amit szeretünk, és a rokonaink, barátaink megértik ezt – mondta. – Két oldala van mindennek, és most jó időszakot élünk, hajtunk a rájátszásért, telt ház előtt játszunk.

Tudunk azért időt szentelni a családra, egy városban lakunk, de olyan is van, hogy édesanyámékat hetekig csak a meccseken látom.

A szüleim minden mérkőzésre kijönnek, édesapám is jégkorongozott, a nagybátyám is, az unokaöcséim is játszanak, a barátnőm is ott van a lelátón. Egy fehérvári fordulóban a nézők hetven százalékát ismerem.

Sofron István háromévesen került Magyarországra, amikor édesapját, a román válogatott Sofron Árpádot szerződtette az Alba Volán. Nagybátyja, Sofron Attila már a magyar válogatott tagja lett.    

Sofron István számára az EBEL, vagyis az osztrák liga alapszakasza egy évben 44 meccset jelent, ha sikerül a rájátszásba jutni, 50 körülire emelkedik a klubmérkőzések száma. A magyar válogatottal együtt egy esztendőben átlag 75-80 erőpróba vár a legjobb fehérvári magyarokra, de ez a szám, akár 90-re, 100-ra is felmehet. Mindez – amellett, hogy a játékosokat teljesen kiszakítja az otthonukból – iszonyatos terhelést jelent, a meccsszám alapján közel akkorát, amekkorát kanadai, amerikai hokisok kapnak a tengerentúli profi világban.

– A hetvenedik meccs már nagyon megterhelő szokott lenni, de nagyon jó, hogy a magyar jégkorong olyan szinten van, hogy ennyiszer jégre lépünk – folytatta a huszonnyolc éves támadó, aki az EBEL gólkirályi címét is elnyerte már, többek között a Klagenfurt idegenlégiósa is volt. – Most vagyunk fiatalok, évről évre, hónapról hónapra, napról napra igyekszünk helytállni. Ez a világ, az sport ezzel jár, sok szenvedéssel. De remélem, még sok ilyen szenvedés vár ránk.