Átadták a Garami Józsefről elnevezett utánpótlásképző-központot Pécsett

Nyolcvanadik születésnapján átadták a Garami József labdarúgó mesteredzőről elnevezett utánpótlásképző-központot Pécsett.

Forrás: MTI2019. 08. 09. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt követően ült az Újpest, az MTK, a Győri ETO és a Ferencváros kispadján, 1987-ben pedig öt mérkőzésen szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat, mérlege két győzelem, egy döntetlen és két vereség.

Amikor 2008. szeptember 19-én 626. alkalommal ült a kispadon élvonalbeli mérkőzésen, Garami megdöntötte Lakat Károly csúcsát, 2013 tavaszán pedig az NB I történetének legidősebb szakvezetője lett, sőt 75 évesen egész Európában rekorder volt az aktív edzők között. Vezetőedzői tevékenységét 2015 nyarán háromszoros bajnokként (1997, 2004, 2008) és ötszörös Magyar Kupa-győztesként (1990, 1997, 1998, 2003, 2004), 797 élvonalbeli meccsel a háta mögött fejezte be.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével 2013-ban tüntették ki, az Orth György-díjat két alkalommal kapta meg, 2008-ban pedig az év legjobb edzőjévé választották.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.