Három gól és zöld foltok

Jeles nap volt a hétfő, még ha nem is kerek évforduló; 34 éve vertük meg 3-0-ra a brazil labdabűvészeket a Népstadionban. Legalább egy estére felcserélődtek a szerepek.

Jeles nap volt a hétfő, még ha nem is kerek évforduló; 34 éve vertük meg 3-0-ra a brazil labdabűvészeket a Népstadionban. Legalább egy estére felcserélődtek a szerepek, olyannyira, hogy a L’Équipe másnapi száma ezzel a címmel jelent meg. „Magyar szamba”.

Mi, akik a helyszínen éltük át a Mezey-csapat kilencvenperces futballmágiáját, azt hihetnénk, már semmi újat nem lehet írni az elmúlt fél évszázad talán legemlékezetesebb, bár nem tétmérkőzésen elért magyar futballsikeréről. (Ez is jellemző: labdarúgásunk legvarázslatosabb sikerei – például az 1953-as 6:3 a Wembley-ben – barátságos meccseken születtek. A legfájóbb kudarcok meg…, azok rendszerint világbajnoki döntőkben.)

Pedig lehet, csak ehhez el kell beszélgetni Czékus Lajossal, a „szigetszentmiklósi remetével”, aki harmincnégy éve főtitkárhelyettesként szolgálta a magyar labdarúgást. Czékus feje káptalan, futballunk ma már 79. évét taposó szürke eminenciása mindenre emlékszik, amire kell, amire meg nem, arra még inkább. Mert biztos, hogy ami március 15-én, a feledhetetlen magyar–brazil előestéjén történt, azt legjobb lett volna, ha sürgősen elfelejti.

Merthogy a brazilok a népes újságíróhaddal már 14-én megérkeztek Frankfurtból, ahol 2-0-ra kikaptak a nyugatnémetektől, európai turnéjuk előző állomásán. A csapat és a kísérő riporterek az Átrium Hyattben szálltak meg, a Roosevelt (ma már Széchenyi) téren, gyakorlatilag a Lánchíd pesti hídfőjénél. És történetesen azon a napon zajlott a lánchídi csata néven elhíresült tüntetés, amikor a karhatalom vérbe fojtotta a ’48-as forradalom 138. évfordulóját megünneplő fiatalok spontán felvonulását. Mármost az igazi újságíró a pokolban is újságíró, s amikor a brazil kollégák látták, hogy valami alakul a szállásuktól pár méterre, ők is odamentek, a tömeg elsodorta őket, és bizony bőségesen kaptak a rendőrök ütlegeiből, sőt mivel néhány színes bőrű riporter is volt közöttük, őket „Mi van, mocskos cigányok, már ti is ugráltok?” kedveskedő rigmus kíséretében agyabugyálták el a rend szigorú őrei. Amikor a csetepaté befejeztével vérző fejjel, betört orral, monoklikkal feldíszítve visszabotorkáltak a Hyattbe, a csapatot gardírozó MLSZ-alkalmazottak döbbentek konstatálták a történteket.

Az már brazil kollégáink külön pechje, hogy másnap – halmazati büntetésül – Détári, Kovács Kálmán és Esterházy góljairól kellett tudósíta­niuk, arcukon, fejükön véraláfutásokkal.

Mi, diadalittas hazai firkászok pedig tovább szőttük rózsaszín álmainkat a közelgő mexikói világbajnokság megnyeréséről.

Hogy aztán az irapuatói hideg zuhany, a szovjetektől elszenvedett 0-6 visszazökkentsen a napjainkig tartó keserű magyar futballvalóságba.