Aranysportág, aranyhal

Koronás Antal egykedvűen kapaszkodott a bot végébe. Már bánta, hogy engedett Freecy unszolásának.

Koronás Antal egykedvűen kapaszkodott a bot végébe. Már bánta, hogy engedett Freecy unszolásának, aki ragaszkodott a húsvéthétfői hagyományhoz, és közös locsolkodásra invitálta. Persze hamar kiderült, a barátjának miért van szüksége a társaságára: neki nem volt autója, így Koronás öreg Golfjával zötyögtek ki a Kis-Duna partjára. Freecy tuti helyről beszélt, ahol senki sem nyaggatja őket, ehhez képest kész tortúra volt az utazás. Előbb igazoltatták őket, beleizzadt, miközben Freecy azt magyarázta a rendőrnek, hogy a beteg édesanyját készülnek meglátogatni, Lacházán pedig nem engedték le őket a vízpartra, hiába lobogtatta Freecy az öccse polgárőr-igazolványát.

Unta a pecázást, ezért a merítőszákban gondosan behűtött borból és szódából kevert fröccsel locsolta gyakran a torkát. Éppen kezdett elbóbiskolni a napsütésben, amikor a haverja megrázta.

– A legnagyobb ellenségeink – bökött Freecy a víz felé.

Koronás előbb a kecses hattyúpárra gondolt, de aztán észrevette a feléjük közeledő két kajakost.

– Én negyvenezret fizetek minden évben az engedélyért, ezek a kenusok meg ingyen portyáznak a vízen és elriasztják a halakat – sziszegte Freecy a fogai között.

– Kajakosok – javította ki Koronás.

– Mi bajod? – ingerkedett Freecy.

– A kenusok egy oldalon húznak és térdelnek, a kajakosok két oldalt húznak és ülnek. Ezek kajakosok – oktatta higgadtan Koronás.

– Felőlem fejen is állhatnak…

– …azok pedig a műúszók, ha a vízben csinálják – vágott Freecy szavába Koronás a sportban való jártasságát fitogtatva.

– Azt mindjárt te fogsz, haver! De mit is akartam? Ja, igen, nézd, mi az isten nyiláért nem képesek beljebb menni, mindig itt, a part mellett kaparják a vizet.

Koronás ugyan úgy tippelte, legalább ötven méterre halad a parttól a két kajakos, de ráhagyta a barátjára. Az azonban bepörgette magát.

– Figyeld, mi csinál! Ha beszakítja a damilt, esküszöm… Hé! – kurjantotta el magát Freecy. Koronásnak csak ekkor tűnt fel, hogy a két kajakos feléjük tart.

– Hé! Ba…

Koronás a bot végével oldalba döfte Freecyt, hogy elhallgasson.

– Nem látod, hogy lányok! – szólt rá.

A két sportoló a szomszéd stégen kikötött.

– Elnézést, bácsi, tudnának segíteni? – szól az egyik udvariasan hozzájuk.

– Mit? – ismerkedett Freecy a maga módján.

– Tessék parancsolni – javította ki Koronás.

– Csak egy kis szög kellene. Eltört a csavar az ülésemben, azt kellene ideiglenesen pótolni.

– Hadd nézzem! – felelte barátságosan Koronás, és átballagott a szomszéd stégre.

A tévén keresztül is mindig elámult azon, milyen jattosak a kajakos lányok, s most is elszégyellte magát a lányok széles vállát, dagadó izmait látva. Bezzeg őt csak a vádliján dagadó visszér emlékezteti egykorvolt futballista múltjára. Még sohasem látott belülről kajakot. Érdeklődve figyelte, ahogy a kajakos lány ügyesen kitekeri a csavarokat, majd kihúzza az ülést a sínjéből.

– Ide kellene valami, egy szög is megtenné – mondta a lány az ülést felé tartva.

– Ötös furat – dünnyögte Koronás magában. Aztán felment a kocsijához, kotorászott a szerszámos ládában, és kivette belőle a megfelelő csavart az anyával együtt.

– Pont jó – mondta elismerően a lány, mire Koronás megengedő fölénnyel mosolygott.

– Te, ez tuti a Kovács Kati volt! – bölcselkedett Freecy, amikor a lányok tovább lapátoltak. Koronás pontosan tudta, ha nyitva lenne a Sarki, Freecy másnap már úgy adná elő a kalandot, hogy nem csupán Kovács Katival találkoztak, hanem persze ő segített neki. Nem akart vele vitába szállni, ezért csak ennyit felelt:

– Nem, a Kőbán Rita.

Alighogy kimondta, az addig unottan ringatózó úszó lebukott a víz alá. Koronás bevágott, és érezte, hogy feszül a zsineg. Egy szép nyurgapontyot húzott partra.

– Micsoda fogás! – ámuldozott Freecy, aki még egy keszeget sem fogott aznap.

– A kajakosok küldték – kontrázott Koronás. – Aranysportág, aranyhal – tette hozzá, és kicsit ő is a kajakos sikerek részesének érezte magát.