Mezeket fel!

Koronás Antalnak – nem tehetett róla – már felállt a hátán a szőr, ha meghallotta a Maradj otthon! felhívást.

Koronás Antal világ életében törvénytisztelő ember hírében állt, mégis – nem tehetett róla – már felállt a hátán a szőr, ha meghallotta a Maradj otthon! felhívást. Pláne ebben a csodaszép, kora nyárt idéző áprilisban, amikor órák hosszat elüldögélhetnének a Sarki kerthelyiségé­ben (amely persze csupán három rozzant műanyag asztalból és kilenc székből állt a járdára terjeszkedve, de nekik így is tökéletesen megfelelt) vagy a korlátot támaszthatnák a futballpálya mellett edzés közben. Kicsit megkönnyebbült attól, amikor megváltozott a reklámszöveg, s Győrfi Pál már nem riogatott a „még nagyobb bajjal” – bár a sportélet megbénulása neki mindennél jobban fájt –, s csupán arra nézvést adott tanácsokat, hogyan fékezhetjük meg a járványt. Neki is támadtak ötletei, de ezeket inkább megtartotta magának.

Ahogy teltek-múltak a hetek, azon kapta magát, hogy erőt merít Győrfi Pálból. Egyidősnek saccolta magával, felvidult, amikor megtudta, hogy a szóvivő még fiatalabb is nála néhány évvel, hát még amikor azt hallotta, hogy kétnaponta kocog a Margitszigeten. Óhatatlanul arra gondolt, hogy ő futkosás nélkül is egészségesebben néz ki, mint a szóvivő. Pláne amióta a szomszéd tanácsára csak némi kerti munka után engedélyez magának egy-egy sört, s nem ver közéjük „éket”.

Amikor arról olvasott, hogy Németországban és Ausztriában újraindul a futballélet, szinte egy csapásra felvidult. A németekkel úgy volt – nagyanyja révén benne is csörgedezett sváb vér –, hogy jóban-rosszban diktálnak nekünk, így hát nálunk is lesz foci még a tavasszal. Ezen felbuzdulva álmodozással, tervezgetéssel, emlékei rendszerezésével teltek a napjai. Elővette kedvenc futballmezeit a szekrény mélyéből, megsimogatta, összehajtogatta s legfelülre készítette ki őket. Volt egy egészséges futballistaéletre buzdító symphoniás Fradi-dressze a kilencvenes évekből (inkább csak bánatában húzta fel, amikor vele együtt szívott a Fradi), egy Matthäus-féle (eredetileg Kapcsos Vincének dedikált) Bayern-trikója, nagy becsben tartotta a Platini nevével ellátott Saint Étienne-mezt is (aminek akkor ugrott meg különösen az ázsiója, midőn kiderült, a francia aranylabdás az ördöggel is cimborál), de mégiscsak a bordó-fekete, V kivágású, hosszú ujjú saját kilencese volt a szívének a legkedvesebb, amelyben anno gólkirály lett a megye egyben. Órákon át képes volt tanakodni azon, hogy ha végre újra mehet focimeccsre, melyiket is öltse magára.

Akkor is éppen ezen merengett, amikor megcsörrent a telefonja. Tökfilkó volt az. Neheztelt rá, amiért a járvány elején azonnal kihúzta magát a péntek esti kártyapartik alól, először nem is akarta fogadni a hívást. Aztán mégis meggondolta magát, s beleszólt:

– Mit akarsz, vak ultit?

– Fogva. Jó hírem van!

– Ne mondd…!

– Mehetünk a parkba zsugázni!

Koronás Antal nem tudta, mire megy ki a dolog, ezért inkább hallgatott.

– Unalmamban elővettem a régi lefűzött Sportokat – folytatta Tökfilkó –, abban még a bridzseredmények is benne vannak.

– Meg a sakk is. Na és?

– Nem érted? Bridzsezni fogunk.

– Ultizni szoktunk.

– Anti… Szerinted a rendőr tud különbséget tenni? Kártya – kártya. Kiviszem a lefűzött újságot, s ha kérdi, mutatom, ez is sport, amit lehet a szabadban kis csoportokban űzni.

Koronás Antal elismerőleg biccentett, ezt nem nézte ki Tökfilkóból. S mert szerette volna megmutatni magát ekképpen, lelkendezve hozzátette:

– S úgy öltözzünk fel, hogy lássák, tényleg sportolók vagyunk!

– Mezeket fel! – mondta ki a végszót Tökfilkó.