A nemzeti csapat az új feladattal is megbirkózott. Hónapok, sőt már talán évek is elteltek, mióta legutóbb egy nálánál sokkal hátrébb rangsorolt válogatottal mérkőzött meg. Ez meglátszott a játék képén is, hiába voltak jól felkészítve, futballistáink nehezen találták a fogást a szervezetten védekező San Marinó-i együttesen, bár ezt a szövetségi kapitány is sejtette előre.
Pedig már az első negyedórában vezetést szerzett a magyar válogatott, de utána hiába dominált, a második félidő közepéig tűkön ülve kellett arra várnia Marco Rossinak, hogy fiai egy második góllal lezárják a mérkőzést.
Ugyan nehezebben ment, mint arra számítani lehetett, de mint tudjuk, a csúnya győzelem is győzelem, ez a nagy csapatok egyik ismérve, ha szeretnénk közelebb kerülni hozzájuk, és folyamatosan nemzetközi tornákon látni a válogatottat, elengedhetetlenek az ilyen sikerek is. Anglia és Lengyelország vélhetően nem fogják megtenni nekünk azt a szívességet, hogy pontokat ajándékoznak a papíron könnyebb ellenfeleiknek, ahogy ezt mi sem tehetjük meg.
Pénteken még azt számolgattuk, hogy a lengyelek elleni döntetlennel semmi sincs veszve, most, hogy a „kötelezőt letudta” a nemzeti tizenegy, egy lépést tett előre, még van miről álmodozni, persze csak a realitás talaján maradva.
Szerdán jöhet a következő megoldandó feladat, irány Andorra!
