Dán strandválogatott – a futballtörténelem egyik hamis mítosza

Dánia újabb siker köszöbére érkezett, s ilyenkor rendre szóba kerül az 1992-ben Európa-bajnok csapat legendája. A strandválogatott – ahogy befészkelte magát a köztudatba. A történet szerint Richard Möller-Nielsen szövetségi kapitány egyesé­vel csalogatta vissza a nyaralásból a játékosait, hogy az együttes egyálta­lán ki tudjon állni az 1992-es tornán. E mítosz azonban hamis. A dánok – nem is annyira titkon – számoltak vele, hogy utazhatnak az Eb-re, ép­pen edzőtáboroztak, amikor jött a hír: az európai szövetség (UEFA) az ENSZ embargójának eleget téve kizárta Jugoszláviát a kontinensviadalról.

Nem strandválogatott... A dánok készültek az Eb-re, igaz, azt ők sem gondolták volna, hogy meg is nyerik Fotó: Shaun Botterill Forrás: Getty Images

A dánok tehát nem leeresztve, hanem jó erőben és kiváló hangulatban utaztak Svédországba. Addigra már Möller-Nielsen is visszaszerezte megtépázott tekintélyét. A selejtezősorozat első fele ugyanis a botrányok jegyében telt el. A Feröer-szigetek feletti kötelező győzelmet az Észak-Írország elleni döntetlen, majd a jugoszlávoktól hazai pályán elszenvedett vereség követte.

A csapatból többen a kapitány megkövetelte védekező felfogásra kenték a kudarcokat, a két Laudrup, Michael és Brian, továbbá Jan Bartram 1990 novemberében lemondta a válogatottságot. Másik két hangadót pedig Möller-Nielsen rakott ki a keretből, Jan Molbyt és Jan Heintzét.

A lapok a kapitány lemondását követelték, ám az eredmények őt igazolták: Dánia megnyerte a selejtező hátralévő öt találkozóját.

Belátva tévedését, Brian Laudrup az Eb-re visszatért – ő sem a strandról, már az áprilisi két meccsen szerepelt –, s bár gólt nem szerzett, az együttes vezéregyénisége volt.

A dánok az angolok elleni 0-0-lal kezdték az Eb-t, majd 1-0-ra kikaptak a svédektől az 1. csoportban. Az utolsó fordulóban a továbbjutásukhoz nem volt elegendő a franciák elleni 2-1, a svédek angolok feletti sikerére is szükség volt. A hollandok elleni elődöntő hőse Schmeichel volt, 2-2 után a tizenegyespárbajban hárította Van Basten lövését. A másik ágon a németek kiverték a házigazda svédeket, a döntőt Laudrup vezérletével a dánok tulajdonképpen könnyedén nyerték 2-0-ra.

Csúcsra jutott a „strandválogatott”, amely aztán a kilencvenes években többször bizonyította, hogy az 1992-es diadal nem csupán a véletlen műve volt. 1995-ben megnyerte a Konföderációs Kupát, 1996-ban is kijutott az Eb-re – igaz, a csoportban ragadt –, az 1998-as világbajnokságon pedig a negyeddöntőben, talán az egész torna legjobb meccsén csak 3-2-re maradt alul a későbbi döntős Brazíliával szemben.

A strandválogatott azonban letörölhetetlen bélyeg – ami nem is olyan nagy tragédia, csak színesíti az Európa-bajnokságok történetét.

Jugó szétszóratás

Az 1992-es Európa-bajnokság nem csupán a dánok megkoronázásának, hanem a jugoszlávok drámai széthullásának is a története. A bosnyák Ivica Osim vezette együttes már az 1990-es vi­lágbajnokságon is megmutatta oroszlánkörmeit. A nyolcaddöntőben kiverte Spanyolországot, a negyeddöntőben pedig csupán büntetők­kel bukott el Argentínával szemben. Olyan korszakos kiválóságok alkot­ták, mint Szavicsevics, Sztojkovics, Pancsev, Susie, Hadzibegic, Prosi-nedá, Boban, Suker. Ám az emlékeink ezúttal is megcsalhatnak. Nem belőlük, hanem már csupán a szerb és montenegrói nemzetiségű játé­kosokból alkotott „kisjugoszláv” csapat maradt le az Eb-ről.

A jugoszláv válogatott ugyanis, miként az egész délszláv államalakulat, 1990 és 1992 között szétszóratott. Egyesek szerint a délszláv háború az 1990. május 13-i Dinamo Zagreb–Crvena Zvezda jugó bajnoki mérkőzésen pattant ki, amelyen lángba borult a zágrábi stadion. Ennek ellentmond, hogy a szerb és horvát – továbbá szlovén, bosnyák, macedón – játékosok kö­zös csapatot alkotva vettek részt az olaszországi vb-n, majd vágtak ne­ki az 1992-es Eb selejtezőinek. Az Ausztria elleni 1990. október 31-i mér­kőzésen – utoljára – még ott volt a csapatban a szlovén Katanec. A horvátok – Ivkovic kapus, továbbá Járni, Prosinecki, Boban és Suker (Boksiccsal nem számolt Osim) – az 1991. május 5-i, a Feröer-szigetek elleni selejtező után maradtak el. Nem véletlenül, hiszen nem egészen két hónap múlva, június 25-én Szlovéniához hasonlóan Horvátország is ki­kiáltotta a függetlenségét. A nyolc meccsen tíz gólt szerző macedón Pancsev vé­gigjátszotta a selejtezőt, de miután 1992 januárjában Macedónia is a függetlenség útjára lépett, ő is kivált.

1992. március 25-én a hollandok elleni barátságos találkozón még Ivica Osim vezette a csapatot, s pályára lépett a bosnyák Hadzibegic és Bazdarevic. Ám áprilisban Bosznia sem kért tovább Jugoszláviából, megkezdődött Szarajevó ostroma, Osim le­mondott, hazatért a szüleihez, s természetesen Hadzibegic és Bazdarevic is otthagyta a válogatottat. – Értsék meg, mi csak labdarúgók vagyunk! – Dejan Szavicsevics, a zseni így próbált meg a kizárás ellenérvelni. – Az én hazám (sic!) nem érdemli meg, hogy szerepeljen az Európa-bajnokságon. A szövetségi kapitányi teendőket nem tudom összeegyeztetni az otthonomban zajló eseményekkel – e szavakkal bú­csúzott a széthulló csapata mellett szinte a végsőkig kitartó Ivica Osim.

A selejtezőket Jugoszlávia kezdte meg, s lényegében harcolta ki a to­vábbjutást, az Eb-re viszont Szerbia és Montenegró válogatottja uta­zott volna. Az UEFA szigorú, de nem alaptalan döntést hozott.