Kozák Danuta: Egyébként jól vagyok

Kozák Danuta összeszedte magát az egyesben csütörtökön elért negyedik hely után, s szombaton győzelemre vezetné a négyest.

2021. 08. 06. 8:29
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar női négyes ugyan nem rajtolt jól, de a táv második felében megelőzte a rivális, a háromszoros olimpiai bajnok Lisa Carrington vezérelte új-zélandi hajót, s a legjobb idővel jutott a szombati elődöntőbe.

– Rég ültünk össze, úgyhogy kellett a tegnap délutáni közös evezés. De a mai még jobban sikerült, mert nem voltunk annyira fáradtak. Egyébként jól vagyok – utalt a csütörtöki esetre, amikor nyilatkozat közben könnyekre fakadt. Az ötszörös olimpiai bajnok új szerepkörben, vezérevezősként irányítja a négyes. – Nagy a felelősség, de ha ilyen lányok ülnek mögötted, akkor nincs gond – tette hozzá.

– Nagyon oda kellett koncentrálni a rajtra, mert tudjuk, hogy az új-zélandiak gyorsak, de ez nem kétszáz méter. Náluk Lisán (Carrington) kívül a másik három lány nem nagyon bírja végig az ötszázat. Nálunk mind a négyen végig bírjuk, úgyhogy az utolsó kétszáz méteren szeretnénk eldönteni ezt a versenyt. És nagyon akarjuk! – bizakodott

A pénteki kajakos és kenus előfutamokról ITT olvashat részletesen.

Borítókép:Tumbász Hédi Nemzeti Sport

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.