A Ceglédről meglehetősen feszes tempóban érkező birkózók csak azért nem kezdtek azonnali mesélésbe, mert a beszélgetés helyszíne előtt várakozó tömegből sokan biztosra akartak menni: begyűjteni az olimpiai érmesekkel készülő kötelező fotót, illetve és Viktor aláírását. A két sportoló derekasan állta a sarat, állóképességük a jelek szerint annak ellenére is alig kopott, hogy mint bevallották, Tokió óta alig végeztek testmozgást. A „lazsálást” természetesen bőven indokolja az olimpiai sikerek utáni megérdemelt pihenő, amely Viktor esetében csak időleges, míg Tamás sejtelmes módon egyelőre nyitva hagyta az erre vonatkozó kérdést. Persze a rengeteg meghívás, fellépés is alaposan felborította korábbi életrendjüket, de a két Lőrincz az újfajta kihívásokat is profizmussal kezeli.
A beszélgetés során természetesen szó esett a ceglédi közegről, illetve a budapesti birkózóiskoláról, amely kitermelte a magyar birkózás jelenlegi két legfényesebb csillagát.
Megtudhattuk azt is, milyen indíttatásból kapta Tamás kisfia a Márton keresztnevet: annak idején a birkózókollégiumban a fiúk naponta szembesültek a sportág magyar olimpiai bajnokainak arcképcsarnokával, benne a korondi származású Lőrincz Mártonnal. Tamás akkor fogadta meg, hogy róla nevezi majd el születendő fiát.
A három és fél éves korkülönbség dacára a két testvér birkózópályája gyakorlatilag végig párhuzamosan futott, a szülők ugyanis nyugodtabbak voltak, ha legalább egy helyen tudhatták a két állandóan rakoncátlankodó kiskölyköt. Viktor „fel is rótta” bátyjának, hogy miatta nem próbálkozhatott más sportággal, de aztán gyorsan kiegyeztek abban, hogy igazából mindkettőjüket a birkózásnak teremtette a Teremtő. Cserébe Tamás a nyílt színen beismerte, az öccsének köszönheti, hogy a 2016-os riói csalódás után nem hagyta abba a versenyzést.
Innen már egyenes út vezetett a Tokióra való felkészülés viszontagságairól, az olimpia halasztása miatti lelki traumákról, no meg koronavírus okozta fizikai megpróbáltatásokról szóló vallomásokig. És természetesen az idei sikerek felidézéséig, amibe annak őszinte beismerése is belefért, hogy Tamás bizony a poklok poklát járta meg az iráni Geraei elleni elődöntő utolsó percében, valamint hogy Viktornak gyakorlatilag nem volt esélye az ukrán Belenyuk elleni fináléban. Aki viszont a hírek szerint Tokió után abbahagyja a versenyzést, így a fiatalabbik Lőrincz számára egy akadállyal kevesebb lesz abban a kísérletben, hogy felérjen az olimpiai dobogó legmagasabb fokára.
Az érdeklődők talán abban a kérdésben is világosabban látnak a Lőrincz-testvérekkel folytatott beszélgetés eredményeként, hogy mi indokolta az utóbbi években a sportágban végbement szabálymódosításokat, amelyeket egy ideig maguk a sportolók is alig tudtak követni. Abban mindkét klasszis egyetértett, hogy a birkózás „eladhatósága”, közérthetősége érdekében bármilyen áldozatot vállalni kell, hiszen a sportág nem kerülhet még egyszer abba a helyzetbe, hogy megkérdőjeleződjön az olimpia programban való maradása. Abban is megállapodtak, hogy jó lenne, ha a jelenlegi, a bírók szubjektivitását jelentős mértékben visszaszorító állapot most már huzamosabb ideig megmaradna.
Lőrincz Tamást és Viktort nemcsak Sepsiszentgyörgyön „szerették agyon”, a két birkózósztár Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, a háromnapos villámturné utolsó napján pedig Marosvásárhelyen is találkozott a szurkolókkal, valamint az erdélyi városok birkózópalántáival. Azzal a meggyőződéssel indultak haza, hogy Székelyföldre mihamarabb vissza kell térniük, hiszen mindketten ezúttal szembesültek vele első ízben, hogy Magyarországtól 450 kilométerre magyarul beszélő és érző emberek ezrei szorítanak értük.
Felpezsdíteni a helyi sportéletet
A koronavírus-járvány miatti egyéves kihagyás után pezsdítette meg újra Sepsiszentgyörgy mozgást, sportot kedvelő lakosságát a sportnapok háromnapos sorozata. A Románia sportminisztere, a legutóbbi paralimpia ezüstérmes kerékpározója, Novák Károly és Antal Árpád polgármester által megnyitott rendezvény bevallottan kettős célt szolgál: testközelbe hozni a különböző sportágakat, valamint felmutatni a város – amelynek két együttese, a Sepsi OSK futballcsapata és a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata is Erdély ikonikus együttesei közé tartozik – sport terén kínálta lehetőségeit. A számok önmagukban is jelzik az esemény léptékét: közel 30 helyszínen 87 esemény zajlott, különböző, esetenként rendhagyó versenyszámokban mérethették meg magukat a vállalkozó kedvűek. Nagy sikernek örvendtek a klasszikus sportági bemutatók, illetve a jelen és a múlt nagy sportolóinak élménybeszámolói. Ez utóbbi sorozat díszvendége volt a Lőrincz testvérpár.
A borítóképen: Lőrincz Tamás és Sepsiszentgyörgyön
Forrás: Török Attila
